Több, mint 150 millió eurós befektetéssel építi meg autóipari alkatrészek szériagyártásához új üzemét a Pest megyei Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével a cég vezetői ünnepélyes keretek között tették le a gyár alapkövét, amellyel egyidejűleg a vállalat divízió vezériga
Ott szeretne lenne a tokiói olimpián Cseh László. A hatszoros olimpiai érmes úszó az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy az Eb után most csak rövid pihenője volt.
Az amerikai makroadatok megrángatták a dollárt, az pedig a részvényeket és az árupiacokat. Az európai papírok emelkedtek, a BUX is kissé, az USA tőzsdéi nem találják az irányt. Szakadnak a fémek és a kakaó, gyengült a forint.
Az izraeli hadsereg agyonlőtt két palesztin tüntetőt a Gázai övezet és Izrael határán folyó zavargásokban - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Bejelentette visszavonulását a 37 éves svéd legenda, Henrik Zetterberg. A Detroit Red Wingsszel 2008-ban Stanley Kupát nyerő hokis hátsérülése olyan komoly, hogy nem tudja folytatni a játékot.
A maglódi pünkösdi templomdíszítés, a szegedi papucs, a magyarországi lipicailó-tenyésztés és a magyar vadászati hagyományok is bekerültek a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
Records for renewable energy consumption were smashed around the world in 2017. Looking at national and state grids, progress has been extremely impressive. In Costa Rica, for example, renewable energy supplied five million people with all of their electricity needs for a stretch of 300 consecutive days. Meanwhile, the U.K. broke 13 green energy r
Az úszás az egyik legjobb módja a relaxálás közbeni mozgásnak, emellett egy olyan készség, ami megmenthet egy életet. A Floridában élő Grace Fanelli mindig úgy tervezte, hogy gyermekei már nagyon fiatalon biztonságosan mozognak majd a vízben. Fanelli mindkét lánya 9 hónapos korától tud úszni, noha sok kisbaba ebben a korban még csak totyogni kezd.
Berlinben eredménytelenül ért véget a kormányban résztvevő három párt vezetőjének tanácskozása, ezért az ország belső biztonságáért felelős alkotmányvédelmi hivatal elnökének ügyét kedden fogják újra tárgyalni. A koalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt elnöke azonban hangsúlyozta, hogy pártja kiválik a kormányból, ha a Keresztényszociális Unió
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány a svájci Rehau-Automotive vállalatcsoporttal, ennek keretében 7,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég második gyártóüzemének létrehozásához - mondta a külgazdasági...
Híg, íztelen, rossz. Ilyen a tipikus menza kaja, legalábbis egy ma megkérdezett diák szerint. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szerint azonban hatásos volt a menzareform. Tény, hogy csökkentették az ételek só és cukor tartalmát, ami jóval egészségesebb, mint ami korábban volt.
Két ismert sportoló hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben – számoltunk be róla korábban. Nos, a TV2 Tények című műsora szerint a most már 13 éves lány megrontói vízilabdázók voltak. Az egyik egy olimpiai bajnok, a másik pedig egy
Az Európai Parlament szerdai szavazása nem Magyarországról hozott bírósági ítélet volt, és nincs összefüggésben Budapest migrációval kapcsolatos álláspontjával - véli a cseh bel- és külügyminiszter.
Elveszett kulcs, fatetején ragadt kis cica, vagy elfelejtett PIN-kód. Ilyen, és ehhez hasonló hívások érkeznek nap, mint nap a 112-es segélyvonalra. A rendőrség, a katasztrófavédelem, és a mentők most egy kampányfilmet készítettek, azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy csak életveszély esetén tárcsázzák a segélyhívót. Évente öt millió hívásb
Két ismert sportoló hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben – számoltunk be róla korábban. A hír súlyosan megrázta az egész sportvilágot. Az eset kapcsán óráról órára egyre több részlet derül ki, de még most is mindenki csak találg
Rengeteg érv van az úszás mellett, és mindenkinek meg kellene tanulnia úszni - mondta az InfoRádiónak Wladár Sándor a Nagy Sportágválasztón. A Magyar Úszó Szövetség elnöke a sportág ikonjainak népszerűségéről, mozgósító szerepéről is beszélt.
A jövőben vasárnaponként bárki használhatja a Duna Aréna versenymedencéjét. Az üzemeltető BP2017 pénteki tájékoztatása szerint a vendégek reggel 8 és délután 16 óra között próbálhatják ki a tavalyi világbajnokságon...
A világklasszis magyar versenyző, akárcsak csütörtökön, pénteken is két arany- és egy bronzérmet nyert az úszók idei világkupa-sorozatának második, dohai állomásán.
Donald Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort belement a vádalkuba a hétfőn kezdődő második pere előtt, írja többek között a CNN és más amerikai lapok is. Bírósági dokumentumok szerint két vádpontban, az Egyesült Államok elleni összeesküvésben és az igazságszolgáltatás akadályozásában vallja majd magát bűnösnek a pénteki előzetes meghallgatáson.
Börtönbe kerül az az ausztrál nő, aki hátulról leszúrta barátját, mert az állítása szerint megölte a cicáját. Az eset még 2014 októberében történt, az elkövetőt, Rachel Impsont pedig pénteken találták bűnösnek az ügyben, a 42 éves nő legalább 12 évet tölt majd a rácsok mögött. Impson nem tagadta, hogy végzett a nála három évvel fiatalabb Michael I
Kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 17-én a Lupa-tó rendezvényparkban. A képekre szeptember 21-én, egy aukció lehet majd licitálni.