Fontos bejelentést tett az Ikea pénteken: a világ öt nagyvárosában kizárólag zéró-emissziós járművekkel végzik majd a házhozszállítását 2020-ra. A távlati céljaik pedig még ennél is sokkal merészebbek. Az Ikea, a világ legnagyobb...
Orbán Viktor kormánya teszteli az EU elkötelezettségét a demokrácia iránt, ám az uniónak nem azzal kellene bizonyítani elszántságát ezen a téren, hogy elszigeteli a magyar vezetést - vélik a Bloomberg szerkesztői. Az olyan büntető intézkedések, amelyek célja választott kormányok sarokba szorítása Lengyelországon és Magyarországon, több kárt okoznán
Emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a tengerentúlon, a kereskedelmi háborús aggodalmak enyhülésével párhuzamosan a jó hangulat egészen a nap végéig kitartott, az amerikai tőzsdék 0,5-0,8 százalékos emelkedéssel zárták...
Egyebek mellett atomerőművet, szénerőműveket és vegyi üzemeket is veszélyeztet a Florence hurrikán az Egyesült Államok keleti partvidékén, Észak-Karolinában. Több mint egymillió embert evakuálnak az életveszély miatt. A hurrikán...
A világ egyik legnagyobb adósminősítőjétől, az Equifaxtól szerezhetett meg belsős dokumentumokat, adatokat a kínai fintech-óriás, az Ant Financial. A cég tagadja a vádakat. Az Ant Financial tagadja, hogy az Equifax bármilyen szellemi...
Aki mostanában szeretne albérletbe költözni, az igazán meghökkentő bérleti díjakat találhat, némely esetben ugyanis a piaci ár többszörösét is elkérik a tulajdonosok.
Palkovics László közölte az MTA elnökével, Lovász Lászlóval, hogy néhány intézet máshová kerülne, de van olyan is, amit megszüntetnek, ezzel pedig munkahelyek kerülhetnek veszélybe. Az MTA emiatt megszakította a tárgyalásokat a minisztériummal - írja az Index.
Emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a tengerentúlon, a kereskedelmi háborús aggodalmak enyhülésével párhuzamosan a jó hangulat egészen a nap végéig kitartott, az amerikai tőzsdék 0,5-0,8 százalékos emelkedéssel zárták...
A meglévő kettő mellé további két, költségmentes indexalapot indít a Fidelity Investments, amelyek az amerikai részvénypiacot követik majd le - írja a CNBC. Az alapkezelői piac kihívásait is ecseteljük a Portfolio október 16-ai Öngondoskodás...
A miniszterelnöknek sikerült megfejtenie a Sargentini-jelentés valódi értelmét: valójában csak a tervezett tízezer fős, közös EU-határőrséget készíti elő, aminek meg nyilván az lesz a funkciója, hogy utat nyisson a migránsok előtt.
A kereskedelmi háborús feszültség enyhülésével párhuzamosan emelkedtek az ázsiai részvényindexek a hét utolsó napján, az európai tőzsdék is emelkedéssel vágtak neki a pénteki kereskedésnek, bár a kontinens börzéi a kereskedés...
Magyarországtól el akarják venni a határőrizet jogát, Brüsszelből zsoldosokat akarnak ideküldeni, akik beengedik majd a migránsokat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
Stagnálással kezdi a pénteki napot a forint az euróval szemben, 324 körül indul a kereskedés a devizapiacon. Közben az euró kicsit megnyugodott a tegnapi nagy hajrá után, az amerikai inflációs adatra adtak bele a dollárba.Veszik a forintot...
Strandpapucs helyett túracipőt, sétahajó helyett Kishegy-járó turistabuszt, lángos helyett pincepörköltet és egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket ajánlanak a Lellére vagy Boglárra látogatóknak.
2018. november 1-jéig kell csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez azoknak a nem közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyek a Központi Implantátumregiszter vagy a Nemzeti Csípő- és Térdízületi Endoprotézis Beültetés Regiszter rendszerébe kötelesek adatokat szolgáltatni. Szintén novem
Júliusban az építőipari termelés volumene 4,6%-kal haladta meg az előző havi szintet. A kis súlyú, ingadozó teljesítményű ágazat esetében ez nem jelent kiugró növekedési indexet, ha azonban azt is hozzátesszük, hogy ezt a növekedést...
Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve - ahogyan a laudációban elhangzott - a magyar nemzetet a néhai Ronald Reagan elnök ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet.
Tovább bővült az eddig is legnagyobb hazai élelmiszer-kategória, a húskészítmények piaca Magyarországon. Erre a vásárlók százmilliárdokat költenek - írja a Világgazdaság. A feldolgozott hús maradt a legnagyobb forgalmú hazai...
Jártál már úgy társaságban, hogy mindenféle elméletekről, számokról meg fővárosokról hadováltak neked összevissza, te pedig ultimate pókerarccal – ezt veszi fel a kutya is, miután örömtüzet szórt a nappalidba – bólogattál, mintha csak a platóni ideák birodalmában ücsörögnél talpig hümationban? Na, ezt a helyzetet akkor most szorozd meg önmagával, é
38 százalékkal gyorsult tovább az iparági termelés növekedése az egy évvel korábbihoz képest. És már június is nagyon izmos volt, de a hetedik hónap még arra is rátett egy lapáttal.
A visegrádi projekt célja, hogy az önkormányzat részére mintát és segítséget nyújtson egy esetleges későbbi közvilágítás-korszerűsítési projekthez. A bemutató projekt keretében az Elmű részéről öt LED-es világítótest gyártót...
Az alkoholfogyasztás és következményes velejárói egyidősek az emberiséggel, és kimondható, egyik kulturális, technológiai korszak sem tudott tartós általános eredményeket elérni ellene.
Nagyon felpörgött 2017-ben a biztosításközvetítői piac Magyarországon: mintegy 60,4 milliárd forintnyi nettó értékesítési árbevételt értek el a piac szereplői, ami gyakorlatilag sosem látott rekordnak számít. A teljes piac egyre nagyobb...