A Magyar PEN Club és a Janus Pannonius Alapítvány immár hetedik alkalommal adja át a költészet egyik legrangosabb díját, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat.
A Metsä Tissue Hungary Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Siófokon. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország dunántúli tájain látogatott meg 5 élelmiszeripari szereplőt, egy papíripari üzemet és két COOP üzletet, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. A
Az elmúlt évek megpróbáltatásai után úgy tűnik, a sors végre kegyesebben bánik Hardi Richárddal (25), a Ferencváros férfijégkorong-csapatának játékosával. A sportoló – aki kétszer is megvívta harcát a gyilkos kórral, s elképesztő akaraterőről téve tanúbizonyságot, legyőzte a szervezetét megtámadó nyirokcsomórákot – leletei negatívak, ráadásul rátal
A török gazdasági felfordulás, a líra zuhanása ellenére a legnagyobb török kitettséggel rendelkező európai bank, a BNP Paribas nem vonul ki az országból - nyilatkozta a CNBC-nek a bank elnöke. A líra drámai zuhanása és az egekbe szökő...
Az elmúlt évek megpróbáltatásai után úgy tűnik, a sors végre kegyesebben bánik Hardi Richárddal (25), a Ferencváros férfijégkorong-csapatának játékosával. A sportoló – aki kétszer is megvívta harcát a gyilkos kórral, s elképesztő akaraterőről téve tanúbizonyságot, legyőzte a szervezetét megtámadó nyirokcsomórákot – leletei negatívak, ráadásul rátal
Matteo Salvini bejelentette, azonnal eltávolítják Olaszországból azt a 184 tunéziait, akik motorcsónakkal átkeltek a máltai vizeken, és az olaszországi Lampedusa szigetén kötöttek ki.
Meglepetést okozott az építőipar júliusi teljesítményének jelentős megugrása, az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatairól nyilatkozó elemzők nem számítottak ilyen mértékű növekedésre.
Eddig már az első SMS-ben küldött fizetési felszólítás után is díjat számoltak fel, de miután több ügyfél is panaszkodott emiatt, beszüntetik ezt a gyakorlatot. Novembertől módosítja általános szerződési feltételeit...
A helyiek egyperces csenddel adóztak a 43 halálos áldozat emlékének. A hivatalokban, iskolákban, üzletekben mindenki állva tartott csendes megemlékezést.
Feszült, ellenséges hangulat vár szombat este a Honvéd ellen (M4, 19.30) a Ferencváros focicsapatának olasz ászára, Davide Lanzafaméra (31). A kispesti szurkolók korábbi kedvence először játszik majd volt egyesülete ellen nyári klubváltása után.
Az Európai Központi Bank tegnap a várakozásoknak megfelelően csökkentette eszközvásárlási programjának keretét, azonban nem adott konkrét befejezési időpontot.
Kicsi az esélye, hogy még ebben az európai parlamenti ciklusban megállapodás szülessen a 2021 utáni uniós költségvetésről – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség Európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára. Takács Szabolcs a Sargenti-jelentés utáni helyzetről is beszélt.
Ralf Rangnick (60), a Gulácsi Pétert (28) is foglalkoztató német RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője mindig is hírhedt volt szigoráról, az viszont újdonság, milyen „kreatív” módszerrel igyekszik fenntartani a fegyelmet a játékosok körében a német szakember.
A brit Munkáspárt nem hiszi, hogy elérhető működőképes megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről azt unióval, és arra készül, hogy ha a konzervatív párti kormány mégis a parlament elé terjeszt...
Minden eddigi megoldásnál nagyobb hatásfokkal alakítja elektromos energiává a Nap fényét egy új napelem, amelyet a Hokkaido Egyetem kutatói fejlesztettek ki - írja a Qubit. A nanotechnológiával előállított, fajlagos nyersanyagszükséglete alapján olcsónak mondott napelem fejlesztéséről a Nature Nanotechnology című folyóiratban számoltak be.
Most dől el, ki lesz fönt, ki alul, kinek a világába épül be a 13 milliós BMW X3-as, és kiébe a Suzuki Swift. Ez aztán a kultúrharc a javából, ez lesz talán a legvégső, amíg el nem jutunk a célhoz.
A kriptopénzek árfolyammozgásából arra lehet következtetni, hogy a piacok sem devizának, sem pedig értékmegőrző nyersanyagnak nem tekintik őket. Egyszerűen teljesen más a természetük, mint a hagyományos pénzügyi eszközöknek - derült...
Minden hatodik fegyelmi eljárás nemi erőszak ügyében indult, s az esetek háromnegyedében az áldozat és az elkövető az egyházon keresztül került egymással ismeretségbe.