A Citi elemzői szerint venni kell az olasz részvényeket, a bankház elemzői azon a véleményen vannak, hogy 2011 és 2014 után ebben az évben is az utolsó negyedév hozhatja el pozitív fordulatot, és az olasz részvények számára erős lehet...
Szijjártó Péter: Nyugat-Európában rendkívül magas sebességgel haladó vasútvonalakon lehet keresztül-kasul utazni, térségünkben ez még egyáltalán nem adott.
1994-ben a szülei támogatásával indította be az Amazont Jeff Bezos, akkor még kevesen sejthették, hogy a cégből 1000 milliárd dolláros behemót, az alapítóból pedig a világ leggazdagabb embere lesz. Pedig most pont itt tartunk, az Apple...
Tizenhárom hónapnyi veszteglés után a Larsen-C selfjégről leszakadt hatalmas jéghegy déli vége jelentősen elmozdult, a parttal eddig párhuzamos tömb most nagyjából derékszögnyit fordult el - írta a BBC.
Az elmúlt időszakban hatványozottan szembesült a világ a globális éghajlatváltozás katasztrofális hatásaival. A világsajtó szalagcímei egyrészt a pokoli hőhullámok áldozatairól, a sarkok olvadó jégsapkájáról, aszályokról, apadó folyókról tudósítottak, másrészt viszont pusztító áradásokról számoltak be. A nem is olyan távoli jövőben alacsonyan fekvő
Újra pályázhatnak havi 40 ezer forintos ösztöndíjra azok, akik egészségügyi szakképzést adó középfokú intézmények nappali tagozatán tanulnak és tanulmányi átlaguk legalább 3,01 - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.
A szövetség elnökségi ülésén hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.
A sárgadinnye jól mutat a torta tetején, de a belsejébe is került belőle. Az se ijedjen meg, akinek nincs karalábévájója. Dinnyekockákkal is tökéletes lesz a torta.
Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.
Megközelítőleg 105 milliárd forint értékben, két szakaszban, nagyrészt európai uniós forrásból újul meg a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz.
A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről - közölte a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági...
Szerdán a változó mennyiségű felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt várható. A délutáni, esti órákban szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. Záporra, zivatarra legnagyobb esély északkeleten van, ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében nem valószínű csapadék. Éjszakára a záporok fokozatosan megszűnnek, a leg
A magyar–amerikai üzleti kapcsolatok elmélyítésében sok örvendetes esemény történt az elmúlt évben, a fejlődés dinamizmusa sokkal élénkebb volt, mint Barack Obama elnöksége idején.
A környezetvédők által csak a világ leggyűlöltebb vállalataként aposztrofált Monsanto felvásárlásával elképesztő mennyiségű pert vett a nyakába a német Bayer.
Erősödik a kelet-közép-európai együttműködés, Magyarország, Lengyelország, Ukrajna és Szlovákia aláírta a Kárpátok Régió Stratégia létrehozásáról és kidolgozásáról szóló szándéknyilatkozatot - hangsúlyozta szerdán a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon résztvevő Varga Mihály pénzügyminiszter.
A magyarok több mint kétharmada hetente legalább egy szelfit készít magáról – derült ki egytöbb mint ezer fő részvételével végzett online felméréséből. Legtöbben családjukat és saját magukat fényképezik, 21%-uk pedig kiskedvencével fotózkodik a legszívesebben. A kutatás szerint az okostelefon-tulajdonosok nyitottak a különböző extra szelfikészítési
Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.
Legyen fehér, fekete, lila vagy tarka - mindig a fényes felületű példányokat válasszuk, ugyanis ezeknek a legfinomabb az íze és belőlük készíthetők a legjobb ételek.
Az előzetes becslésben szereplőnél valamivel nagyobb tempóban, 4,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben. A kínálati oldalon a szolgáltatások viszik a prímet, a keresletin többek között a fogyasztás. A mezőgazdaság és a külkereskedelem halványan teljesített. Az idén 4,2-4,3 százalékos növekedésre lehet képes a gazdaság, jövőre vi
Moszkvának nem mond semmit a Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével gyanúsított Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov neve - közölte szerdán újságírókkal Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Idlib ostroma milliós menekültáradatot zúdíthat Törökországra. A lázadók kezén levő utolsó, nagyobb népsűrűségű tartományban hárommillió olyan civil él, akik korábban már menekülni kényszerültek.
Andrej Babis az Angela Merkelnél tett bemutatkozó látogatását értékelve hangsúlyozta: a menekültek elosztásának ügyét leszámítva „jól megértettük egymást”.
Az európai országok azzal küszködnek, hogy megakadályozzák a bevándorló munkások elleni túlkapásokat, és hogy modernkori rabszolgaként kezeljék őket, miközben kizsákmányoló főnökeik - az építőipartól a mezőgazdaságig - rászedik a munkaügyi ellenőröket - közölte szerdán az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) .
Németország és Csehország kormánya egyetért abban, hogy az Európai Unió (EU) és Törökország menekültügyi megállapodása minta lehet ahhoz, hogy az EU más országokkal is megállapodást kössön az illegális migráció visszaszorítása érdekében - fejtette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben Andrej Babis cseh kormányfővel folytatott megbeszél
Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság indul januárban. Az E-sport szövetség becslése alapján Magyarországon 1,3 millió fő játszik videójátékokkal, közülük több mint 400 ezren foglalkoznak az e-sportként is említett játékokkal, versenyszerűen azonban csupán 40-50 eren játszanak.