2018. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
12:12
Saját videósa van Káslernek, 450 ezret keres (ATV)
Havonta 450 ezer forintot fizet az Emberi Erőforrások Minisztériuma azért, hogy dokumentálja azokat az eseményeket, amelyeken Kásler Miklós miniszter megjelenik.
szept. 6
12:12
Már 1,7 milliárd forint elment ideiglenes teniszpályák építésére és lebontására (444.hu)
A 24.hu úgy tudja, még a Pénzügyminisztérium is kiborult, amikor újabb félmilliárdot kért az Emmi.
szept. 6
12:14
Meghalt Bethlen István (ATV)
Hetvenkét éves korában kedden elhunyt Bethlen István egykori MDF-es országgyűlési képviselő, a Magyar Páneurópa Unió Egyesület (MPUE) volt elnöke.
szept. 6
12:15
2019-ben újranyithat az Operaház, jól haladnak a munkálatok (Infostart)
Szakaszosan adják majd át a megújult Operaházat, a közönség a főigazgató reményei szerint jövőre birtokba veheti az Andrássy úti intézményt. Az épülő Eiffel-csarnokban januárban már bemutatót tartanak, ám addigra csak egy része lesz kész - mondta az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter.
szept. 6
12:17
Hallatják a hangjukat a szinkronszínészek (Infostart)
Magyarországon szinte kötelező szinkronizálni a filmeket, de a szinkronban dolgozók szerint nem becsülik meg a munkájukat.
szept. 6
12:18
Sebastian Kurz is támogatásáról biztosította Webert (HírTV)
Hangsúlyozta, hogy indulása a posztért fontos, előremutató lépés az erős EPP és az erős Európa érdekében.
szept. 6
12:18
Nemhogy közeledne, távolodik a megegyezés a Telekom és a TV2 csoport között Spíler-ügyben (444.hu)
A Telekom szerint "nem tartanak ott, hogy gyorsan megszülessen a megállapodás".
szept. 6
12:18
Donatella Versace 63 éves és olyan az alakja, hogy az már emberfeletti (Glamour)
Nem jutunk szóhoz
szept. 6
12:18
Háttérbe szorítja az atomenergiát Franciaország a következő években (NRGreport)
Franciaország 2035 körül tudja a lakossági energiaellátásban 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát a jelenlegi 75 százalékról - jelentette be szerdán Edouard Philippe miniszterelnök.
szept. 6
12:18
"Színpadra lépés előtt ugyanúgy izgulok, mint bárki más" – Bánfalvy Ági iskolája az életre készít fel (SzMo)
Az ősz nemcsak az új színházi évadot jelenti Bánfalvy Áginak, hanem az immár 11 éve az iskolakezdést is.
szept. 6
12:21
Itthon is egyre sikeresebbek a BMW i és iPerformance modelljei (Auto Pult)
Az idei év első nyolc hónapjában már több mint 100 db BMW i3-ast adott el a BMW Magyarországon, és ezzel tovább folytatódik a BMW i3 és i8, valamint a BMW iPerformance modellek sikertörténete hazánkban. Az idei év első nyolc hónapja után 102 db BMW i3 és 7 db BMW i8-as modell került átadásra itthon. A BMW i3-as értékesítése a tavalyi év hasonló időszakához képest 21%-kal bővült, így a BMW i…
szept. 6
12:21
Fellökte az ellenfelét Mbappé - eltiltották (Sport365)
Nem kegyelmezett a franciák labdarúgó-szövetsége.
szept. 6
12:24
Nézze, miről egyeztetett Palkovics László az amerikai nagykövettel (ATV)
Energetikai, gazdaságfejlesztési és innovációs kérdésekről egyeztetett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az amerikai nagykövettel - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
szept. 6
12:24
Több mint memoár – egy korszak összefüggései (autopro)
Kortárs színháztörténetet írni nehéz, ha nem lehetetlen dolog, nem véletlen, hogy a színháztörténészek jobban szeretnek a halhatatlanokkal foglalkozni.
szept. 6
12:24
Itt az újabb showkirálynő - Bővült a TV2 műsorának szupercsapata (Femcafe)
Ő is benne lesz az ősszel induló tévéműsorban.
szept. 6
12:24
Elhunyt Bethlen István egykori MDF-es képviselő (Könyves Magazin)
A Magyar Páneurópa Unió Egyesület volt elnöke 72 éves volt.
szept. 6
12:24
"Színpadra lépés előtt ugyanúgy izgulok, mint bárki más" – Bánfalvy Ági iskolája az életre készít fel (SzMo)
Az ősz nemcsak az új színházi évadot jelenti Bánfalvy Áginak, hanem az immár 11 éve az iskolakezdést is.
szept. 6
12:27
Nagyot változtat a rendőrség a magyar autósok ellenőrzésén (Infostart)
Vége annak az időszaknak, hogy az ellenőrzéseket előre bejelentik és jól látható módon végzik.
szept. 6
12:30
Hoppá: Ronaldo gólörömét utánozta Neymar (Blikk)
Cristiano Ronaldo gólörömét utánozta a Paris Saint-Germain brazil sztárja, Neymar.
szept. 6
12:30
A Facebook és a Twitter hagyta, hogy álhírekkel manipuláljanak (HírTV)
Beismerték a manipulációt.
szept. 6
12:30
Szijjártó Péter: a világ legsikeresebb nagyvállalatai bíznak Magyarországban (AQUA)
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a világ modern kori ipari forradalmát meghatározó cégei egyre-másra hozzák létre nagyobbnál-nagyobb beruházásaikat Magyarországon.
szept. 6
12:30
Már több mint százezren látták a Frida Kahlo-kiállítást (Igényesférfi.hu)
Már most az év legsikeresebb kiállítása a tárlat.
szept. 6
12:30
Belekötöttek a kommentelők Csősz Bogiba, erre retus és filter nélkül készült fotókat posztolt (SzMo)
Van, akinek semmi sem jó, bármit oszt meg magáról egy celeb Instagramon.
szept. 6
12:36
Megváltoztatnák a nyugdíjszámítás módját (Infostart)
Az Országos Nyugdíjas Parlament azt szeretné, hogy az infláció mellett az általános béremelkedést is beépítenék a nyugdíjak emelésébe.
szept. 6
12:36
Egyre több munkát kínál a versenyszféra Nógrád megyében (ProfitLine)
Egyre több álláshelyet kínál a versenyszféra Nógrád megyében, ez némileg ellensúlyozza a közfoglalkoztatás visszaszorulását, így tovább csökkent az álláskeresők száma 2018 első fél évében - mondta az MTI-nek a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője.
szept. 6
12:36
Félmillióan kapnak levelet az adóhatóságtól: lesz, aki örül majd neki (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van - közölte a NAV. A Nemzeti Adó-...
szept. 6
12:36
Az LMP új frakcióvezetője kész kidolgozni az együttműködést a Jobbikkal (444.hu)
Az MSZP-vel viszont nem terveznek semmilyen együttműködést.
szept. 6
12:36
Hoppá: Szerződést bontott középpályásával a Vidi (ATV)
Közös megegyezéssel szerződést bontott középpályásával, Varga Józseffel az élvonalban címvédő, ősszel az Európa-liga csoportkörében is érdekelt MOL Vidi FC.
szept. 6
12:36
Varga Mihály: kiemelt cél a gazdasági versenyképesség javítása (AQUA)
A kormány jövőre mintegy 4000 milliárd forintot fordít hazai fejlesztések finanszírozására – hangsúlyozta a pénzügyminiszter Székesfehérváron.
szept. 6
12:36
Ismét kiürítik az északi-franciaországi Grande-Synthe tábort (USAracing)
A francia hatóságok csütörtökön ismét kiürítik az észak-franciaországi Grande-Synthe migránstáborát, ahol több százan élnek sátrakban.
szept. 6
12:42
Alaposan kibővítette szponzori megállapodását az FTC és a Magyar Telekom (Menedzsment Fórum)
Hosszabbítottak, valamint a Telekom most már nem csak a férfi-, de a női foci, a vízilabda, a jégkorong és a férfi torna támogatója is.
szept. 6
12:42
Börtön elől menekült egy dombrádi férfi, Budapesten kapták el a zsaruk (Blikk)
– Szerda reggel kapták el en L. Bélát (35), aki ellen elfogatóparancsot adtak ki korábban. A dombrádi férfi a jogerős ítélete elől menekült.
szept. 6
12:42
Különleges kisfim készült a Tisza-tóról – A csodálatos magyar táj, ahogy még sosem látta (Blikk)
Pozitív fogadtatásra talált a Tisza-tóról készült kisfilm. Egyedi stílusa pontosan visszaadja a Tisza-tó valódi arcát. Aki megnézi, egészen biztosan el akar majd látogatni erre a csodálatos helyszínre.
szept. 6
12:42
Valóra vált a kávékirály álma (Portfolio)
Tovább terjeszkedik a Starbucks, az amerikai kávézólánc a héten Milánóban nyitja majd első üzletét, a prémium kávézóban a vásárlók több mint 100 különböző kávékészítési mód közül választhatnak, és részletesen nyomon követhetik...
szept. 6
12:42
Tamperei útravaló: a jó kezdés félsiker (Azenpenzem)
Az utóbbi négy évtized sikerkapitányai közül – Mészöly Kálmán, Mezey György, Dárdai Pál és Bernd Storck – senki sem kezdte vereséggel a mandátumát a magyar labdarúgó-válogatott élén.
szept. 6
12:42
Szemináriumon mutatták be a Roszatom technológiáit Szerbiában (NRGreport)
2018. szeptember 3-án Belgrádban az atomenergia békés célú felhasználásáról, az innovációról és a technológiai fejlesztésekről szóló együttműködési nyilatkozat részeként szemináriumot tartottak a Roszatom állami konszern Szerbia számára ajánlott technológiai megoldásairól.
szept. 6
12:42
Novák Katalin: Jogos a felháborodás az RTL Klubon bemutatott meztelenkedés miatt (Igényesférfi.hu)
A csatorna műsorában ÉNB Lali és Szabó Simon törülközőkkel takargatták intim testrészeiket. Novák Katalin elmondta: kezdeményezéssel él majd az NMHH felé, hogy vizsgálják meg, kell-e a korhatár-besorolásokon változtatni.
szept. 6
12:42
Erős férfiak segítségét kéri a Heti betevő (SzMo)
Hétről hétre rászorulóknak főznek és osztanak ételt. A legtöbb önkéntes nő, az ő munkájukat kellene (még több) férfinak segíteni.
szept. 6
12:44
Több mint 25 millió forintra bírságolta a Nébih a balatoni és a Duna menti falatozókat (Menedzsment Fórum)
Parton enni jó, de nem árt, ha az étel nem árt.
szept. 6
12:48
Mi történt? Ezzel a focistával bontott szerződést a Vidi (Blikk)
Közös megegyezéssel szerződést bontott középpályásával, Varga Józseffel az élvonalban címvédő, ősszel az Európa-liga csoportkörében is érdekelt MOL Vidi FC.
szept. 6
12:48
Eltévedt nyugdíjasokat kellett kimenteni az erdőből (Infostart)
Összehangolt munkával egy órán belül megtalálták az egri rendőrök a bajba jutott túrázókat.
szept. 6
12:48
Ösztöndíj az ápolóknak (HírTV)
Havi 40 ezer forintos támogatás mellett mentorprogrammal is segíti az ápolókat az EMMI.
szept. 6
12:48
Hurrikán hajtja fel az olaj árát (NRGreport)
Drágul az olaj kedden délelőtt, miután a Mexikói-öbölben egy közelgő hurrikán miatt termelő egységeket kellett leállítani.
szept. 6
12:54
A menekültválság lenne minden probléma gyökere Németországban? (Privátbankár)
A belügyminiszter szerint sürgős a politikai irányváltás és a zéró tolerancia alkalmazása az erőszaktevőkkel szemben.
szept. 6
12:54
Balogh László: a vártnál is gyorsabban nőtt a magyar gazdaság (AQUA)
A fogyasztói bizalom helyreállt, a lakosságnak van jövőképe, ezért az óvatossági tényezők kevésbé játszanak szerepet, mint néhány évvel ezelőtt.
szept. 6
12:54
10 ciki dolog, amiért csúnyán fognak nézni rád a buszon (Femcafe)
Elég csak egyetlen apró hiba, és te leszel a legkellemetlenebb alak.
szept. 6
13:00
Meghalt Bethlen István (Menedzsment Fórum)
Az egykori MDF-es országgyűlési képviselő 72 évet élt.
szept. 6
13:00
Bekeményítenek a zsaruk: lesből mérik az autósokat (Blikk)
– Nem partnerek a magyar autósok, ezért kénytelen a zsaruk bekeményíteni: közleményt adtak ki, miszerint lesből mérik majd az autósokat.
szept. 6
13:00
Új szerződést vár a svéd társadalom (USAracing)
A felmérések szerint a Szociáldemokraták épphogy megelőzik az SD-t, 23-24 százalék környékére tippelik a két pártot, de az igazság pillanata vasárnap este jön el.
szept. 6
13:00
Goldman Sachs: egyelőre nem nyitunk kriptopénzes részleget (FinTechRadar)
Még tudott hová esni az eddig stagnáló bitcoin árfolyam. Csak a Goldman bejelentésére volt hozzá szükség.

Keresés