2018. szeptember 9. vasárnap

szept. 9
20:12
A migrénnek is lehet haszna (WebBeteg)
A migrén rengeteg szenvedést okoz az abban szenvedőknek. Az elviselhetetlen erősségű fejfájás, gyakran hányingerrel, hányással, látászavarral jár. Egy-egy migrénes roham napokig is tarthat, munkaképtelenné téve az érintettet. Egy kutatás eredménye azonban némi vigaszt jelenthet a migrénben szenvedőknek.
szept. 9
20:12
Több mint 150, a nyugdíjkorhatár-emelés ellen tüntető embert állítottak elő Oroszországban (444.hu)
Csak négy településen engedélyezték a tüntetéseket. Moszkvában ezrek mentek utcára, suhantak is a gumibotok.
szept. 9
20:18
Exit poll: hajszálnyi előny az ellenzéki jobbközép tömbnél (HírTV)
39,6 százalékkal győzhetett az ellenzéki jobbközép választási szövetség Svédországban.
szept. 9
20:30
Svéd választások: Nagyon szoros befutó, feljött a bevándorlásellenes párt (ATV)
Az ellenzéki jobbközép választási szövetség hajszálnyi előnnyel, 39,6 százalékkal győzhetett, szemben a kormányzó baloldali koalíció 39,4 százalékával a Svédországban vasárnap tartott parlamenti választáson, amelyen előretört a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt az exit poll eredmények szerint.
szept. 9
20:36
Franciaországban 2035 körül jelentősen csökkenhet az atomenergia a lakossági energiaellátásban (ProfitLine)
Franciaország 2035 körül tudja a lakossági energiaellátásban 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát a jelenlegi 75 százalékról - jelentette be szerdán Edouard Philippe miniszterelnök.
szept. 9
20:42
Hosszú Katinka: vége (Infostart)
Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert Kazanyban vasárnap az úszók idei világkupa-sorozatának nyitóállomásán, a viadal harmadik napján.
szept. 9
20:42
Halálra vertek egy fiatal borászt Badacsonyban (Könyves Magazin)
A rendőrség vasárnap azt közölte, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakos, egyikük 29, másikuk 34 éves, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A helyiek szerint az elmúlt években egyre inkább lecsúszott a badacsonyi büfésor.
szept. 9
20:42
Pamela Anderson szakított focista párjával (BorsOnline)
Már nem alkot egy párt az 51 éves kanadai színésznő, Pamela Anderson és a világbajnok francia futballista, Adil Rami. A játékosnál tizenkilenc évvel idősebb nő már el is költözött közös otthonukból. A PageSix értesülései szerint Anderson úgy érezte, a focistának miatta nincs ideje a korábbi kedvesétől született ikreire, ezért inkább úgy döntött,
szept. 9
20:48
Exit-poll: a jobbközép választási szövetség nyerhetett Svédországban (Infostart)
Az ellenzéki jobbközép választási szövetség hajszálnyi előnnyel, 39,6 százalékkal győzhetett, szemben a kormányzó baloldali koalíció 39,4 százalékával a Svédországban vasárnap tartott parlamenti választáson.
szept. 9
20:48
Kiborult Serena Williams: Közel 5 millió forintnyi pénzbüntetést kapott érte (SzMo)
Felszámoltak neki a sértegetésért, tiltott edzői tanácsadásért, ütője összetöréséért.
szept. 9
20:54
Magyar-orosz kulturális együttműködési egyezményt írtak alá Moszkvában (USAracing)
Kásler Miklós: az orosz-magyar kapcsolatok ezerévesek, és a két nemzet között hidat alkotó kulturális kapcsolatok is sok száz évre tekintenek vissza.
szept. 9
20:57
Válassz egy kártyát: megüzeni neked, hogy merre keresd a boldogságot! (Ripost)
Válassz egyet a három lap közül, és megnyílik előtted a lehetőség, hogy teljesebbé váljon az életed.
szept. 9
20:59
Szex- vagy kutyajáték van a képen - Íme a hónap legviccesebb tesztje! (Ripost)
Ne hagyd ki ezt a tesztet! Garantáltan jól szórakozol majd - és meg is lepődsz...!
szept. 9
21:00
Hihetetlen: villám ölte meg a fehérvári kutyát (Blikk)
A kutyába a mezőn csapott bele a villám, a szerencsétlenül járt állat azonnal elpuszult.
szept. 9
21:06
Egy csésze finom tea jól esne? Ezt figyelje! (Blikk)
Amikor már vége a kerti grillezés időszakának, és egyre jobban be kell húzódni a szobába, szívesen választunk kevesebb előkészülettel és főleg kevesebb erős konyhai illattal járó vendégvárókat. Ilyen lehet egy csésze jó tea némi aprósüteménnyel.
szept. 9
21:06
Almás-csokis nyalóka (Mindmegette)
szept. 9
21:06
Elszabadult egy Pest nagyságú jégtömb, nagy gondokat okozhat (Infostart)
Jelentősen elmozdult a tavaly nyáron az Antarktiszról leszakadt Pest megye nagyságú jégtömb. A legnagyobb veszélyt épp a mozgása jelenti, és nem az, hogy megemeli a tengerszintet.
szept. 9
21:06
Extrém futó- és bringaverseny Budán: Előzd meg a fogaskerekűt! (SzMo)
Szeptember 22-én különleges kihívásban vehetsz részt.
szept. 9
21:08
Gyerekekkel borult fel egy körhinta a téti rendezvényen – részletek (Blikk)
A felborult körhintán öt kisgyerek ült.
szept. 9
21:08
Pörkölt (Mindmegette)
szept. 9
21:10
4 jel, hogy túl sok gyümölcsöt eszel (Mindmegette)
szept. 9
21:12
Óriási dráma volt Buzsáky Ákos csapatának a meccsén (Sport365)
Elképesztő jelenetek voltak a találkozón.
szept. 9
21:18
Nagyon durva vonatok robogtak ma a magyar síneken (Blikk)
A MÁV vasúttársaság fenállásának 150., illetve a MÁV Nosztalgia Kft. alapításának 25. évfordulója alkalmából szeptember 7-9. között rendezték meg a nemzetközi vasúti járműparádét a Vasúttörténeti Parkban.
szept. 9
21:18
Az exit pollok szerint erősödtek a bevándorlás-ellenes populisták Svédországban, de 20 százalékot sem értek el (444.hu)
A két nagy pártszövetség fej-fej mellett végezhet 40-40 százalékkal.
szept. 9
21:18
Szívszorító fotók a négy halálos áldozatot követelő balesetről (Infostart)
Négy ember meghalt három autó ütközésekor az 51-es főúton.
szept. 9
21:18
Rejtélyes Trevor kacsa (BorsOnline)
Senki sem tudja, hogyan kerülhetett a Csendes-óceán egyik kis szigetére egy közönséges ka­csa. A Trevornak elnevezett szárnyas valahogy Niue szigetén kötött ki, több száz kilométerre legközelebbi fajtársaitól. A korallzátonyokból álló szigeten mindössze ezerhatszázan laknak, ka­csát pedig emberemlékezet óta nem láttak errefelé – írja az ABC News
szept. 9
21:36
Több ezren tüntettek Barcelonában (Infostart)
A katalán függetlenségi törekvésekkel szemben Spanyolország egységéért és előrehozott országos parlamenti választások megrendezéséért tüntettek több ezren Barcelonában vasárnap.
szept. 9
21:36
Az alelnök szerint lehet jogi alapja a nyomozásra a NYT-cikk ügyében (HírTV)
„Majd kiderítjük, hogy volt-e ennek büntetőjogi vonzata is” – fogalmazott Mike Pence.
szept. 9
21:36
Előretörtek a bevándorlásellenes erők, a jobbközép vezet a baloldali koalíció előtt (USAracing)
Az ellenzéki jobbközép választási szövetség hajszálnyi előnnyel, 39,6 százalékkal győzhetett, szemben a kormányzó baloldali koalíció 39,4 százalékával.
szept. 9
21:42
Hiába tartottak „léleksimogató beszélgetéseket”, elvesztette az időközit Gávavencsellő polgármestere (444.hu)
Győzött a Fidesz jelöltje, kétharmaddal.
szept. 9
21:42
Pasifogó trükkök: 4 tulajdonság, ami mágnesként vonzza a férfiakat (Femcafe)
Ezeket a tuljadonságainkat szeretik a legjobban.
szept. 9
21:54
Babos Tímea és Kristina Mladenovic hatalmasat küzdött, de kikapott a US Open döntőjében (444.hu)
Tiebreakkel dőlt el a mérkőzés.
szept. 9
22:00
Itt a vége: Babos élete második Grand Slam-címéért küzdött, nem is akárhogyan (Blikk)
New York – Pályafutása második Grand Slam-címéért küzdött szombat este az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) páros döntőjében legmagasabban jegyzett női játékosunk, a párosban világelső Babos Tímea (25) a francia Kristina Mladenovic (25) oldalán, a New York-i döntőben viszont három szettben  alulmaradtak az Ashleigh Barty (22), Coco Vand
szept. 9
22:00
Verőfényes őszi napok elé nézünk (Háziállat)
30 fok körüli maximumokra kell számítani.
szept. 9
22:00
Drámai mérkőzésen kaptak ki Babos Timiék a US Open döntőjében (Ripost)
A magyar teniszező így is történelmet írt New Yorkban Kristina Mladenovic oldalán.
szept. 9
22:00
Temetésről tartott haza a férfi, szörnyű, ami ezután történt (Ripost)
Egy barátját búcsúztatta, mielőtt elindult hazafelé. De már soha többé nem ért haza...
szept. 9
22:00
Tragédia az Afrikai Nemzetek Kupáján (HírTV)
Egy ember meghalt, 47-en pedig megsérültek a Madagaszkár–Szenegál selejtezőn.
szept. 9
22:06
Megvan a svéd választások exit pollja (Portfolio)
Az ellenzéki jobbközép választási szövetség hajszálnyi előnnyel, 39,6 százalékkal győzhetett, szemben a kormányzó baloldali koalíció 39,4 százalékával a Svédországban vasárnap tartott parlamenti választáson, amelyen előretört...
szept. 9
22:06
Három meccslabdáról kaptak ki Babosék (HírTV)
A magyar–francia kettős három szettben maradt alul a fináléban egy amerikai–ausztrál kettőssel szemben.
szept. 9
22:06
A nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoztak Oroszország-szerte (Biztosító Magazin)
Oroszország többtucatnyi városában tüntettek vasárnap a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, annak dacára, hogy a hatóságok mindössze négy településen - Kurgánban, Csebokszáriban, Kirovban és Bereznyikiben - engedélyezték egyértelműen a megmozdulásokat.
szept. 9
22:12
US Open: három meccslabdáról kaptak ki Babosék (HírTV)
A magyar–francia kettős három szettben maradt alul a fináléban egy amerikai–ausztrál kettőssel szemben.
szept. 9
22:12
Nem mondják meg hol lesznek – szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség (Biztosító Magazin)
A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője Budapesten.
szept. 9
22:15
Óriási csapás érheti a spanyol gigászt, távozik az edző? (Sport365)
Kongathatják a vészharangot Madridban.
szept. 9
22:18
Babosék elveszítették a US Open női páros döntőjét (Azenpenzem)
A magyar játékos és Kristina Mladenovic kettőse három mérkőzéslabdáról 3:6, 7:6, 7:6 arányban maradt alul az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe duóval szemben.
szept. 9
22:24
Visszatér a nyár: 30 fok körüli maximumokra kell számítani a jövő héten (Biztosító Magazin)
A következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
szept. 9
22:30
Szocialista jelölt győzte le a Fidesz emberét Mezőtúron (ATV)
Haláleset miatt rendeztek időközi önkormányzati képviselő-választást a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr egyik körzetében, amelyet alacsony (22,4 százalékos) részvétel mellett az MSZP jelöltje, Kovács Mihály nyert meg.
szept. 9
22:36
Létrejött a agyar-orosz kulturális együttműködési egyezmény (ProfitLine)
Tárcaközi keretmegállapodást írt alá a 2020-ig tartó kulturális együttműködésről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Olga Jarilova, az orosz kulturális tárca helyettes vezetője vasárnap a moszkvai Nagyszínházban (Bolsoj).
szept. 9
22:36
A halálra vert fiatal borász emlékére gyúltak a gyertyák Badacsonyban (HírTV)
Szombat éjjel vertek halálra egy parkolóban.
szept. 9
22:42
Babosék három meccslabdáról kaptak ki a US Open döntőjében (Infostart)
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic három mérkőzéslabdáról kikapott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének döntőjében vasárnap az Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai duótól.
szept. 9
22:48
Tenisz: komoly büntetést kapott Serena Williams (Sport365)
Nem maradt következmény nélkül a botrányos finálé.

Keresés