2019. október 10. csütörtök

okt. 10
11:30
Különleges fejlesztés a Balatonnál, nem mindennapi a látvány (Infostart)
Nemcsak korszerű műtárgy, hanem turisztikai attrakció is lesz a megújuló Sió-zsilip.
okt. 10
11:30
Szomorú: elpusztult a világ első klónozott tehene (Blikk)
A Japánban található Isikavai kutatóintézetben 1998 júliusában születtek meg a világ első klónozott tehén ikrei. Kaga és Noto tudósai ugyanazt a klónozási technológiát alkalmazták, amellyel Nagy-Britanniában megszületett az első klónállat, a Dolly nevű bika.
okt. 10
11:30
Elképesztő! Új szerepkörben a Chelsea és az Arsenal volt sztárkapusa (ATV)
A brit negyedosztályban szereplő Guildford Phoenix jégkorongcsapat kapusa lett Petr Cech, aki labdarúgóként 124-szer védte a cseh válogatott kapuját és játszott többek között a Chelsea-ben, valamint az Arsenalban is.
okt. 10
11:30
A Takarékbank elemzői megemelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket (AQUA)
A szakemberek a korábban várt 4,7 százalék helyett 4,9 százalékos bővülésre számítanak, mások mellett a továbbra is jelentős bérkiáramlás miatt.
okt. 10
11:30
Eltitkolt gyerek? Jennifer Anistonról és egy kisbabáról különös kép került elő (Femcafe)
Egy 16 évvel ezelőtti, különös fotó látott napvilágot.
okt. 10
11:33
Magasabb bérekért sztrájkolnak az oktatási dolgozók Horvátországban (ProfitLine)
Horvátország-szerte közel ezer általános és középiskolában szünetel a tanítás csütörtökön, miután kudarcba fulladtak a szakszervezetek tárgyalásai a kormánnyal a pedagógusok által követelt 6 százalékos béremelésről - közölte a helyi sajtó.
okt. 10
11:33
Mi vár a világgazdaságra és Magyarországra? (Portfolio)
Világhírű közgazdászok és hazai gazdaságpolitikai vezetők részvételével kerül sor a kilencedik Budapest Economic Forumra, amelynek fókuszában a változóban lévő világ áll. A gazdasági ciklusforduló, a geopolitikai folyamatok, illetve a magyar gazdaság növekedési kilátásai egyaránt változásokat vetítenek előre, amelyekre érdemes felkészülni.
okt. 10
11:35
Megszólalt a kormány a recessziós veszélyről: készek lépni, ha kell (Portfolio)
A kormány egyelőre nem látja annak jeleit, hogy a magyar gazdaságra közvetlen kihatással lenne egy esetleges nyugat-európai recesszió, de ha szükséges, akkor készek lépni – mondta a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely.
okt. 10
11:36
Elolvadt Donald Trump társadalmi támogatottsága (Infostart)
Már a hozzá hű Fox News felmérése szerint is abszolút többségben vannak azok, akik szerint távoznia kell a Fehér Házból.
okt. 10
11:36
Angelina Jolie nem Demóna, hanem egy Istennő a vörös szőnyegen (Glamour)
Fantasztikus ruhában a premieren
okt. 10
11:38
Miley Cyrus jól van és félpucér új pasijával pózol (Glamour)
Így lábadozik a műtét után
okt. 10
11:39
Áder János az Arraiolos-csoport athéni találkozójára utazik (HírTV)
Áder János szombaton munkareggeli keretében találkozik Frank-Walter Steinmeier német elnökkel.
okt. 10
11:39
Pénteken nyílik a Lakás 2019 Kiállítás a Hungexpón (Portfolio)
Pénteken nyitja kapuit a Lakás 2019 Kiállítás. A szervezők tájékoztatása szerint több ezer új ingatlan, és a legfontosabb projektek várják a látogatókat a hétvégén Hungexpo F pavilonjában.
okt. 10
11:39
5+1 isteni étel, amit a gofrisütőben is elkészíthetsz (Spabook)
A gofrisütőből mindig illatos, finom reggeli kerülhet ki, de tudtad, hogy nem a waffle az egyetlen, amit elkészíthetsz benne? A neten keringő tippekből...
okt. 10
11:42
Felgyorsítanák az új büdzsé elfogadását (AQUA)
Még az idén elfogadtatná az állam- és kormányfőkkel a 2021 és 2027 közötti európai uniós költségvetést az Európai Bizottság annak érdekében, hogy 2021 januárjától már el lehessen indítani a programokat.
okt. 10
11:45
Kapaszkodik a forint és az euró (Portfolio)
Csütörtök délelőtt az erősödés felé mozdult a forint az euróval szemben, sikerült eltávolodni a 334-es szinttől.
okt. 10
11:45
Így kereshetsz százezreket a fix állásod mellett: a főnököd még örül is neki (Pénzcentrum)
HR-szakértők évek óta egyetértenek abban, hogy a legjobb toborzási módszer az, ha a munkavállaló elégedett a munkahelyével, szívesen beszél róla, és ajánlja is másoknak. Ma már a legtöbb helyen ezt díjazzák is: ha beválik az ajánlott...
okt. 10
11:45
Harry herceg és Ed Sheeran összefogtak, hogy komoly témára hívják fel az emberek figyelmét (Joy)
A herceg ezúttal Ed Sheerannal közreműködve készített videót, amiben a lelki egészség fontosságára hívják fel a figyelmet, egy kis viccelődéssel vegyítve.
okt. 10
11:45
Rajcsányi Gellért: Mi lesz veled, Kurdisztán? (Tiszta Jövő)
Ha nem lesz változás, az történhet a kurdokkal, mint velünk 1956 novemberében – vagy ami az örményekkel egy évszázada.
okt. 10
11:51
Mi vár a globális gazdaságra és Magyarországra? (Portfolio)
Világhírű közgazdászok és hazai gazdaságpolitikai vezetők részvételével kerül sor a kilencedik Budapest Economic Forumra, amelynek fókuszában a változóban lévő világ áll. A gazdasági ciklusforduló, a geopolitikai folyamatok, illetve a magyar gazdaság növekedési kilátásai egyaránt változásokat vetítenek előre, amelyekre érdemes felkészülni.
okt. 10
11:51
Milyen smink illik az arcodhoz? Ingyenes smink tanácsadás októberben a dm-ben (Spabook)
A jó smink elkészítése ott kezdődik, hogy megfelelő eszközök hevernek a neszesszeredben. Ma már a drogériákban is széles termékpalettát találsz,...
okt. 10
11:57
Elindult a Lakás 2019: több ezer új ingatlan várja az érdeklődőket (Portfolio)
Megnyitotta kapuit a Lakás 2019: a szervezők vasárnap estig várják az érdeklődőket a Hungexpón.
okt. 10
11:57
Jégkorongkapusnak áll a Chelsea legendája (Sport365)
Nyáron fejezte be a labdarúgó karrierjét
okt. 10
11:57
Kósa: Az ellenzéknek nincs észszerű programja (Igényesférfi.hu)
Karácsony programja dióhéjban az, hogy Budapesten lesz egy hatalmas őserdő és benne egy hatalmas kórház – jelentette ki a Kósa Lajos.
okt. 10
11:57
Magyarország meg akarta vétózni az Erdogannak küldött figyelmeztetést (SzMo)
Török kommandósok ezrei lépték át a szír határt, az unió újabb menekülthullámtól tart.
okt. 10
11:57
Meghalt Dobozi Eszter költő (Promotions)
A József Attila-díjas költő hosszú betegség után hunyt el.
okt. 10
11:59
20 cég, amelyik sokat tett a klímaváltozásért (Portfolio)
A világ nagy olajcégei az általuk értékesített termékek felhasználásán keresztül hozhatók összefüggésbe a klímaváltozással.
okt. 10
12:00
Két ország lekerült az EU adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról (ATV)
Az Egyesült Arab Emírségek és a Marshall-szigetek is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak kilenc ország nevét tartalmazó feketelistájáról, Svájcot pedig - több országgal együtt - törölték az úgynevezett szürkelistáról.
okt. 10
12:00
Kína az Apple-t is becsicskította (444.hu)
Az amerikai cég törölte appáruházából az alkalmazást, amivel a hongkongi tüntetők a rendőrségi csapatmozgásokat követték.
okt. 10
12:03
Az egész kampány legkomolyabb leleplezése: Baján derült ki, hogy ki mozgatja a szálakat (444.hu)
Nincs az az elemző, aki képes lenne kitalálni, ki a Bábjátékos, aki a vidéki ellenzéki jelölteket irányítja Budapestről.
okt. 10
12:06
Újabb európai gyárbezárást jelentett be a Michelin (Infostart)
Ezuttal is az ázsiai gyártók konkurenciájával indokolta a lépést a gumiabroncsgyártó óriás.
okt. 10
12:09
Ma nem pálya a saját vállalkozás (Menedzsment Fórum)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, hogy a devizahitel-válság se lett volna olyan mértékű, ha az akkori politikai döntéshozók tanultak volna pénzügyi ismereteket az iskolában.
okt. 10
12:09
A magyar gazdaság nőtt a legnagyobb ütemben az EU-ban (ProfitLine)
A magyar gazdaság nőtt a leggyorsabb ütemben az Európai Unióban 2019 első félévében - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
okt. 10
12:09
Sorra zárja be gumigyárait a Michelin (Portfolio)
A már korábban bejelentett németországi üzembezárás mellett az ázsiai gyártók konkurenciája miatt leállítja a termelést egy franciaországi üzemében is a Michelin gumiabroncs gyártó vállalat.
okt. 10
12:09
4 veszekedés, amit minden párnak le kell, hogy játsszon (Spabook)
Azt mondják, egy egészséges kapcsolathoz muszáj néha veszekednetek, mert azok, akik nem veszekednek, valójában nem merik megosztani az érzéseiket...
okt. 10
12:11
Soha nem volt még ilyen lehetősége a magyar vállalatoknak betörni a nemzetközi piacokra (Portfolio)
A globális gazdaságban játszódó folyamatok jelentősen átrendezhetik az erőviszonyokat, évtizedek óta működő struktúrákat alakíthatnak át, a geopolitikai felfordulás viszont a növekedés és vállalkozások új formáinak adhat teret – mondta a Portfolio-nak adott exkluzív interjújában Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország új vezérigazgatója. A szakember úgy
okt. 10
12:12
Akár 20 százalékkal is többet érhet egy ingatlan, ha korszerű fűtése van (Privátbankár)
Markáns árkülönbség mutatható ki egy faszénnel vagy vegyes tüzeléssel, gázzal, illetve a legmodernebb, hőszivattyús rendszerrel fűtött ingatlan árában.
okt. 10
12:18
Még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok (Infostart)
Ha év vége felé felgyorsul az infláció, akkor többet kell kapniuk az átlagos 11 ezer forintnál.
okt. 10
12:18
Michael Douglas nagyon aggódik, hogy elveszítheti szeretteit (Femcafe)
Közel tíz éve, súlyos daganatos megbetegedéssel kezelték a világsztárt.
okt. 10
12:21
A nemzetiségi borítékba keveredő önkormányzati szavazólapokat nem számolják össze (444.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság iránymutatása szerint tessék nagyon figyelni, milyen borítékba kerül a szavazólap.
okt. 10
12:21
Atomkatasztrófa francia módra - itt az újabb fejlemény (NRGreport)
Tovább drágul a franciaországi Flamanville-ben épülő atomerőmű: forintban számolva a budapesti 4-es metró építési költségét kell rádobni a már eddig is sokszorosára hízott kiadásokra. Az erőművet építő EDF energiaszolgáltató óriásvállalat átszervezése is csúszik.
okt. 10
12:21
Kásler: Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált (Igényesférfi.hu)
A kormány programja nyomán minden magyarországi járásban lesz uszoda – mondta Kásler Miklós a velencei sportuszoda alapkőletételén.
okt. 10
12:27
Akár 20 százalékkal is többet érhet egy ingatlan, ha korszerű fűtése van (Menedzsment Fórum)
Markáns árkülönbség mutatható ki egy faszénnel vagy vegyes tüzeléssel, gázzal, illetve a legmodernebb, hőszivattyús rendszerrel fűtött ingatlan árában.
okt. 10
12:27
A Párbeszéd a horvát hatóságoknál is feljelentést tesz a Borkai-ügyben - mutatjuk miért (ATV)
A Párbeszéd a magyar és a horvát hatóságoknál is feljelentést tesz a Borkai-ügyben. A párt frakcióvezetője egyúttal kezdeményezi a Magyar Olimpiai Bizottságnál, hogy vonják meg a győri polgármester olimpiai bajnoki járadékát.
okt. 10
12:27
Vekerdy Tamás talán utolsó interjúja: „4-5 évesen határoztam el, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni” (SzMo)
A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
okt. 10
12:29
Újra módosulhat a banki azonosítás határideje (Menedzsment Fórum)
Sok vidéken élő nyugdíjas kerülhet különben bajba.
okt. 10
12:30
Újra módosulhat a banki azonosítás határideje (Privátbankár)
Sok vidéken élő nyugdíjas kerülhet különben bajba.
okt. 10
12:30
Megszólalt Vettel a megtagadott csapatutasításról és Leclerc-ről (Infostart)
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csapattársával, a monacói Charles Leclerc-rel való viszonyáról is beszélt.
okt. 10
12:30
Magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére (AQUA)
A programban építésre 3 millió 730 ezer forint, felújításra pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jár egy főre. Feltétel, hogy minimum nyolcvan férőhelyes munkásszállások épüljenek.
okt. 10
12:33
Légi farkas vadászat a Mátrában (Kripto Akadémia)
Jövő hónapban már érkezhetnek az első új Airbus harci helikopterek, de a nagyjavításon átesett orosz forgószárnyasok még javában gyakorlatoznak.

Keresés