Ez a nap a budapestieké lesz, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik városukat - mondta Karácsony Gergely, közös ellenzéki főpolgármester-jelölt újságíróknak, miután vasárnap leadta szavazatát Zuglóban.
Csaknem 55 ezer jelölt; általában kettő vagy három, de egyes esetekben hat szavazólap a voksolásnál; négy főpolgármester-jelölt; reggel hattól este hétig nyitva tartó szavazóhelyiségek – választ az ország.
Ez a nap a budapestieké lesz, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik városukat - mondta Karácsony Gergely, közös ellenzéki főpolgármester-jelölt újságíróknak, miután vasárnap leadta szavazatát Zuglóban.
Bár a modern autók valóságos technikai csodák, azért vannak bennük bőven olyan dolgok, amik az őrületbe kergetik az embert. Most összeszedtünk párat a legbanálisabb hibákból. Az új autók egyre jobbak, a legtöbb már eléggé...
Jó ügy mellé állt Varga Miklós. A 62 éves rockzenész, színművész tehetséges iskolások mentorává vált, miközben saját gyermekeinek is egyengeti a karrierjét. Az Európa című dal, s megannyi sláger énekese több mint negyven éve van a pályán, amiért nem győz elég hálás lenni Istennek.
Mindig azok a legjobb filmek, amelyek végén néhány percig még meredten nézel a képernyőre, és próbálod feldolgozni a váratlan, ugyanakkor hihetetlenül...
A rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr 15 percen belül megérkezzen a helyszínre.
Legalább is az Exponenciális Éghajlat-változási Ütemterv szerint – egy friss kutatás azt mutatta ki, hogy ha követjük ezt az ütemtervet, és harminchat kulcsfontosságú aspektusára koncentrálunk, még mindig van esélyünk, hogy 2030-ra megfelezzük a károsanyag-kibocsátásunkat, és lelassítsuk a klímaváltozás katasztrofális hatásait.
Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es csapatának főnöke az idén elhunyt Niki Laudának ajánlotta az istálló sorozatban hatodik konstruktőri világbajnoki címét.
Az izraeli média szerint az amerikai-izraeli nő azért kapott szigorú büntetést, mert a zsidó állam megtagadta kicserélését Alekszej Burkov orosz hekkerre.
Elég felemás a kép arról, hogy mennyire halad jól Magyarország, már ami az Europe 2020 tervben kitűzött célokat illeti. Az összes mutatóban lőtávolban van az ország, viszont az kérdéses, hogy mennyi érdemleges fejlődést sikerült elérni.
Csaknem 55 ezer jelölt; általában kettő vagy három, de egyes esetekben hat szavazólap a voksolásnál; négy főpolgármester-jelölt; reggel hattól este hétig nyitva tartó szavazóhelyiségek – választ az ország.
Történelmi jelentőségűnek nevezte a vasárnapi önkormányzati választást Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, aki Miskolcon adta le szavazatát.
Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltjének az a célja, hogy Budapest egy élhető, fejlődő, gyarapodó és nyugodt város legyen.
A gyomorban termelődő gyomorsav alapvetően vizet, lúgos vegyhatású nyákot és sósavat tartalmaz. Ebbe választódnak ki az emésztőenzimek. Mindkettő jelenléte szükséges a táplálék emésztéséhez és felszívódásához, illetve természetesen a bekerülő kórokozók elleni védelemhez (elsősorban a sósav végzi ezt).
Rendben haladnak az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Folyamatosan érkeznek a részvételi adatok. A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudósítu
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap délelőtt 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.