Strache pártjának és a magyar kormánypártnak is megvolt a maga Ibiza botránya, és mindegyik komoly pofont kapott a választóktól. A Szabadságpárt valószínűleg ellenzékbe szorul, Sebastian Kurz viszont továbbra is kormányzó szövetségese lehet Orbán Viktornak, mondta a Privátbankár.hu-nak Alexander Dworzak. A Wiener Zeitung szerkesztője szerint ezzel
A Budapest–Vác–Szob vonalon pénteken este nyolc órától vasárnap éjfélig, illetve október 25-én este nyolc órától 27-én éjfélig pályakarbantartást végeznek Nagymaros és Szob között, emiatt módosul a vasúti menetrend.
Idén a 10. születésnapját ünnepli a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő, így a jubileumi alkalomból kétszer nagyobb összértékű nyereményekkel díjazzák az általános és középiskolások okos pénzügyi döntéseit, felkészültségét, emellett az iskolák és a felkészítők díjazását is növelték. A teljes tanéven átívelő, több versenyfordulós, játékos pé
Az első Orbán-kormány a választások után alig három héttel mondta fel az M4-es metróvonal támogatási szerződését. A bíróság végül nekik adott igazat, mondván az elköteleződésre nem volt törvényi felhatalmazás. Ilyet a hármas metró felújításának támogatására sem kaptak.
Hiába rendeztek konferenciát, ott nem derült ki, hogy mennyire vannak biztonságban a betegek a kórházakban, illetve hogy betartják-e a az előírásokat. Az előadásokból is úgy tűnt, ezt nemigen ellenőrzi senki.
Totti önéletrajzi könyvéből könnyed hangnem és profizmus sugárzik. Elénk tárul gyerekkora a Vetulonia úton, az első találkozások a labdával, a félénkség és a rettegés a sötéttől – megtudjuk, milyen az élet egy római negyedben, amely talán már nem is létezik. Szemünk előtt szövődnek életre szóló barátságok. Pörögnek az edzések, sorra kerül a bemutat
Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Donald Trump amerikai elnök és Nancy Pelosi képviselőházi elnök között a Fehér Házban a szíriai helyzetnek, illetve az amerikai csapatkivonásnak szentelt szerdai tanácskozás közben és utána. Az elnök sértegette, harmadrendű politikusnak, betegnek nevezte a demokrata párti házelnököt, aki azt mondta Trumpró
Több mint 1,4 milliárd forintos beruházással újítják fel a következő egy évben a tragikus állapotban lévő Szombathelyi Képtár épületét – közölte Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója. Tájékoztatása szerint a felújítás egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően indulhat meg, amely a teljes összegét finanszírozza. Elmon
Újabb erőszakos támadás áldozatává vált a megmozdulásokat szervező egyik csoport vezetője Hongkongban szerdán este – írta online felületén a South China Morning Post.
Barcelonában szerdán megkezdődtek a helyreállítási munkák is: a rongálások miatt leállt vasúti közlekedés hibáit kijavították, és a vonatok újraindultak.
Amennyiben Vitézy Dávid pályázik a BKK vezérigazgatói posztjára, meglepődnék, ha bárki jobb anyagot nyújtana be nála – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/42. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, így a következő héten 190 millió forint lesz a főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 4;...
Sok fiatal nagyon megunta, hogy olyan science fiction filmeket kell néznie mostanában, amelyekben nincs kosz, maszat, némi kis kopás az űrrepülő műszerfalán.
A mostani európai gondolkodásmód hatalmas előrelépésnek tekinti a kurd viszonyokat, de nem tudnak semmit se a kulturális kontextusról, a helyi viszonyokról, a konfliktus résztvevőiről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban novemberben alkalmazható üzemanyagárakat.
A normális párkapcsolatban mindkét félnek ugyanolyan jogai vannak. Amennyiben az egyik folyamatosan elnyomja a másikat, akkor nem beszélhetünk egészséges...
Ma kezdődik az Európai Uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója. Az Európai Tanács a brexit mellett tárgyal Albánia és Észak-Macedónia csatlakozásáról is.
Az utolsó két játéknap (november 14-16., illetve november 17-19.) előtt hat válogatott biztosította helyét a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság 24-es mezőnyében, azaz a társaság egynegyede.
Az amerikai Duke Egyetem orvoscsoportja komoly sikereket ér el az őssejtterápiában. Most egy hároméves kislány a csecsemőkorában kialakult agykárosodásának kezelésére újszülött öccse köldökzsinórvér-őssejtmintáját kapta meg. A cerebrális parézisben szenvedő kislány kezeléséhez az őssejt-mintát egy svájci őssejtbankból szállították az Egyesült Állam
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójának központi témája Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnésének (Brexit) kérdése lesz, a kilépésről rendelkező új megállapodást a várhatóan éjszakába nyúló tárgyalások eredményének fényében a vezetők el is fogadhatják majd.
A gyenge hidegfront átvonulását követően ismét nyugodtabb, naposabb időre van kilátás. Jelentősebb változásra leghamarabb a jövő hét közepén kell számítani.
Három ciklusban, hat százalékkal emeli a horvát kormány jövőre az állami tisztviselők és közalkalmazottak bérét - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán a parlamentben.
A munkavállalók általában nem maguk döntik el, hogy hol és hogyan végezzék el a munkát. De mit tehetünk akkor, ha a főnök a „szürke”, netán a „fekete” zónában jár és tőlünk is ezt várja?
Levelet írt a Szíriában támadást indított Törökország elnökének az amerikai elnök - még az offenzíva előtt. Az amerikai hadsereg a nyomaték kedvéért megsemmisített egy Szíriában hátrahagyott lőszerraktárt.
Az amerikai elnök megfogadta, hogy tönkreteszi a török gazdaságot, ha a szíriai invázióra nem születik emberséges megoldás, a megfogalmazása azonban elviszi a fókuszt a benne foglaltakról – írta a Guardian.