Az amerikai nyugdíjasok élete annyira drága, hogy azzal az erővel már egy óceánjáró sétahajón is tudnak kabint bérelni hosszú távra. Legalábbis a statisztikák és a hajótársaságok ezt sugallják. Van, ahol pedig alkudni lehet az árból. Ám van sok buktató, az egészségbiztosítástól kezdve a kisállatok elhelyezéséig.
Csapadékra esély sem lesz, cserébe visszatér a nyár. Fotó: MTI/Kovács Attila Szokatlanul meleg, sőt, rekordmeleg lesz október 21-én, hétfőn – jövendöli az Időkép. A portál kalkulációi szerint már vasárnap többfelé elérheti a csúcshőmérséklet a 25 fokot, délkeleten akár a 26 fokot is meghaladhatja, a legmelegebb azonban hétfőn lesz, amikor az ország
Egy friss, magyar szociológusok által készített jelentés szerint az általuk vizsgált időszakban romlani kezdett a legszegényebb családok és azokban élő gyerekek helyzete - írja az Index. A lap szerint a jelentés kiindulópontja...
„A hangulatra nincs panasz. Teli van a Lateráni Szent János tér. Több magyar csoporttal is találkoztam. Voltak köztük Fradi-ultrák is. Nincsenek ellentüntetők, se feketék. Tűz a nap, és mindenki kurva jól néz ki”– ezt jelenti Rómából, Matteo Salvini ellenzéki olasz szélsőjobboldali pártvezér nagyszabásúnak szánt, „Olasz büszkeség” névre keresztelt
A Matteo Salvini által szervezett kormányellenes tüntetésre érkező demonstrálók közül a Magyar Nemzetnek többen is arra panaszkodtak, hogy élhetetlenné vált a város Virginia Raggi vezetése alatt.
"A mostani ellenzéki győzelmek jelentik az utat a a Fidesz 2022-es megbuktatásához" - ezt Gyurcsány Ferenc mondta a párt megválasztott polgármestereinek és képviselőinek tanácskozásán. A DK elnöke szerint nem az a lényeg, hogy ki vezeti az ellenzéket, hanem a közös ügy a legfontosabb. Az MSZP pedig a munka folytatását és átlátható önkormányzatiságo
Tanulmányt írt a Budapest 2024 Zrt megbízásából másokkal együtt, de nem az olimpiai rendezésről, hanem arról, hogy milyen irányba kellene fejleszteni a fővárost.
Naponta 182 liter vizet fogyaszt egy átlagos norvég, ez épp kétszer annyi, mint a szomszédos Dániában. Az egyik szakembernek eszébe jutott néhány trükk, amivel spórolni lehetne.
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a megmozdulást, mert félő volt, hogy a kurd és a török közösség tagjai között erőszakig fajul a feszültség, de a rendezvény jobbára békésen ért véget.
Sajnos kicsi az esély rá, hogy Európába is eljut a Gazoo Racing, tehát a Toyota új sportrészlegének legújabb alkotása. Pedig nagyszerű élményautónak tűnik.
600 ezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogolyról kap adatokat Budapest. A rendszerváltás óta ilyen mennyiségű információt még sosem adott át Oroszország.
Kihúzták az Ötöslottó 42. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 1,85 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2; 14; 24; 36; 54;A...
Orbán Viktornak is üzent Matteo Salvini: a Liga vezetője üdvözletét küldte a magyar kormányfőnek, amiért kiáll Soros György ellen és mindent megtesz, hogy megvédje a magyarok szabadsághoz való jogait.
Ebben a világméretű, szédítő változásban egyre anakronisztikusabbnak tűnnek a hit, a haza, a család, az alázat, a becsület, a munka vagy a tisztesség szavak.
... változás időjárásunkban. Ciklon előoldalán helyezkedik el a Kárpát-medence, délnyugat felől meleg, száraz légtömegek érkeznek hazánk fölé. Tovább folytatódik a kellemes, kora őszi idő.
Tanulni akarunk! - ezzel a mottóval tartották meg a hetedik Roma büszkeség napját, első alkalommal a fővároson kívül. A menetet szervező egyesületek aláírásgyűjtésbe is kezdenek, hogy elérjék: a tankötelezettségi korhatárt állítsák vissza a jelenlegi 16 évről 18 évre. További részletek a videóban.
Orbán Viktornak is üzent Matteo Salvini: a Liga vezetője üdvözletét küldte a magyar kormányfőnek, amiért kiáll Soros György ellen és mindent megtesz, hogy megvédje a magyarok szabadsághoz való jogait.
Orbán Viktornak is üzent Matteo Salvini az Olasz büszkeség napjáról: a Liga vezetője üdvözletét küldte a magyar kormányfőnek, amiért kiáll Soros György amerikai üzletember ellen és mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a magyarok szabadsághoz való jogait. A Magyar Nemzet a helyszínről tudósított.
"Viszlát, Borkai! címmel ismét tüntettek Győrben a város polgármestere ellen a helyi ellenzéki összefogás szervezésében szombat délután, a városháza előtt felszólalók azt hangoztatták, hogy Borkai Zsolt méltatlanná vált a megyeszékhely vezetésére.