2019. október 2. szerda

okt. 2
18:09
Kórházba került Bernie Sanders (ATV)
Szívproblémákkal kórházban ápolják Bernie Sanderst, a jövő évi amerikai elnökválasztás egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsát - jelentette be a vermonti szenátor kampánya.
okt. 2
18:09
Szívproblémákkal kórházba került Bernie Sanders (444.hu)
A 78 éves demokrata párti, amerikai elnökjelölt egy kampányrendezvény előtt lett rosszul, és miután mellkasi fájdalmakra panaszkodott, kórházba vitték. Az orvosok a koszorúér elzáródását állapították meg, és megoperálták.
okt. 2
18:12
Saját boltot nyitott a világ legismertebb utcai művésze (Blikk)
Lakberendezési termékeket és dekorációkat kínáló pop-up boltot nyitott a dél-londoni Croydon kerületben Banksy.
okt. 2
18:12
Gyorsan sodródhatunk az egyre rosszabb forgatókönyvek irányába (Infostart)
Mostanra sikerült megfékezni a nagy júliusi erdőtüzet, ugyanakkor a héten még 1600 új tüzet regisztráltak Oroszországban. Szomorú tanulságokkal szolgált a szibériai erdőtűz, rávilágítva arra, hogy a természet alkalmazkodóképessége is véges.
okt. 2
18:12
Éleslőszerrel lőttek a tüntetők közé Hongkongban (Blikk)
Míg Kínában a népköztársaság kikiáltásának hetvenedik évfordulóját ünnepelték, addig Hongkongban minden eddiginél véresebb tüntetéssel tiltakoztak a fokozódó kínai elnyomás ellen.
okt. 2
18:12
Zsolt utazása: fantasztikus élmény a Buena Vista Social Club koncertje – galéria (Promotions)
Utazási tanácsadónk belesett Kuba fővárosának, Havannának „éjszakai” életébe.
okt. 2
18:18
Hoppá: nagy visszatérő a magyar vízilabda-válogatott keretében – Legutóbb 2017-ben láthattuk a medencében (Blikk)
Visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert.
okt. 2
18:18
Mészáros-barát szezonzárás Balatonszemesen (Alternatív Energia)
A jelek szerint nem veszi biztosra a balatonszemesi vezetés a választási győzelmet: csütörtökön rendkívüli ülést tart a testület, ahol az egyetlen napirendi pont a nemrég Mészáros-közelbe került kemping rendezési tervének módosítása.
okt. 2
18:18
Évekig élt egy pár túszul ejtett kerekesszékes lakótársuk pénzén, majd hagyták őt meghalni (Grill Receptek)
Az amputált, alkoholista férfi hányattatásai közel egy évtizede tartottak, mikor végül belehalt abba, hogy nem kapott segítséget. Négy napig tartott a haláltusája.
okt. 2
18:18
Putyin durván nekiment Greta Thunbergnek: szerinte a lány félre van tájékoztatva (SzMo)
Az orosz elnök egy moszkvai konferencián üzent a 16 éves aktivistának.
okt. 2
18:21
Palkovics László: Új egyetemi innovációs központ jön létre Budapesten (AQUA)
A kormány célul tűzte ki, hogy a high-tech technológiákat a hazai szakemberek ne csak működtessék, hanem világszínvonalú fejlesztéseket is végezzenek – fejtette ki a miniszter.
okt. 2
18:21
Úszó okosotthon hirdeti a Bond-filmek technokultúrájának elérhetőségét (NRGreport)
A kikötőiről is híres Gdansk lett a helyszíne az ABB demonstratív építkezésének; egy úszó lakásról bizonyították be, hogy gond nélkül "felokosítható".
okt. 2
18:24
A betegségek elleni küzdelemben is segíthet ez a felfedezés (Infostart)
Szervezetünk "óragénjei" az ellenálló képességünket is sokban befolyásolják, ezért nem mellékes egy kezelés időpontja.
okt. 2
18:24
Brutális összegeket költött Facebook-hirdetésekre a durva stílusú portál (Blikk)
Még a kampány hajrájára szokatlanul eldurvuló megnyilvánulások közül is kilóg egy portál, amelynek hirdetései elárasztották a Facebook hírfolyamát, s gyakorta személyeskedő, gyalázkodó stílusban ekézik a kormányoldalt.
okt. 2
18:27
Demi Moore kiteregette a szennyest, és mindenkit kiborított - lánya, Rumer Willis kiállt mellette (Joy)
Rumer Willis egyike azon embereknek, akik óriási örömmel fogadták a színésznő könyvét, hiszen így végre sok mindenre választ kaphattak a rajongók.
okt. 2
18:33
BÉT: Estek a vezető részvények! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 695,61 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 39 416,77 ponton zárt szerdán.
okt. 2
18:36
Végre megnyílhat a nehéz sorsú új reptér (Infostart)
2006 óta épül, 2012-ben már majdnem átadták - az ünnepséget meg is tartották -, azóta viszont folyamatos javításra és fejlesztésre szorult, mi az?
okt. 2
18:36
Az átlagkereset 57 százalékát sem éri el az átlagnyugdíj összege (Privátbankár)
Jövőre pedig még tovább nő a különbség, egyre közelebb kerülünk az 50 százalékhoz. A mediánnál is hasonló a helyzet.
okt. 2
18:36
5 apró trükk, amivel már az első randin az ujjad köré csavarhatod a partnered (Spabook)
Az első randin sok minden eldőlhet, de legfőképpen az, hogy lesz e folytatása a dolognak. Mi nők általában mindent túlbonyolítunk és azt hisszük,...
okt. 2
18:36
George R.R. Martin beolvasott a Trónok harca íróinak (Promotions)
Az író eddig hallgatott arról, hogy mit gondol a befejező évadról. Most azonban elmondta őszinte véleményét.
okt. 2
18:39
Mit vigyen magával a migrénes beteg az első vizitre? (WebBeteg)
Az első vizit meghatározó a migrénes beteg kezelése során. Cikkünkből kiderül, melyek azok a fontos dolgok, amelyeket érdemes magával vinnie erre az alkalomra.
okt. 2
18:39
"Egyszerű diktafonnal vagy mobiltelefonnal készíthették a felvételt" (ATV)
Öt nappal a hangfelvétel kiszivárgása után a Fővárosi Főügyészséghez fordult a Párbeszéd az elnökségi ülésen titokban készített felvétel miatt. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint akár egy diktafonnal vagy egy mobil telefonnal is készíthető olyan felvétel, amelyet valaki a Képviselői Irodaházban rögzített. Az Országgyűlés Hivatala közben
okt. 2
18:39
Pogba megsérült, nem lesz ott az Európa liga meccsen (Sport365)
Rajta kívül is lesznek még hiányzók.
okt. 2
18:39
Rebrov és Lovrencsics más mérkőzésre számít a Ludogorec ellen, mint a selejtezőben (Azenpenzem)
A csütörtöki Európa-liga mérkőzésre készülő Ferencváros vezetőedzője szerint a csoportkör teljesen más szint, mint a selejtező, amelyben nagy önbizalmat szereztek a játékosai.
okt. 2
18:42
A külföldi utakon spórolt, a kormánypropagandán alaposan túlköltekezett az állam tavaly (Menedzsment Fórum)
Utóbbi persze nem meglepetés, csak most már hivatalos összesítés is van róla.
okt. 2
18:45
Brexit: íme a várva-várt brit levél, ami Johnson tervét rejti (Portfolio)
Az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását javasolta szerdán az Európai Uniónak a brit kormány.
okt. 2
18:45
Megjelent Ákos huszadik szólólemeze (autopro)
.
okt. 2
18:48
Választások: van még egy hét átjelentkezni (Infostart)
De csak azoknak, akiknek lakóhelyüktől távol bejelentett tartózkodási helyük van.
okt. 2
18:54
Végre megnyílhat a nehéz sorsú új reptér (Infostart)
2006 óta épül, 2012-ben már majdnem átadták - az ünnepséget meg is tartották -, azóta viszont folyamatos javításra és fejlesztésre szorult, mi az?
okt. 2
18:54
A volt spanyol kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor (Igényesférfi.hu)
A néppárti politikussal aktuális európai ügyekről tárgyaltak – közölte Havasi Bertalan.
okt. 2
18:57
Egy híján 250 elektromos VW Golfot kapnak a kórházak (Autónavigátor)
Jelentős autópark-fejlesztést kap 90 egészségügyi intézmény, összesen 132 villanyautó-töltőt és 249 villanyautót, Volkswagen e-Golfokat kapnak.
okt. 2
18:57
Hosnyánszky Norbert visszatér a magyar vízilabda-válogatottba (HírTV)
A klasszis manapság is ugyanazt a színvonalat tudja hozni a mérkőzéseken, mint korábban.
okt. 2
19:00
Íme Boris Johnson brexit-mesterterve - a legfontosabb részletek (Infostart)
Az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását javasolta szerdán az Európai Uniónak a brit kormány.
okt. 2
19:03
Új IT-állásportál érkezik Magyarországra (ProfitLine)
Szeptember 30-tól Magyarországon is elérhető a No Fluff Jobs állásportál, amely kifejezetten az IT szakembereket célozza. Az oldal új megoldásokat hoz a hazai IT toborzásba: a hirdetéseknek kötelezően tartalmazniuk kell a bértartományt, valamint a technológiai stacket, tehát a technológiai környezetre vonatkozó információkat is. Mindezt az IT szake
okt. 2
19:03
Csak így lenne érdemes árulni a szuperállampapírt: megszólalt az MNB alelnöke (Pénzcentrum)
A Magyar Állampapír Pluszt (MÁP+) csak a Magyar Államkincstáron keresztül lenne érdemes értékesíteni, ám ez a kincstár és az értékesítési hálózat - ideértve a Magyar Postát is - részéről további fejlesztést igényel - vélekedett...
okt. 2
19:03
Visszatér a válogatottba az olimpiai bajnok vízilabdás (ATV)
Visszatér a magyar férfi vízilabda-válogatottba az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert.
okt. 2
19:03
Egy szökött cirkuszi zebra balesetet okozott egy német autópályán (444.hu)
A társával együtt szökött meg.
okt. 2
19:06
Három gólt szerzett, mégis kikapott a Salzburg az Anfield Roadon (Infostart)
A Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg 0-3-ról kiegyenlített, mégis kikapott az Anfield Roadon a címvédőtől. A Barcelona csak nagyon nehezen győzte le az Intert a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai játéknapján.
okt. 2
19:06
4 körülmény, ami rossz közérzetet okoz a lakásodban - Azonnal meg kell szüntetned! (Spabook)
A minap észrevettem, hogy nem tudok nyugodtan dolgozni, valahogy rosszul érzem magam és nem megy úgy a koncentrálás, mint máskor – elég volt...
okt. 2
19:09
Fákat döntött ki, tetőket tépett fel a szél Zalában és Somogyban (Háziállat)
Viharral érkezett a hidegfront Zala és Somogy megyébe. Több helyen kidőlt fák miatt kellett intézkedniük a tűzoltóknak, illetve a bádogtetőket sem kímélte az ítéletidő.
okt. 2
19:15
Merkel: nem engedünk az orosz szankciókból, de jöhet a normandiai csúcstalákozó (Portfolio)
Az Oroszország elleni büntetőintézkedések visszavonásáról nem lehet szó, de a Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország alkotta normandiai négyek országcsoport újabb csúcstalálkozóját már meg lehet tartani - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben az ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területei különleges státusáról kö
okt. 2
19:18
Világvége-hangulat a tőzsdéken, hozzányúltak a nemzeti perselymalachoz (Privátbankár)
Megint a növekedés leállásától, recessziótól félnek leginkább a tőzsdéken, csúnya esést látni a tőzsdeindexekben. A BUX sem volt kivétel, de legalább a forint erősödött. Az olajat is megint lejtőre küldték. A közel-keleti kitermelés hiába csökkent, az amerikai készletek magasak. Hogy járt, aki olajrészvényekbe fektetett?
okt. 2
19:18
Újabb magyar fotókon pörög az internet (Infostart)
A játékban különböző szakmák képviselői rendezett alakban helyezik el a hivatásukhoz szükséges kellékeket, majd maguk is lefekszenek a földre,és madártávlatból lefotózzák az eredményt.
okt. 2
19:18
A csecsemőhalandóság kockázatát is növeli a légszennyezés (SzMo)
8 millió csecsemő egészségügyi adatait elemezték ki a kutatók. Az is kiderült, hogy a kén-dioxid a legveszélyesebb a kicsikre.
okt. 2
19:21
Revansra készül a Ludogorec a Fradi ellen (Sport365)
Jó mérkőzésre és győzelemre számítanak a Ferencvárosnál.
okt. 2
19:21
Munkába állt a csendes-óceáni szemétgyűjtő rendszer (ATV)
Megkezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.
okt. 2
19:24
„Nem tűrünk tovább” – Karácsonyék átadták petíciójukat a TV2 székházában, tüntetést szerveztek az épülethez (Alternatív Energia)
Követelik, hogy olvassák be a petíciót a Tényekben.
okt. 2
19:24
Kisbabáját használta súlyzónak cigizés közben az anya, mindezt élőzte a Facebookon (SzMo)
A rendőrök az otthonában tartóztatták le az amerikai nőt. A felelőtlen anya tagadta, hogy a baba veszélyben lett volna.
okt. 2
19:26
Egerben 30 milliós zöldhullámot adtak át, Budán kórtermeket, de beteggel együtt (Alternatív Energia)
Szerdán még a kaposvári részátadást is sikerült felülmúlnia a kormánypárti politikusoknak.
okt. 2
19:27
Juncker a friss Brexit-javaslatról: van előrelépés, de nem tökéletes a terv (Portfolio)
Tartalmaz "pozitív előrelépéseket" a brit kormány megoldási javaslata az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, azonban vannak problémás pontok is, amelyeken tovább kell dolgozni - közölte az Európai Bizottság szerda délután.

Keresés