2019. október 20. vasárnap

okt. 20
11:18
Japánba, Laoszba és Kambodzsába megy Áder (Alternatív Energia)
Az államfő Japánban részt vesz Naruhito császár trónra lépési ünnepségén.
okt. 20
11:18
Irakban folytatják a szolgálatot a Szíriából kivont amerikai katonák (Kripto Akadémia)
A védelmi miniszter szerint a csapatkivonás hetekig eltarthat, de ütem szerint halad.
okt. 20
11:20
A kormánymédia nekiment az ötpárti ellenzéknek, pedig a Fidesz egyedül kétszer annyit költött kampányra (Alternatív Energia)
"Elképesztő ellenzéki költekezés" - harsogja a kormánypropaganda egyik oszlopos tagja, a Magyar Hírlap cikkének címe. Az írás arról szól, hogy az ötpárti ellenzék 100 millió forintot költött az önkormányzati kampányra.  Ezúton tájékoztatjuk a kormánypárti lapot, hogy csak a Fidesz 200 millió forintot különített el ugyanebből a célból, vagyis az öt
okt. 20
11:21
Az X-Faktor legmeghatóbb pillanata: Gáspár Laci felajánlott egy szemüveget a bátaszéki fiúnak (SzMo)
Elég hamar kiderült, hogy Dávidnak még új szemüvegre sincsen pénze. Gáspár Laci egy igen mellett megható felajánlást is tett számára.
okt. 20
11:21
Harmadszor is megnősül Stohl András, az időpontot is elárulta (Promotions)
Stohl András szerint már csak egy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ismét bekössék a fejét.
okt. 20
11:24
Kétszer többet költött a Miniszterelnökség, mint tervezte (Menedzsment Fórum)
Közel kétszer annyit költött a Miniszterelnökség 2018-ban, mint amennyit előzetesen kalkulált, közölte az RTL Klub Híradója.
okt. 20
11:27
Varga Mihály: Magyarországnak a saját útját kell járnia (ATV)
Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén. A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.
okt. 20
11:27
Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna (AQUA)
A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.
okt. 20
11:33
Az érzelmek képesek megváltoztatni az emberi szív alakját (Player)
A „megszakad a szív” pedig nem csak egy mondás.
okt. 20
11:33
Ő volt az 1940-es évek szépségideálja - Mindenki szerelmes volt belé (Femcafe)
Megőrültek érte a férfiak.
okt. 20
11:39
Megszülettek a magyarázatok, hogyan nyerte meg ezt a választást a Fidesz (444.hu)
Hamar rendezte a sorait a Párt. Borkai, a közvéleménykutatók, az álcivil ellenzékiek a hibásak. Orbán Viktor nem. Nem. Soha.
okt. 20
11:39
4 horrorfilm, amit legalább egyszer megéri végigvacogni (Spabook)
Van, aki rajon a hátborzongató történetekért, más évente egyet ha végig tud nézni belőlük. Bármelyik típusba tartozol is, az alábbi mozikkal...
okt. 20
11:42
Varga Mihály: ez rosszabb lehet, mint amire bárki számított (Infostart)
A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a várható gazdasági lassulás ellen, ami rosszabb lehet, mint amire bárki számított, és ami ellen a Világbankban felmerült megoldások Magyarországnak nem megfelelőek.
okt. 20
11:45
Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai (WebBeteg)
Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.
okt. 20
11:45
Szép csendben összeomlik a Facebook készpénzgyilkos mesterterve (Portfolio)
Néhány napon belül Mark Zuckerberg tiszteletét teszi a Fehér Házban, ahol el kell magyarázni, miért lenne jobb hely a világ, ha a Libra-projekt élesben is elindulna. A jelek szerint nem lesz könnyű dolga, mert sorra hátrálnak ki a kriptopénzes projekt mögül a Libra Szövetség alapító tagjai, és mert a piaci és szabályozói nyomás mellett a Facebook e
okt. 20
11:45
Nyugat-Irakban folytatják a szolgálatot a Szíriából kivont amerikai katonák (ATV)
Irak nyugati részén folytatja a szolgálatot az a csaknem ezer amerikai katona, akiknek észak-szíriai kivonásáról a török offenzíva kezdete előtt döntött Donald Trump amerikai elnök - mondta el Mark Esper amerikai védelmi miniszter szombaton.
okt. 20
11:51
Nyájak terelői, pásztorórák őrzői (Alternatív Energia)
Elévülhetetlen szerepük van abban, hogy az ember a bolygó csúcsragadozójává válhatott, a civilizációval párhuzamosan ők is folyamatosan fejlődtek, és gazdáik igényei szerint egyre többféle lett belőlük. Ma már több száz kutyafajta él az ember társaként a világon, de vajon mikor lett legfontosabb tulajdonságuk, hogy aranyosak legyenek?
okt. 20
11:51
Medvebocs kószált Zeteváralján (Kripto Akadémia)
Miután egy gyümölcsösben almát evett, visszavonult az erdőbe.
okt. 20
11:51
Kimentettek egy horgászt a Balatonból (Grill Receptek)
A bajba jutott férfi a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudott volna biztonságosan partot érni.
okt. 20
11:51
Meggondolta magát, mégis indul az elnöki tisztért Varga-Damm Andrea (Igényesférfi.hu)
Jakab Péterrel ellentétben nem nevezte meg csapatát.
okt. 20
11:51
Varga-Damm Andrea: Bátor vagyok, indulok az elnöki posztért (Tiszta Jövő)
Be kell bizonyítanom a fiataloknak, nem csak akkor vagyok bátor, amikor az ellenfeleinkkel állok szemben a szebb jövő érdekében.
okt. 20
11:53
Olyan kevés a rendőr, hogy egy évben másfél hónapot túlóráznak az állomány tagjai (Alternatív Energia)
Csak tavaly 2000 rendőr hagyta ott a pályát. Érdekes adatok.
okt. 20
11:57
Molotov-koktél, könnygáz: eldurvult a tüntetés Hongkongban (ATV)
Ezrek vonultak utcára Hongkongban vasárnap a rendőrségi tiltás ellenére, az esemény pedig már délután erőszakossá vált, miután a tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be ellenük - derül ki a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán megjelent közvetítésből.
okt. 20
12:03
Az agrár-külkereskedelem egyenlege 20 százalékkal javult az év első felében (Agrofórum)
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 4714 millió euró, behozatala 3042 millió euró volt az első fél évben, az export 11,2 százalékkal, az import 6,8 százalékkal nőtt, az agrár-külkereskedelem aktívuma 1672 millió euró volt, 279 millió euróval, 20 százalékkal több, mint 2018 első fél évében.
okt. 20
12:09
Nyugdíj camino: Több száz kilométert gyalogoltak a méltó időskori ellátásért (Biztosító Magazin)
Több száz kilométer gyaloglás után megérkezett a spanyol nyugdíjasok méltó időskori ellátását követelő menet Madridba, ahol ezrek gyűltek össze szerdán egy nagyszabású tüntetésen.
okt. 20
12:09
Mert néha nincs más megoldás: Így szerethetsz ki valakiből (Spabook)
Az egyik legnehezebb dolog a világon az, ha valakit nagyon szeretsz, de ő ezt nem képes viszonozni. Ilyenkor előfordulhat, hogy saját magadat hibáztatod...
okt. 20
12:12
Valóságos emberkísérlet lett a világrekorder járat (Infostart)
Az ausztrál Quantas légitársaság már teszteli új repülőútját, amelynek során a New York és Sydney közötti 16.200 kilométeres utat küzdik le "egy szuszra".
okt. 20
12:15
Percek alatt több mint tízmilliárdot bukott Mészáros Lőrinc a választások után (NRGreport)
Mészáros Lőrinc és családja néhány perc alatt elbukott vagy 13 milliárd forintot hétfőn tőzsdenyitás után.
okt. 20
12:21
Az Rmdsz még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását (ATV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását.
okt. 20
12:21
Fahidi Éva: Már nem akarunk gyűlölni (Tiszta Jövő)
Egyszerűen nem akartam máshol élni, mint Magyarországon. Eszement dolog, nem tudom megmagyarázni. Interjú.
okt. 20
12:21
X-Faktor: A szerény adottságú, nagypofájú versenyző csúfosan leszerepelt (SzMo)
De nem csak ez történt a 3. válogatóban. Összeállítottuk a 10+1 X-Faktor alaphelyzetet.
okt. 20
12:21
Zsolt utazása: körbenéztem a dollár, a maffia és a CIA fővárosában – galéria (Promotions)
Utazási tanácsadónk folytatja hajóútját Észak-Amerika keleti partvidékén.
okt. 20
12:24
Rejtélyes jelenséget láttak, le is fotózták a tüneményt (Infostart)
Nem sűrűn látni ilyesféle lyukat az égen - a ritka felhő neve nem is írja le, mitől olyan különleges.
okt. 20
12:24
Gyurcsány levélben fordult Kövérhez az újságírók jogainak korlátozása miatt (Alternatív Energia)
„Követeljük, hogy a sajtó munkatársait megillessék mindazok a jogok, amik a demokratikus berendezkedésű országokban kijárnak kollégáiknak” – hangsúlyozta a DK.
okt. 20
12:24
A rendőrségi tilalom sem érdekli a tüntetőket, Molotov-koktélokkal harcolnak Hongkongban (Kripto Akadémia)
A kínai kormány befolyása ellen vonuló tömegek kitartanak.
okt. 20
12:24
Szexuálisan zaklattak egy 14 éves fiút a komáromi vasútállomásnál (Grill Receptek)
A fiatalnak sikerült elmenekülnie. Egy 34 éves vágsellyei járásbeli férfi ellen indult eljárás.
okt. 20
12:24
Új hőmérsékleti rekord született (Háziállat)
Az októberi indián nyár a várakozásoknak megfelelően meghozta az első melegrekordot. A következő napokban további rekordok dőlhetnek.
okt. 20
12:27
Georg Spöttle: Néhány hónapon belül egy új olasz kormány lehet születőben (USAracing)
Emlékeztetett: a baloldali kormány migránspolitikája miatt 200 ezren tüntettek Romában a szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen.
okt. 20
12:27
Megkezdődik a plakáttalanítás szezonja (Igényesférfi.hu)
Három hetük van a pártoknak, hogy elszállítsák a választási hirdetéseket a közterületekről.
okt. 20
12:33
Meghalt egy török katona a kurd erők támadásában (ATV)
Egy török katona életét vesztette, egy pedig megsebesült a szíriai kurd erők támadásában vasárnap - közölte az ankarai védelmi minisztérium.
okt. 20
12:39
Patrick Dempsey még mindig McCsábító, a legstílusosabb pasi ezen a héten (Glamour)
És a legsármosabb is!
okt. 20
12:39
Ízléses halloweeni dekorációk - Nem kell, hogy ijesztő legyen! (Spabook)
A Halloween a mai napig alaposan megosztja a köztudatot, de tetszik, vagy sem, pont úgy részese lett az életünknek, mint a Valentin nap. Nem muszáj...
okt. 20
12:42
Támadás az Alföldön (Infostart)
Egy új, észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű magyarországi elterjedését vizsgálja a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Lendület csoportja, a Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport.
okt. 20
12:51
Zavargások Barcelonában (HírTV)
Barcelonában immár a hatodik alkalommal tüntettek a katalán politikusok bebörtönzése miatt.
okt. 20
12:51
Hamarosan újra platós Peugeot érkezik! (Autónavigátor)
Nem is áll oly távol a Peugeot-tól a pickup műfaj, mint azt sokan gondolják. Igaz, a következő oroszlános platós sem Európának fog készülni.
okt. 20
12:54
Tovább folytatódik a kellemes, kora őszi idő (Háziállat)
Napos, csapadékmentes idő várható, amelyet néhol a reggeli órákban köd zavarhat meg.
okt. 20
12:57
Sorsfordító mérkőzés vár a Manchester Unitedra (Infostart)
A Liverpool az elmúlt tíz évben mindössze egyszer nyert az Old Traffordon. A hétvégi rangadó előtt a fogadóirodák szerint esélyesebb Jürgen Klopp csapata – de nem lesz könnyű dolga.
okt. 20
12:57
Közvetlen New York - Sydney járatot tesztelt az Ausztrál Quantas (HírTV)
A 16,200 kilométeres távolságot 19 óra 15 perc alatt teljesítette a Boeing típusú repülő.
okt. 20
12:57
Fürdősapka kötelező! (Alternatív Energia)
Az egyik legrégebbi és legnagyobb alapterületű strand természeti környezete egyike a legszebbeknek Budapesten. Az más kérdés, hogy ezekkel a páratlan környezeti adottságokkal nemigen élt a tulajdonos főváros.
okt. 20
13:03
Új hírek érkeztek Takáts Tamásról (ATV)
Hazaengedték, és a jövő héten már munkába is áll.

Keresés