Egészségügyi intézményeknél, kórházaknál mérte a Greenpeace Magyarország a levegő minőségét. A tíz helyszínből kilencnél meghaladta a nitrogén-dioxid mértéke a határértéket – mondta az InfoRádiónak Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország regionális vegyianyagszakértője.
A héten a Richter meghatározó ellenállásokat tört át és a Magyar Telekom is fontos szint felett zárta a hetet, azonban az OTP-nek egyelőre nem jött össze az új történelmi csúcs. A hazai blue chipek technikai képe izgalmas folytatást vetít előre, összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni az előttünk álló néhány nap folyamán.
Fucsovics Márton a második selejtezős mérkőzését is megnyerte, ezzel a főtáblára került a 2,4 millió euró (770 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztornán.
Száraz, napos, meleg idő várható a jövő héten is. Hétfőn akár 28 fok is lehet, s a továbbiakban is csak néhány fokkal lesz hűvösebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az amerikai nyugdíjasok élete annyira drága, hogy azzal az erővel már egy óceánjáró sétahajón is tudnak kabint bérelni hosszú távra. Legalábbis a statisztikák és a hajótársaságok ezt sugallják. Van, ahol pedig alkudni lehet az árból. Ám van sok buktató, az egészségbiztosítástól kezdve a kisállatok elhelyezéséig.
Lassan bővül a Toyota C-HR kínálata, a kínai piac már megkapta a teljesen elektromos kivitelt, Európa pedig az erősebb hibrid hajtást. Mivel készülnek még? Sportossal, mutatjuk!
Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat és óvodát foglal magában.
A 2019 leggyorsabb lovasa címet elnyerő temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón.
Szembement az európai uniós szerződésekkel Orbán Viktor miniszterelnök, amikor Azerbajdzsánban a Türk Tanács ülésén arra tett ígéretet, hogy a magyar uniós biztos segíteni fogja Törökország és Azerbajdzsán uniós csatlakozását - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő vasárnap, írja a hvg.hu.
Mostanában inkább az jellemző, hogy egy bérlettel minél több síterepet lehessen besíelni. Azonban, ha két síterep nem tud megegyezni, akkor a korábbi megállapodásnak is vége.
Amíg a társadalmi és politikai megítélés úgy tartja, hogy a múlt kizárólag az épségben tartandó nemzeti identitás ügye miatt fontos a köz számára, a történetírás sem töltheti be maradéktalanul az itt rá váró feladatot.
Melegrekordok dőltek meg vasárnap, mintegy 10 fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.