A sorozatos politikai lejárató kampányok eltántorítják önt attól, hogy részt vegyen az önkormányzati választáson, vagy inkább ösztönzik arra? A szavazás végeredményét Krug Emília ismerteti 17:55-kor az ATV Nap Híre című műsorában.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának becslése szerint körülbelül 50 ezer bevándorló tartózkodik Líbiában, jelentős részük a Földközi-tengeren keresztül Európába szeretne jutni.
Három vereség után is fel lehet állni, együtt kell harcolni és átlendülni a nehézségeken - mondta David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője a Breszt elleni szombati SEHA Liga mérkőzés előtt tartott csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatón.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff elismerte, az elmúlt időszakban azért kerültek hátrányba a Ferrarival szemben, mert nem volt annyi fejlesztésük, mint riválisuknak – hiszen már gőzerővel a 2020-as versenyautóra fókuszálnak. A szakember elismerte, ha a Ferrari nem hibázik annyit az év elején, most nagyobb bajban lennének.
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék jelentős szerdai esése után ma az irányt keresik az amerikai rés
Papp László, Debrecen polgármestere jelezte, a város 120 millió forinttal támogatta a beruházást, „amellyel a debreceni tejipar felzárkózott a világszínvonalhoz”.
Akár már ezer forintért is lehet egy négyzetméternyi építési telket vásárolni a kisebb településeken, míg ugyanekkora területért Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek esetében már 360-380 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.
Két hét múlva, október 18-án élesíti Amerika az európai termékeket sújtó büntetővámokat. Az érintett termékek listája hosszú, és bár főként az Airbus gyártásában részt vevő országok a legújabb intézkedés célpontjai, magyarországi érintettségre is rá lehet bukkanni a kiadott dokumentumban.
Robotizált üzemcsarnokot nyitott az Opus Global Nyrt. érdekeltségébe tartozó Wamsler SE Salgótarjánban. A tűzhely- és kandallógyár beruházásának értéke 3,6 milliárd forint volt, melyhez a magyar kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében 1,8 milliárd forinttal járult hozzá.
Hétfőn az orvosi, kedden a fizikai, szerdán a kémiai, pénteken a békedíj, október 14-én, hétfőn pedig a közgazdasági kategória nyerteseinek nevét teszik közzé.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese kifogásolja, hogy nemcsak Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban sem állnak ki vitára az ellenzékiekkel a kormánypárti polgármesterjelöltek.
Az Európai Uniónak és az új tagállamoknak egyaránt érdeke, hogy eltűnjenek a fejlődésbeli különbségek közöttük. „Ennek egyik feltétele az EU források megőrzése” – szögezte le az államfő.
Szlovákia leggazdagabb embere Ivan Chrenko, a HB Reavis ingatlanfejlesztő tulajdonosa, akinek a vagyona 1,39 milliárd euróra rúg – derül ki a Forbes Slovensko összeállításából.
„Meg kell őriznünk nyugalmunkat, határozottnak kell maradnunk, és azzal az erővel, amely a magyar emberek felhatalmazásából származik, meg kell védeni Magyarországot” – fogalmazott az EP-képviselő.
Akár már ezer forintért is lehet egy négyzetméternyi építési telket vásárolni a kisebb településeken, míg ugyanekkora területért Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek esetében már 360-380 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék jelentős szerdai esése úgy tűnt, magukra találhatnak az amerikai
Térségünk felett tartós északnyugati áramlás alakul ki, emiatt a következő napokban változékony, az ilyenkor szokásosnál több fokkal hűvösebb időre van kilátás.
Az Európában ismert 454 fafaj 58 százaléka veszélyeztetett, 15 százalékát pedig a kihalás fenyegeti. A veszélyeztetettek között szerepel a közönséges vadgesztenye is.
A tőzsdéken kifejezetten aggasztóan indult a harmadik negyedév, ilyen rossz kezdésre a 2008-as válság idején volt utoljára példa. A Dow két nap alatt 800 pontot esett, miközben a vezető európai és ázsiai piacok is komoly zuhanáson vannak túl. Az elemzők egyelőre megosztottak, hogy újabb pillanatnyi pánikról, vagy esetleg trendfordulóról van szó.
A Mandiner az egyház és az állam különválasztásáról készített interjút egy amerikai professzorral, a HVG a német gazdaság kilátásairól készített összeállítást, míg a Figyelő a Thomas Cook csődje nyomán arról ír, hogy változóban vannak az utazási szokásaink. Az InfoRádió hetilapokba nézett bele.
Korábban is nőtt a felhasználószám, de a SentiOne felméréséből kiderült, hogy háromezer forintért már komoly reklámot csinálnak egy szolgáltatásnak a magyarok.
Az amerikai szolgáltató szektor beszerzésimenedzser-index 2016 óta a legalacsonyabb eredményt produkálta. A várakozásokhoz képest 3 ponttal alacsonyabb BMI érkezett.
Tarlós István magabiztosan őrzi vezető pozícióját a főpolgármester-aspiránsok között, az ellenzéki jelöltek a kampányidőszakban sem tudtak fordítani a népszerűtlenségüket okozó tendenciákon - derül ki a Századvég első hivatalos választási előrejelzéséből, amely több kutatási hullám adatai alapján a biztos szavazók körében készült.
A DK teljesen elvenné a jogot a magyar kormánytól, hogy uniós pénzek felett rendelkezzen. A Fidesz szerint ez a források 98 százalékának elvonását jelentené. A Momentum európai parlamenti képviselője pedig azt mondja: az OLAF hatáskörét kellene megerősíteni.
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék jelentős szerdai esése úgy tűnt, magukra találhatnak az amerikai