Mindössze részleges előrelépést értek el az álhírek visszaszorításában az utóbbi évben a legnagyobb online platformok, például a Facebook, a Google és a Twitter – közölte az Európai Bizottság.
Az amerikai informatikai óriáscég megszerzett egy több százmillió euró értékű ingatlant a bajor tartományi főváros központjában, és ezernél is több új munkatárs felvételét tervezi.
Az Exim intézménypároshoz tartozó Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) és az Orosz Exporthitel és Befektetés Biztosító Ügynökség (Exiar) kölcsönös viszontbiztosításról szóló megállapodást írt alá az orosz elnök szerdai budapesti látogatása alkalmából - közölte az Exim.
A magyar kormány elutasít mindenfajta általános bírálatot a jogállamiság helyzetére vonatkozóan, konkrétumok esetén azonban mindig kész választ adni a partnereinek - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Hágában, miután találkozott holland kollégájával, Stef Blokkal.
Kihirdették annak a pályázatnak a nyertesét, amelyet Áder János köztársasági elnök nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány írt ki rendezvényszervezői feladatokra. A pályázat határidejét egyszer kitolták, de a jelek szerint most meglett a közbeszerzési eljárás győztese.
A magyar kormány elutasít mindenfajta általános bírálatot a jogállamiság helyzetére vonatkozóan, konkrétumok esetén azonban mindig kész választ adni a partnereinek - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Hágában, miután találkozott holland kollégájával, Stef Blokkal.
Ma hajnalban tette közzé a Mol harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a főbb eredménysorokon a várakozásoknál kedvezőbb számokkal rukkolt elő. Az éves EBITDA célját 0,1 milliárd dollárral 2,4 milliárdra emelte, így pozitív árfolyamreakcióra számítunk a csütörtöki piacnyitás kapcsán.
A biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Nemzetközi összehasonlításban a hazai tarifák az elmúlt években tapasztalt emelkedés ellenére is a legolcsóbbak...
Az Országgyűlés elnöke dönthet az ellenzéki Hadházy Ákos és több fideszes képviselő büntetéséről – így döntött a házbizottság. A kormánypártok szerint Hadházy Ákos minden szabályt megsértett, az ellenzéki frakciók viszont az állítják, a kormánypárti politikusok garázdaságot követtek el.
A Škoda némileg meglepőt húzott azzal, amikor a Rapid Spaceback közvetett utódjának tekinthető, vadonatúj Scalát feljebb pozicionálta, és ezzel a kompaktok között küldte harcba. Az új név pedig nem volt véletlen, hiszen ezúttal már nem annyira a költséghatékonyság volt a cél, hanem sokkal inkább az ötajtós alsó-középkategóriás vásárlók megcélzása,
Gulyás Gergely arra szólította fel Karácsony Gergelyt, november 15-ig döntsön a Fővárosi Közgyűlés a budapesti nagyberuházások sorsáról – derül ki a Mandiner.hu-nak adott, a portálon közzétett videointerjúban.
Amikor valami furcsasággal találkozunk, ösztönösen elfogadjuk a legrosszabbat és az „üss vagy fuss” elvével reagálunk. Azért, hogy ez ne legyen így, meg kell ismerni az ismeretlent is!
Várhatóan 2020 június 30-ig kerül az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elé az új blokkok létesítési engedélyéről szóló kérelem. Ebből kiindulva - és a vonatkozó jogszabályokban szereplő egy éves elbírálási határidőt figyelembe véve - az a következtetés adódik, hogy leghamarabb egy év múlva kerülhet pecsét az engedélyre. Az engedélyezési eljárás va
Nagyszabású fejlesztési indít a Google Münchenben, az amerikai informatikai óriáscég megszerzett egy több százmillió euró értékű ingatlant a bajor tartományi főváros központjában, és ezernél is több új munkatárs felvételét tervezi - írta csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy fél évszázados aktív működés van a háta mögött. A Kaláka ilyen zenekar. Nemrég egy hazai underground zenekarok által készített feldolgozáslemez jelent meg De jó elhagyni magamat címmel, amely Kaláka-dalok sajátos átiratait tartalmazza.
Lejjebb kerültek a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők a beérkező vállalati gyorsjelentések mellett az USA és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos új híreket emésztették.
Lemondott posztjáról október 31-i dátummal Miskolc jegyzője; Alakszai Zoltán a Fidesz-KDNP polgármesterjelötjeként indult az október 13-i önkormányzati választáson, ám veszített.
Az első novemberi hétvégén melegszik az időjárás. Kezdetben 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, vasárnap helyenként 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. ...
Október 31-i dátummal lemondott posztjáról Miskolc jegyzője; Alakszai Zoltán a Fidesz-KDNP polgármesterjelötjeként indult az október 13-i önkormányzati választáson, ám veszített.
"A moha volt a legmérgezőbb, az viszont mindent belepett. Kerülni kellett a port, és minden lépést kétszer meggondolni, ha életben akartunk maradni" - mondja Vujity Tvrtko, aki stábjával Csernobilban járt. Filmjüket holnap este fél 9-kor láthatják a nézők itt az ATV-n.