A hosszú száraz időszak után országszerte csapadékosra fordul időjárásunk: a most fölöttünk lévő hideg levegőt délnyugat felől enyhe, nedves légtömegek szorítják ki a folytatásban. E miatt több hullámban is számíthatunk országos csapadékra, ezzel együtt jelentősen enyhül is az idő. Az őszi vetések már a hét eleji csapadékot is rendkívül várták, eze
Újra kampány van Jászság fővárosában, mivel a Fidesz megtámadta az október 13-ai végeredményt, és azt az illetékes választási bizottság el is fogadta. Ezt követően a döntés ellen az ellenzéki jelölt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyet a Szegedi Ítélőtábla elutasított, formai hibákra hivatkozva.
A biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Nemzetközi összehasonlításban a hazai tarifák az elmúlt években tapasztalt emelkedés ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az X-Faktor sikere jól mutatja, hogy a magyar közönség mindig is imádta a tehetségkutatókat – már a 60-as években is! A Tvr-héttel közös sorozatunk újabb epizódja.
A főpolgármester vétózná a 2023-as atlétikai világbajnokságot, amit Budapest rendez, a sportolók viszont nem. Most Hosszú Katinka is kiállt a sportesemény megrendezése mellett.
Az Eurostat adatai alapján az Eu tagállamai közül Magyarország az utolsó helyen áll a napi zöldségfogyasztás tekintetében: a lakosság csupán 30%-a fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget. A Bonduelle ezt a kiugró adatot megragadva országos kutatást végzett, hogy felmérje a hazai élelmiszer-fogyasztási szokásokat és az azokra ható tényezőket.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerda délelőtt megállapodott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával, hogy az orosz állami cég 2020 június 30-ig benyújtja az új paksi atomerőmű létesítési engedélykérelmét.
Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat.
A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is hozzájárul a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak (kgfb)emelkedéséhez, amelynek mértéke a CLB biztosítási alkusz cég szerint is átlagosan 10-15 százalék lehet.
A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is hozzájárul a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak (kgfb)emelkedéséhez, amelynek mértéke a CLB biztosítási alkusz cég szerint is átlagosan 10-15 százalék lehet. ...
A kádári Magyarországon sokkal könnyebb volt egy céget beindítani, mint most – egyebek mellett erről mesélt Bojár Gábor a Húzós című műsorban. A Graphisoftot megálmodó és sikerre vivő vállalkozó azt is elmondta, egyik motivációja a vállalat elindításában az volt, hogy a tehetséges fiataloknak ne kelljen külföldre mennie, hogy megtapasztalják a Szil
A világ és különösen Európa bankjai előtt álló kihívásokra, köztük a változó ügyféligényekre, a fintech cégek és a kriptovaluták terjedésére, valamint a magyarországi bankrendszer problémáira hívta fel a figyelmet Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Eurázsia Fórum nemzetközi konferencián csütörtökön, Budapesten.
Nagy Márton az Eurázsia Fórum nevű budapesti konferencián adott elő, ahol azt is kifejtette, hogy szerinte a bankok szolgáltatásai drágák, és a pénzintézetek nem működnek hatékonyan.
November 15-ig döntsön a Fővárosi Közgyűlés a budapesti nagyberuházások sorsáról! – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner.hu-nak adott, a portálon csütörtökön közzétett videointerjúban.
A cég azután jelentette be a tervét, hogy a G7.hu szerdán saját értesüléseiből cikket írt róla. De az Audi a lap által említett létszámot nem erősítette meg, nem is cáfolta, erről egyszerűen nem beszélnek.
Alig hogy lerántották a leplet a Golf nyolcadik generációjáról, máris a következő kiadásról faggatták a Volkswagent. Jelen állás szerint a számos elektromos modell mellett azért akad majd hely a hagyománytisztelő kompaktnak is.
Október utolsó napját írjuk, de a MALL.hu oldalán már most megjelentek az első Black Friday-hoz köthető ajánlatok. Az oldalon több szemrevaló akcióba is belefuthatunk, van olyan teremék, amit akár 64%-os kedvezménnyel is megvásárolhatunk. A MALL.hu-n folyamatosan frissülnek az ajánlatok, némelyikük több napig érvényes, de néhány termék csak pár órá
Magyarország jól áll a kiberbiztonság területén, a távközlési világszervezet (ITU) legutóbbi kiberbiztonsági helyzetértékelése alapján az ország a felkészültséget tekintve a 19. helyre került Európában, ami jelentős előrelépés – mondta a Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének igazgatója.
A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, írták.
Felülmúlta a várakozásokat az Apple gazdasági negyedik negyedéves gyorsjelentésében, a cég 64 milliárd dolláros árbevételt (+2% év/év) jelentett a várt 63 milliárd dollárral szemben - olvashatjuk az Erste mai elemzésében.