Svarcban vagyok két helyen, egyikbe se bejelentve, nem is kell, egy harmadik vállalkozó intézte a taj-kártyát, ahol életemben nem dolgoztam, többet keres ő is, mint ha szabályosan alkalmazna, de az fel sem merült benne, nem hülye az. A napos oldalon kell lenni, ez a lényeg. Építkezések, javítások, karbantartás, ez ma a legnagyobb üzlet, az anyag
Az európai migrációs válság 2015-ös csúcspontját is túlszárnyalhatja az az újabb menekülthullám, amely a kontinensre szabadulhat, amennyiben az EU nem tesz további intézkedéseket.
Az amerikai Demokrata Párt radikális balszárnya Donald Trump elleni határtalan, zsigeri gyűlöletében kezdettől fogva az elnök hivatalból való idő előtti eltávolítására törekedett. Legkifejezőbben az American Thinker politikai magazin adott ennek hangot: „A demokraták Trump jelenlétét az Ovális Irodában pusztán ideiglenes birtokháborításnak, pillana
A Titász megvásárlása egy következő lépés ezen az úton. Az Opus döntése a lakossági ellátás szempontjából is fontos, és e téren szeretnénk eleget tenni a 21. század elvárásainak.
Közel másfél éves előkészítő munka után újabb szerződést kötött az OTT-One a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Codaltec társasággal. Az OTT-One tavaly tavasszal lépett először együttműködésre a kolumbiai társasággal innovációs fejlesztési tevékenység végzése és kivitelezése céljából. Az újabb együttműködés eredményeként az OTT-One to
A növekedési kilátások kockázatai között első helyen szerepeltette a képzett munkaerő hiányát a PWC Magyarországi Autóipari Beszállítói Felmérés 2018 című tanulmánya. A vállalatok harmadánál már előfordult, hogy nem tudtak elvállalni egy megrendelést emiatt. A helyzet azóta tovább romlott, a 2019 év eleji sztrájkok okozta munkaidő kiesések és erőte
Az óriási, 50 millió font értékű szerződés kimondja, hogy az energiát direktben hazai megújulóenergia-forrásoktól veszik meg, az intézmények célja pedig az, hogy 5-10 éven belül elérjék a teljes szénsemlegességet.
A firss közvélemény-kutatás szerint a Karácsony Gergelyről nyilvánosságra került hangfelvétele nem változtatott tartósan a politikai versenyen a fővárosban.
Tartja a mondás, hogy minden rosszban van valami jó, ami teljes mértékben igaznak bizonyult annak a texasi férfinak az esetében, akibe belecsapott a villám egy állatkórház előtt, ahol meg tudták menteni az életét.
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a hétfőn, a hangulatra az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival kapcsolatos bizonytalanság vetett árnyékot. A magyar tőzsde lejjebb került délelőtt, az Elmű és az Émász részvényei azonban nagyot emelkedtek ma, a pénteki bejelentések után.
A jövő évben utólag megoldják a 3-as metró légkondicionálását; lesz rá fedezet, ugyanis a 2006 előtti Alstom-szerződésekből mintegy 36 milliárd forintot pereltek vissza - közölte Tarlós István harmadik ciklusára készülő főpolgármester az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Cser Ádám hatalmas Marilyn Manson-rajongó, imádja a fekete holmikat, ez alól az ilyen színű ételek sem kivételek. A fiatal férfi a TV2 műsora miatt tért haza.