Figyelmeztette a technológiai óriásokat Margrethe Vestager, az unió versenyjogi biztosa, hogy büntetésekkel sújthat le rájuk a fair play nevében – írja a Financial Times.
Egy kedden közzétett tanulmány szerint a német blue chipek közül éppen az ezer sebből vérző Deutsche Bank első embere, Paul Achleitner volt 2018-ban a legjobban fizetett elnök – írja a Reuters.
A két ország vezetői nagyon hasonlóan közelítik meg a világpolitika kérdéseit, s ezt a kivételes politikai egyetértést kölcsönös gazdasági előnyökre kell váltaniuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brazil hivatali kollégájával, Ernesto Araújóval közös brazíliavárosi sajtótájékoztatóján.
Nem változtatta meg a döntését az MLSZ Böde Dániel ügyében. A fegyelmi ülésen a paksi csatárra kiszabott 3 mérkőzésre szóló eltiltást tárgyalta újra a bizottság.
Timmermans már szocialista csúcsjelöltként is zöldforradalmat szorgalmazott Európában, így Brüsszelben senkit nem lepett meg, hogy tegnap a holland politikus uniós klímatörvénnyel kampányolt az EP-ben.
2015-ben otthagyta, most pedig újra visszatérne az amerikai piacra a svájci Credit Suisse, amely gazdag latin-amerikai ügyfeleket gyűjtene a Miamiba tervezett új irodájába – számol be a hírről a Bloomberg.
Az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai előtt több rossz hír együttesen rontotta el a részvénypiacok hangulatát, a szerdai piacnyitásról távolodva az irányadó európai európai részvényindexek emelkedéssel próbálkoztak meg, a magyar tőzsde az irányt keresi.
Megállapodást kötött a Valor Hungariae Zrt. és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a magyar szellemi alkotások piaci sikerének és a hazai innovációk eredményességének támogatása céljával. Az együttműködés iparjogvédelmi kutatási szolgáltatás területén nyújt a feltalálóknak segítséget a gyorsabb ügyintézés érdekében.
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
A jelenleg önkormányzati képviselő kormánypárti Farkas Cipriánnak a párbeszédes Gibicsár Imrével és a független Varga Norberttel kell megküzdenie, aki mögé azonban felsorakoztak az ellenzéki pártok.
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
Szolgálati járadék mellett dolgozom. Eddig aránylag könnyen figyelni tudtam a keresetkorlát betartására, de munkahelyet váltok. Az új munkahelyem egy sportegyesület, akik EKHO-ban fognak adóztatni. Az itt szerzett teljes jövedelmem a kereset korlát hatálya alá fog esni, vagy csak egy része? Úgy tudom, hogy csak 3,9% a nyugdíjjárulék befizetés, az E
Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót (tkm) vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ezzel 2020-tól összehasonlíthatóvá válnak a két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára - mondta Nagy Koppány, az MNB biztosítási és pénztári felügyeleti igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A PwC Magyarország idén több mint 37 ezer középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő fiatal munkahelyválasztási preferenciáit tárta fel online kérdőív segítségével. A felmérés eredményeként - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét a Magyar Telekom nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban.
Ha most év végéig nem lesz meg a 2021-2027-es uniós költségvetésről az alku a tagállamok között, akkor 2021-ben számos program nem tud elindulni és „így stagnálás, akár recesszió is lehet” az EU-ban – figyelmeztetett az Európai Bizottság költségvetési biztosa a Régiók Bizottsága (CoR) kedd esti plenáris ülésén Brüsszelben. Szerinte azoknak a tagáll
Kijött a World Economic Forum globális rangsora, melyen a tavalyihoz képest egy helyet javítottunk, de az unióban még mindig a sereghajtók között vagyunk. Jók lettek a makroadataink, az egészségügyünk viszont továbbra is leszakadóban van.
Így neveld az álmaidat! címen ingyenes programmal támogatja a fiatal gazdálkodók vállalkozóvá válását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) - közölte a Nak kedden az Mti-vel.
Leállítja az e-cigaretták tartozékainak értékesítését az Alibaba az Egyesült Államokban, miután egyre több olyan esetről érkeznek hírek, amelyek e-cigarettákkal hoznak kapcsolatba tüdőbetegségeket és haláleseteket és szabályozói vizsgálatok is indultak az ügyben.
A kutatás-termelés (Upstream) túlsúlyos OMV ma közzétette a főbb harmadik negyedéves termelési és működési számait, mellyel már jó következtetéseket lehet levonni a hamarosan megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésben szereplő eredmények kapcsán. A Downstream működési környezete javult, mely nagyon jó hír a Mol számára is, ugyanis a magyar olaj
Kedden elvitték az Euromillions több mint 170 millió fontos jackpotját (ez több mint 63 milliárd forint), ezzel pedig megszületett az eddigi leggazdagabb lottónyertes a birteknél – írja a BBC.
Október elsejétől az Uniomedia digitális üzletágát erősíti Zalai Ágnes, a Centrál Médiacsoport korábbi innovációs igazgatója, mint digitális stratégiai igazgató. Zalai Agnes alapítója és vezérigazgatója volt Magyarország piacvezető gasztronómiai oldalának, a Nosaltynak 2017-ig.
Anglia észak-keleti partjainál a dán Ørsted befejezte a világ legnagyobb tengeri szélerőművének telepítését. A 174 darab óriási szélturbinából álló Hornsea-1 mostantól próbaüzembe áll, és ha minden rendben, jövőre már egymillió brit háztartás energiaigényét lesz képes fedezni.
Ismét megpróbálkozik a Robinhood, az ingyenes részvénykereskedéssel hódító amerikai startup, hogy egy bankszámlákkal rivalizáló terméket indítson el. Alig 10 hónap telt el azóta, hogy a „3%-os bankszámlájuk” csődöt mondott.
Az első- és a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását 2018 augusztusában indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg, munkája során törvényesen járt el – írta meg az index.hu a Legfőbb Ügyészség közleménye alapján.
Magyarország egy hellyel előrébb lépett a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum-WEF) globális versenyképességi listáján, amelyet az idén is Szingapúr vezet az Egyesült Államok és Hong Kong előtt - derül ki a jelentés készítésében közreműködő Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet összefoglalójából.
Akár még elégedettek is lehetnénk, hiszen a hosszú, forró nyár végén – egy esztendőre visszatekintve – még a három százalékot sem érte el a pénzünk romlásának üteme. Amire bizony régen nem volt példa. De a bölcsek szerint keserű az az öröm, aminek szomorúság a vége. És a mi örömünk viszonylagos, hiszen még így is a legnagyobb mértékű drágulást elk
Nagyon nehéz helyzetben lettem volna, ha kisfiam születik, ugyanis egyetlen fiú nevet sem éreztem igazán a magaménak. Ezzel szemben volt egy gyönyörű,...
Kormánypolitikusaink gyakran minősítik hazaárulónak az ellenzéket, mert az panaszkodik az uniónak a hazai viszonyok miatt. E logikát elfogadva a magyar földről elmenekült 48-asok és 56-osok hazaárulók voltak, mivel sűrűn szót emeltek az itthoni elnyomás ellen. Azért is jár a hazaáruló titulus az ellenzékieknek, mert ők a kormány szerint idetelepíte
Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a KLM Holland Királyi Légitársaság mint az egyetlen olyan légitársaság, amely még mindig a saját nevén működik. Tudta például, hogy az első járat London és az amszterdami Schiphol repülőtér között közlekedett? Vagy azt, hogy egy tenyészbika volt az első állat, amely a légitársaság gépein utazott? Számos