Szerdán tette közzé harmadik negyedéves számait a Levi Strauss, a cég vezére szerint a farmerek ismét egyre népszerűbbek, azonban a társaság egyre zsúfoltabb piacon navigál. Az ikonikus farmergyártó bevétele és profitja is felülteljesítette az elemzői várakozásokat a harmadik negyedévben.
Törvénybe ütközőnek nevezte Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke, hogy a Fehér Ház nem hajlandó együttműködni az elnök alkotmányos felmentését célzó eljáráshoz (impeachment) szükséges képviselőházi vizsgálatok lefolytatásában.
Pénteken érkezett egy bejelentéstömeg, mely jelentős átrendeződést eredményezett a magyar energetikában a három nagy szereplő, az E.ON, az MVM és az Opus között. Ami biztos, hogy az E.ON és innogy elosztók (Titász, Émász) értékesítései mögött nem az Európai Bizottság versenyhatósági döntése áll. Kíváncsiak voltunk, mennyiért szerezhette meg a Titás
Mindannyian megérezhettük a napokban a bőrünkön a csípős, őszi időt, így aztán itt az idő, hogy felkészítsük a kertünket a télre. Mutatjuk, mit kell feltétlenül megcsinálnunk még a mínuszok beállta előtt!
Szerdán a nap nagy részében több mint kellemes időnk lesz, hiszen a hőmérő higanyszála akár 23 fokig is felkúszhat. A folytatás azonban már nem tűnik ilyen idillinek: lassan, de biztosan visszatér az esős, hűvös, őszi időjárás.
Mintegy 400 melegrekord dőlt meg az északi féltekén a nyári hőhullámok idején - derítették ki amerikai kutatók az időjárási adatok globális elemzése alapján.
Bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat - jelentette ki Farkas Örs politikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Mintegy 400 melegrekord dőlt meg az északi féltekén a nyári hőhullámok idején - derítették ki amerikai kutatók az időjárási adatok globális elemzése alapján.
Legutóbb csak a negyedik helyig jutott el a Szolnoki Olajbányász – igaz, a kupagyőzelem meglett tavasszal –, ráadásul a csapat papíron meg is gyengült a nemrég kezdődött idényre.
Önként jelentkezett a rendőrségen az a 30 éves férfi, aki lefújt gázspray-vel egy győri kútkezelőt, majd felmarkolta a szállításra összekészített pénzt, aztán elfutott a helyszínről.
Janklovics Péter után bevetették Hide The Pain Haroldot, az élő mém-világszenzációt, hogy elérjék, csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat.
Az amerikai járványügyi hatóság nyilvános adatbázisa szerint már ezernyolc megbetegedés köthető az elektromos cigarettához (e-cigaretta) - mondta Joó Tamás egészségügyi közgazdász.
A kiszivárgott hírek szerint a Deutsche Banknál tervezett 18 ezer fős létszámleépítés körülbelül fele Németországot fogja érinteni, ahol mintegy 42 ezer alkalmazottja van a banknak.
Az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai előtt több rossz hír együttesen rontotta el a részvénypiacok hangulatát, a szerdai piacnyitásról távolodva az irányadó európai európai részvényindexek emelkedéssel próbálkoztak meg, a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodik.
Az elmúlt hetekben relatív erőt mutatott a Magyar Telekom, akkor is emelkedett, amikor a világ vezető részvényindexei estek, ma pedig tovább folytatódott a rali.
Mintegy 400 melegrekord dőlt meg az északi féltekén a nyári hőhullámok idején - derítették ki amerikai kutatók az időjárási adatok globális elemzése alapján.
Úgy kilőtt a magyarok eladósodottsága személy hitelekben, hogy az korábban példátlan volt, és ezt a babaváró sem tudta megállítani. A folyamatosan növekvő kereslet miatt ma már jelentős az eladósodttság, de a trendnek egyelőre nem...