Magyar egészségügyi mobilalkalmazás segített egy 3 éves kisfiún, akinél egy háziorvos téves szakvéleménye, valamint két eredménytelen telefonos kórházi segítségkérés után az alkalmazáson keresztül azonosította be az agyhártyagyulladás-gyanús tüneteket egy gyermekgyógyász, ezzel pedig ő menthette meg a gyerek életét. Dr. Laczkó Katalin egy 12 perces
A több mint 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési Program 35%-át, 460 milliárd forintot már kifizettek a nyerteseknek Magyarországon, illetve összesen 188 ezer támogatói döntés született már - jelezte egy szerdai rendezvényen...
A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (Szte) közkapcsolati igazgatósága az Mti-t.
Újabb mérföldkőhöz értek a családpolitikai intézkedések, július 1-jétől több elemmel bővül a támogatási rendszer – mondta a Figyelőnek adott interjúban Novák Katalin.
A Budapesti Wagner Napokon A Nibelung gyűrűjének zenei megvalósításáért Fischer Ádám felel, de ő kérte fel a rendezőt, Hartmut Schörghofert is, akinek neve szintén egybeforrt az előadásokkal. A karmester után őt is felkerestük.
A királyiak csak az idei nyári átigazolási időszakban több mint 300 millió eurót költöttek. A java azonban még most jöhet. Zidane ugyanis nem mondott le Pogbáról. Akkor tényleg megdől az átigazolási csúcs.
Tandori Dezsőnek több évtizedes, páratlanul gazdag és sokszínű műfordítói tevékenységének elismeréséért adományozták a díjat, így is tisztelegve kivételes életműve előtt.
A népszuverenitás, a demokrácia, az emberi jogok, a szabad piac, a kommunizmus, a nácizmus és radikális környezetvédelem is teológiai fogalmakat használ és teológiaként működik – semmivel sem racionálisabbak, mint a középkori keresztény teológia. Így érvel új kötetében Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
Kedden jelentette be a német Aldi, hogy pénzt fognak kérni a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, péksüteményekhez általában használt vékony műanyag zacskókért – írja a Süddeutsche Zeitung.
Szikrázik a konnektor, villog a lámpa, vagy csak szimplán öreg a ház, amiben lakik? Ezek mind zárlatot, de akár tűzesetet is okozhatnak. A Bors összegyűjtötte, mik azok a jelek, amik arra utalnak, hogy valami nem jól műkö-dik a lakásban.
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, azaz tartja a tempót az ágazat. Ebben az évben 5 százalékos növekedéssel lehet számolni, de a nemzetközi környezet kockázatot jelent.
Százhúszezer család igényelte a nyári szünidei gyermekétkeztetést, a program keretében a hátrányos helyzetű családban élő gyermekek napi egyszeri meleg ételt kaphatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért...
Nem jellemző, hogy ilyen korai hőhullám törjön rá Magyarországra, ma estétől már trópusi éjszakák várhatóak – többek között erről beszélt a meteogyógyász az ATV Start című műsorban. Pintér Ferenc azt is elmondta, mire kell figyelni a klímahasználatnál, illetve, hogy ebben a rekkenő hőségben érdemes kerülni a cukros italokat is.
A hírek szerint visszavonta fellebbezési szándékát a Ferrari Sebastian Vettel kanadai büntetésének ügyében, ám alternatív úton még próbálkozhat a győzelem visszaszerzésével.
Nagy léptékű pénzkivonás zajlik a moldovai állami vállalatok számláiról - jelentette ki csütörtökön az új moldovai kormány gazdasági minisztere, Vadim Brinzan, aki minisztertársaihoz hasonlóan nem tud bejutni hivatalába, mert az előző kormányhoz hű hatóságok ezt megakadályozzák.
Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója, aki Diósi Lászlót váltja a tisztségben - közölte csütörtökön a pénzintézet. A bankszakmában 27 éves tapasztalattal rendelkező új vezérigazgató kinevezése június 13-ától...