Az innovációs és technológiai miniszter rámutatott: magas szintű digitalizáció nélkül a közlekedési hálózatok a földi-, a vízi-, vagy a légiközlekedésben sem lesznek globálisak.
Több mint 8200 diák indult a tanév elején a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn, majd két online forduló és a regionális középdöntők próbatételei után 150 fiatal mérhette össze pénzügyi tudását a budapesti fináléban június 11-12-én. A diákoknak pénzügyi tervet kellett felállítaniuk, hitelopciókat mérlegeltek, utasbiztosítást kalkuláltak és
A 2017 júniusában hatályba lépett pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) előírása szerint a magyarországi hitelintézeteknek legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük...
Igényes, fiatal autókat kínál cégeknek ügyintézéssel, finanszírozással csomagban az a magyar startup, amely széles körű ismertségét speciális ajánlói és jutalékrendszerrel kívánja elérni.
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel vágtak neki a hét negyedik napjának, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kontinens börzék emelkedéssel próbálkoztak meg, a szerdán nagyot eső magyar tőzsde ma délelőtt felfelé kapaszkodott,ezt...
Vásárlásra és készpénzfelvételre csak korlátozottan tudják használni a Mastercard és Maestro bankkártyáikat a tulajdonosok - írja a hvg.hu. Bankoktól független technikai okokból vásárlásra és készpénzfelvételre csak korlátozottan...
Forgalomkorlátozás lesz vasárnap a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Elhalasztották az azonnali fizetési rendszer idén júliusi indulását, azonban a jövő évi bevezetéssel még mindig Európa élvonalába tartozhatunk a nagyszabású banki fejlesztéssel. Három olyan országot vizsgáltunk meg, ahol már évek...
Nicola Gruevszki volt macedón miniszterelnök a térség szakértője, így természetes, hogy konzultálnak vele- ezt válaszolta ma a parlamentben Szijjártó Péter az ellenzéki kérdésekre.
A dogonok és a fulanik harcában részt vesznek az ideológiai alapon álló terrorcsoportok is, az ENSZ és Franciaország pedig képtelen úrrá lenni a helyzeten.
A garancia a vállalkozásoknak azért jó, mert a fedezetpótlás segíti a hitelhez jutást, és alacsonyabb kamatszintet is biztosíthat számukra – mondta Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója a Világgazdaság konferenciáján.
Megérkezett a törvényszék gazdasági hivatalába az a 15 millió forint, amelyet a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán férfi fizetett be óvadékként.
A tollaslabdázó Lee Chong Wei 19 évnyi profi pályafutás után akasztja fel tollasütőjét. Ennek oka korábbi betegsége, illetve a gyenge világranglista-helyezése.
A lap szerint legalább két jelentésben van szó arról, hogy a Duna forgalma veszélyes méreteket öltött, de a politikai számítások és a profitorientáltság felülírta a biztonsággal kapcsolatos aggodalmakat.
Még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetési eszköz a magyar online vásárlók körében, 84 százalékuk leginkább utánvéttel, készpénzben szeret fizetni annak ellenére, hogy a webáruházak átlagosan négyféle fizetési lehetőséget kínálnak - derül ki a GKI Digital és az Árukereső mintegy 3200 webáruház bevonásával készült közös felméréséből, amelyet csü
Rendkívüli kormányfői találkozót tart ma Budapesten a négy visegrádi ország. Orbán Viktor még a többi ország vezetőjének megérkezése előtt posztolt képet a Facebook-oldalára.