Zvonimir Boban távozik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkár-helyettesi posztjáról és az AC Milan szakmai igazgatójaként folytatja pályafutását.
Nem sikerült magukhoz térniük a gyengébb piacnyitásból az amerikai tőzsdéknek, a három vezető részvényindex mindegyike mínuszban tartózkodik. Pénteken ismét a kereskedelmi háború vetett árnyékot a részvénypiacokra, miután az amerikai...
Június 11-én a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Párisi Udvarban az egykori Brudern-házból négy és fél év alatt átalakított, műemlék-védettséget élvező szálloda. Az Mfor és a Privátbankár szerkesztősége lehetőséget kapott arra, hogy videofelvételeket készítsen a Párisi Udvar Hotel Budapest belsejéről, s elbeszélgessen a beruházó Mellow Moo
Meglepte az MSZP-t, hogy a DK elindította Kálmán Olgát az ellenzéki előválasztáson - mondta az InfoRádióban a szocialisták elnöke. Tóth Bertalan továbbra is azt szeretné, ha Karácsony Gergely főpolgármester lenne, az MSZP-t nyilvánosan megtámadó Szanyi Tibort pedig utolsó figyelmeztetésben részesítették.
Az ellenzék szerint 50 milliárd forint befektetésösztönző támogatásról nem akar a kormány elszámolni. Ligeti Miklós a Transparency International jogi igazgatója arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy olyan támogatásról van szó, amikor a kormány azért ad pénzt bizonyos külföldi cégeknek, hogy jöjjenek Magyarországra, itt beruházást hozzanak
A szerb elnök egy Donald Trumpnak küldött, pénteken ismertetett levélben dicsérte az amerikai elnök "unortodox" hozzáállását a politikai problémákhoz, és kérte: gyakoroljon nyomást Koszovóra, hogy az térjen vissza a két ország között hónapokkal ezelőtt félbeszakadt tárgyalásokhoz.
Még a vagyonosnak mondható amerikaiakat is aggasztják a pénzügyek. Olyannyira, hogy elmondásuk szerint nemcsak mentális, hanem fizikai egészségükre is kihat a pénzügyeik miatti aggódás - írja a Bloomberg a Bank of America felmérésére...
Összeroncsolódott személyautó a Székesfehérvár és Zámoly közötti úton. A gépkocsi vezetője életét vesztette, miután egy másik személygépkocsival ütközve árokba, majd egy fának csapódott. Az autó utasa súlyos sérülést szenvedett.
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sietne a monetáris politika szigorításával. A Bank of America-Merrill Lynch globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill...
Trump méltatta Sarah Sanders munkáját, miután bejelentette távozását. Sarah Sanders június végén hagyja el a Fehér Ház sajtótitkári munkáját, Donald Trump elnök pedig csütörtök délután jelentette be a Twitteren.
Elfogták és kiadták a colombói hatóságoknak pénteken a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i véres merényletek egyik valószínűsített fő felelősét - közölte pénteken az Interpol.
Kálmán Olga programja legfeljebb zavarórepülésnek jó, de a DK szavazótáborának egy jelentős része egy tarka kutyára is szavazna, ha DK embléma lenne rajta.