2019. június 14. péntek

jún. 14
10:30
Kijelentő mondatok (Alternatív Energia)
Az utcában, ahol felnőttem, annak is nagyjából a középén van egy ház, ami úgy nőtt hozzá a szívemhez, hogy benne még sosem jártam. Nem tudom, csak sejtem, hogy a tornácos gangról belépve balra a tisztaszobát találnám, talán nem a klasszikusat, a hímzett párnákkal borított, szőtt kendővel letakart veretes faággyal, háromtükrös szekrénnyel berendezet
jún. 14
10:30
Tartósabb lesz a parfümöd nyáron, ha a tested erre a pontjára fújod (Femcafe)
Elég furán hangzik, de azt mondják, ide kell.
jún. 14
10:32
Mítosz és rendszerváltás (Alternatív Energia)
Június 16-a a mai Magyarország egyik meghatározó dátuma. 1958-ban Kádárék ekkor végeztették ki a forradalom miniszterelnökét és társait. 1989-ben ekkor ravatalozták fel a Hősök terén és temették újra Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet. A hatodik, üres koporsó a forradalom és szabadságharc összes halottját j
jún. 14
10:33
Karácsony Gergely: Budapest komoly dolog, vegyük hát komolyan (Tiszta Jövő)
Egykori közvélemény-kutatóként hosszú módszertani fejtegetésbe is bonyolódhatnék.
jún. 14
10:33
Hableány: megsérthette az előzés szabályait a szállodahajó kapitánya (Könyves Magazin)
A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát a baleset másnapján vették őrizetbe vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező, gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt.
jún. 14
10:34
Folyóméternyi olvasnivaló - Ünnepi könyvheti könyv- és programajánló (Alternatív Energia)
A tegnap megnyílt jubileumi Ünnepi Könyvhét forgatagáért ezúttal egészen a Duna-korzóig kell lesétálnunk, és a 2-es villamos vonalával párhuzamosan haladhatunk a könyvesstandok kínálatát böngészve a Március 15. tér és a Vigadó tér között – esetenként elugorhatunk a Petőfi Irodalmi Múzeumot rejtő Károlyi-palotáig, hogy a Margó Irodalmi Fesztiválon a
jún. 14
10:36
További juttatásokat kaphatnak az iskolaigazgatók (ProfitLine)
Az iskolaigazgatói bérek juttatásokkal való kiegészítése is megtörténhet, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerdán benyújtott módosítását - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
jún. 14
10:36
Megint drágul a csomagfeladás a postán (Portfolio)
A tavaly májusi 20 forint után idén júliusban 80 forinttal, 5,1%-kal drágul az MPL Postacsomag ára 2 kilogrammos súlyig, ugyanez a kategória az MPL Üzleti Csomag esetében 70 forintos, 6,5%-os drágulást jelent - derül ki a Magyar Posta mai...
jún. 14
10:39
Súlyos veszély fenyegeti a Hableányt mentő búvárokat (Infostart)
A szakértő szerint a búvárok akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy ilyen páratlan teljesítmény után is túlságosan macsónak akarnak mutatkozni.
jún. 14
10:39
Fodor Gábor: A magyar rendszerváltásra joggal lehetünk büszkék (Tiszta Jövő)
Létrejött a független és szabad Magyarország, évszázados álmunk vált valóra.
jún. 14
10:39
Van, hogy a szakítás utáni szeretkezés jó ötlet? Szakértők megmondják (Spabook)
Egy rakás romantikus filmben láthattuk már, hogy a szakítás utáni szex lezárást hozhat vagy akár újra fel is melegítheti azt a bizonyos káposztát....
jún. 14
10:42
Jégbefagyott, 40 ezer éves farkasfejet találtak Szibériában (444.hu)
Kicsit olyan, mint egy medve, de nem medve.
jún. 14
10:45
Azonnali, 50 százalékos béremelést követelnek a tűzoltók (SzMo)
A szakszervezet szerint már 2018 ősze óta hitegetik őket a fizetésemeléssel, de azóta sem érkezett semmi biztató bejelentés.
jún. 14
10:48
Orbán a hajókatasztrófáról: "akik meghaltak, azok a vendégeink voltak" (ATV)
Nem lényegtelen, de másodlagos kérdésnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Kossuth rádiónak péntek reggel adott interjúban, hogy melyik európai pártcsaládhoz tartozik a jövőben a Fidesz. Hangsúlyozta, nem szabad, hogy brüsszeli bürokraták határozzák meg az Európai Unió jövőjét.
jún. 14
10:48
Khloé Kardashian napszemüvegét egyszerűen nem tudjuk hova tenni (Glamour)
Nagyon furcsa...
jún. 14
10:51
Az ember, aki visszatelepített egy kisebb őserdőt Brazíliában (SzMo)
Amikor visszatért a szülőföldjére, látta, mekkora pusztítást végeztek a környéken, milyen sivár lett a vidék. A felesége ötlete volt, hogy kezdjenek el fákat ültetni.
jún. 14
10:54
Iránykereséssel indulhat a hét utolsó napja Európában (Portfolio)
Lejjebb kerültek ma az irányadó európai részvényindexek, míg az európai félvezetőgyártók részvényei gyengélkednek, miután a Broadcom csütörtökön a kereskedelmi háborús bizonytalanság következtében visszavágta az idei bevételvárakozásait....
jún. 14
10:54
Így tündököltek a sztárok a JOY díjátadó gálán (Femcafe)
Kilenc kategóriában díjazták a jelölteket.
jún. 14
10:57
Orosz rakétarendszer miatt rántja magár Amerikát Erdogan elnök (Kripto Akadémia)
Fagypontra kerülhet az Egyesült Államok és Törökország viszonya, miután az utóbbi Putyin államától vásárolt nem NATO-kompatibilis rakétarendszert.
jún. 14
10:57
Hétfőn lép életbe a nyári menetrend (Alternatív Energia)
Szombattól pedig a 4-es és a 6-os villamos vonalának több szakaszán is pótlóbusz jár.
jún. 14
11:00
Nagyot lépett előre a Rossi-csapat (Infostart)
Továbbra is Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, amelyen a magyar válogatott kilenc helyet javítva a 42. helyen áll.
jún. 14
11:00
Ma vehetsz utoljára osztalékért Mol-részvényt (Portfolio)
Utoljára ma vásárolhatók osztalékért a Mol részvényei, hétfőn már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok. Ma lehet utoljára osztalékért megvásárolni a Mol részvényeit, hétfőn már osztalékszelvény nélkül forognak...
jún. 14
11:00
A Juventus után Allegri egy időre befejezte (Sport365)
Az elmúlt 15 évben folyamatosan dolgozott, elég lett.
jún. 14
11:00
Király Gábor lehet a Fidesz polgármesterjelöltje Szombathelyen (444.hu)
Haladás.
jún. 14
11:00
Megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét (autopro)
Hétfőig 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint háromszáz új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.
jún. 14
11:06
Az OTP lehet az egyik ajánlattevő egy szlovén bankra (Portfolio)
Szlovén lapértesülés szerint az OTP és az Apollo tett ajánlatot a szlovén Abankára. Az Apollo befektetési alap mellett az OTP is ajánlatot adott be a harmadik legnagyobb szlovén bankra, az Abankára, írja a Delo. Mindkét pénzintézet...
jún. 14
11:08
Üveggyári nyertes pályázatot ígértek Székesfehérváron, lecsaptak rájuk (Portfolio)
Sikeres pályázat ígéretével 366 millió forintot csalt ki egy vállalkozótól négy férfi Székesfehérváron, a rendőrség csaknem 200 millió forintnyi értéket lefoglalt tőlük - tették közzé pénteken a police.hu oldalon. A közlemény...
jún. 14
11:09
Áll az alku? Csányiék a szomszédban vennének bankot (Privátbankár)
Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására.
jún. 14
11:09
Életveszélyes a meleg a BKV járatain - szót kérnek a sofőrök (Infostart)
Több tartalékjárművet és több, úgynevezett hőleváltó sofőrt kér a Budapesti Közlekedési Zrt.-nél működő szakszervezet. Az EKSZ szerint életveszélyes, ha a sofőrök a kánikulában nem pihenhetnek eleget a fordulók között.
jún. 14
11:09
Részvétüket fejezték ki az embercsempészek (Igényesférfi.hu)
Júniusban várható ítélet a 71 migráns halálát okozó hűtőkamionos embercsempészési ügyben.
jún. 14
11:09
Grafikon: így alakult az építőipari termelés az elmúlt húsz évben (Könyves Magazin)
Áprilisban is nagyot nőtt az építőipar.
jún. 14
11:09
Vékonyszálú a hajad? 5+1 hozzád leginkább illő frizura (Spabook)
Mindig arról álmodtál, hogy dús frizurád legyen, ám mégis vékonyszálú hajjal áldott meg a sors? Ne búsulj, számtalan megoldás létezik arra,...
jún. 14
11:15
Acélcsövekkel súlyosbítja Kína a vámháborút (Menedzsment Fórum)
A távol-keleti nagyhatalom megemelte az amerikai és európai acélcsövek dömpingellenes vámját, de nem is kicsit: a sarcok esetenként tízszeresükre nőttek.
jún. 14
11:15
Acélcsövekkel súlyosbítja Kína a vámháborút (Privátbankár)
A távol-keleti nagyhatalom megemelte az amerikai és európai acélcsövek dömpingellenes vámját, de nem is kicsit: a sarcok esetenként tízszeresükre nőttek.
jún. 14
11:17
A szomszédban venne bankot az OTP (Menedzsment Fórum)
Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására.
jún. 14
11:18
17 éves mélypontra esett a kínai ipari termelés üteme (Portfolio)
Több mint 17 éves mélypontra lassult az ipari termelés növekedésének üteme májusban Kínában, újabb jeleként annak, hogy gyengül a kereslet a világ második legnagyobb gazdaságában az Egyesült Államokkal való kereskedelmi háború kiszélesedésének...
jún. 14
11:18
Kálmán Olga elmondta, ki lesz a főnöke (ATV)
„Egyenesen Budapestért”- ez a szlogenje a DK által bejelentett Kálmán Olga kampányának.
jún. 14
11:18
Megvenné a harmadik legnagyobb szlovén bankot az OTP (444.hu)
De egy amerikai befektetési alap is bejelentkezett az Abankára.
jún. 14
11:18
Így kerülheted el a dugót a Balaton felé (Autónavigátor)
A nyár beköszönte azt is jelenti, hogy hétvégente bedugul az M7-es autópálya. Néhány tanács megfogadásával azonban elkerülhetjük, csökkenthetjük a torlódást.
jún. 14
11:20
Rendszerszintű banki káosz jön Magyarországon? - Sokaknak fájhat, ha nem lépnek (Portfolio)
Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. Már...
jún. 14
11:27
Veszélyes jelek a bankoknál: dőlnek be a hitelek (Infostart)
Az idei első negyedévben azonban felgyorsult a fedezet nélküli hitelek bedőlése, egyre többen esnek késedelembe.
jún. 14
11:27
hllndr: De miért jött a végén egy Caesar? Válasz TGM írására (Tiszta Jövő)
Az egyenlőség görög-római erény, tanítja most nekünk TGM. A rómaiak tényleg hittek a köztársasági erényekben – de azok kissé mások voltak, mint amilyennek a mából elképzeljük őket. És nem véletlen, hogy egy Caesar lett a vége a köztársaság romlásának.
jún. 14
11:27
Törölte a videót Orbán Gáspár katonai esküjéről a szolnoki tévé (SzMo)
Csütörtökön körbement a sajtóban a hír, nem sokkal később eltűnt a felvétel a netről.
jún. 14
11:30
Orosz rakétarendszer miatt rántja magára Amerikát Erdogan elnök (Kripto Akadémia)
Fagypontra kerülhet az Egyesült Államok és Törökország viszonya, miután az utóbbi Putyin államától vásárolt nem NATO-kompatibilis rakétarendszert.
jún. 14
11:30
Ünnepel a Romano Drom (Spa Trend Online)
„Give Me Wine” – felkiáltással hív koccintásra új lemezén a Romano Drom, az éppen két évtizede működő zenekar. A világszerte terjesztett album dalait a hétvégén itthon, élőben is bemutatják.
jún. 14
11:30
Tóth Bertalan: A sértődés nem politikai kategória (Alternatív Energia)
Az MSZP az EP-kampány elején nem tudott arról a megállapodásról, amelyet Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc kötött – mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője.
jún. 14
11:30
Megtorló lépéssel fenyegetik a törökök Amerikát a légvédelmi rendszer vitája miatt (Portfolio)
Ankara válaszlépéseket tesz, ha az Egyesült Államok szankciókat vet ki az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer törökországi beszerzése miatt - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken az Anadolu török állami hírügynökségnek...
jún. 14
11:30
Froome horror bukása: sikeres a műtét (Sport365)
A felépülési idő hosszát még nem tudni.
jún. 14
11:30
Bochkor Gábor őszinte vallomása: ezért nem rádiózik újra Boros Lajossal (Femcafe)
Örökre elváltak útjaik.
jún. 14
11:36
Profitfigyelmeztést adott ki a Broadcom (ProfitLine)
A chipgyártó Broadcom profit figyelmeztetést tett közzé. 2019-es árbevételi várakozását a korábbi 24,5 milliárd dollárról 22,5 milliárd dollárra vágta vissza.

Keresés