Nikolics 2019 utolsó napján tölti be 32. évét, s nem azt mondom, hogy ebben az életkorban előtte az élet, de nem várt lehetőségeket is rejthet magában. Majd meglátjuk.
A Genfi-tóba fulladt egy nő, amikor hajójuk felborult a Svájc középső és nyugati részén szombat délután átvonult viharban, a szomszédos Franciaországban is életét vesztette egy német turista, akire rádőlt egy fa kempingezés közben.
Míg az Indy 500-ra kvalifikálni sem tudta magát a spanyol versenyző, a Hosszútávú Világbajnokság szuperszezonjában kétszer is megnyerte a Le Mans-i 24 órást és bezsebelte a bajnoki címet.
„Lecsúszni könnyű, visszakapaszkodni nagyon nehéz” – mondja Béres Tibor szociológus. Ő készítette el azt a pályázatot a városban dolgozó kollégáival, amely alapján elindult a drogprevenciós munka a gyöngyösi Durandában és további városi és város környéki helyszíneken. A település peremén nagyjából hatszáz ember él itt kóbor kutyák, patkányok és ren
Szaúd-Arábia cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint ki akarják végezni Murtadzsa Kuríríszt, a most 18 éves fiút, aki a vádak szerint még tíz évesen követett el bűncselekményeket.
Két részre szakadt az ország vasárnap délután: keleten kánikula volt, nyugaton viszont jégesővel, viharral érkezett a lehűlés - hangzott el az M1 délutáni híradójában.
Az előzetes adatok alapján vasárnap is megdőlt az országos maximum-hőmérséklet rekordja. Valamint 65 mm csapadék Soltszentimrén egyetlen óra alatt, továbbá diónyi méretű jég Mecsekfalun és Komló.
Tarr Béla október óta dolgozott Bécsben a hajléktalanok világát bemutató, mindössze négy napig látható különleges alkotásán, amelyben kétszázötven, egzisztenciájától megfosztott ember arcképét lehetett megismerni.
Orbán Viktor és felesége virágot vitt a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába. Az erről készített videót a miniszterelnök közösségi oldalára töltötték fel „gloria victis”, vagyis „dicsőség az áldozatoknak” kísérőszöveggel. A Nagy Imre Alapítvány az új helyen felállított szobornál tartott civil koszorúzási ünnepséget. Jánosi Katalin, a má
A jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt továbbra is jellemzően 25-30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
Pozsonyban fog székelni az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) – erről döntött csütörtökön döntött a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács Luxembourgban. Ez lesz az első olyan uniós intézmény, amelynek Szlovákiában lesz a székhelye.
A jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt továbbra is jellemzően 25-30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
Költségvetési csalás ügyében egy jeruzsálemi bíróság bűnösnek találta vasárnap Szara Netanjahut, az izraeli miniszterelnök feleségét, és pénzbüntetésre ítélte.
Két részre szakadt az ország vasárnap délután: keleten kánikula volt, nyugaton viszont jégesővel, viharral érkezett a lehűlés – hangzott el az M1 délutáni híradójában. Fotó: Lucy Chian / Unsplash Az összeállítás szerint Kiskunhalason 35,7 fokkal megdőlt az országos melegrekord, nyugaton viszont ennél 20 fokkal hűvösebbet is mértek. Baranya és Toln
A magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap 32-29-re legyőzte Olaszország csapatát az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, Kecskeméten.
Egy Ukrajnában hazaárulásért bebörtönzött, orosz propagandában is utazó újságíró mellett épp úgy kiálltak, mint a hamisan gyanúsított Ivan Golunov mellett.
Ember Sári vehette át idén a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, a nemzetközi Bloomsday ünnepének előestéjén a Ludwig Múzeumban. A Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők által alapított, 2011 óta kétévenként meghirdetett elismerés célja, hogy elősegítse a magyar képzőművészek nemzetközi karrierépítését. A nemzetközi művészeti szakemberekből álló
A Budapesti Fesztiválzenekar ötödik éve rendezi meg ingyenes szabadtéri nagykoncertjét. Idén Beethoven VII. szimfóniáját játszották el, az utolsó tételre négyszáz gyerek táncolt a Bazilika előtt.