2019. június 19. szerda

jún. 19
15:45
VOLT Fesztivál: ezek lesznek az idei gyerekprogramok (SzMo)
Lesz fesztivál túra, pompom party, mesejátékok, különféle kézműves műhelyek, sőt, gyerek tehetségkutató is.
jún. 19
15:48
Boris Johnson a veszekedés helyett a bocsánatkérést választotta (Infostart)
A korábban kemény brexitet, ma már szabályozott kilépést emlegető volt külügyminiszter egy tévévitában mérte össze erejét ellenfeleivel. Szvetnik Endre összefoglalója.
jún. 19
15:48
Balatonfüred ingatlanjai a legdrágábbak a tónál (AQUA)
Egyes helységekben már meghaladta az ötszázezer forintot a használt lakások négyzetméterára. A Velencei-tónál közben egy év alatt mintegy húsz százalékkal nőttek az árak.
jún. 19
15:48
Lola táskája annyira menő, hogy neked is fog kelleni belőle egy (Glamour)
Elképesztően menő darab!
jún. 19
15:54
Lépett a hatóság a lelőtt maláj utasszállító ügyében - kiderült, kiket keresnek (Infostart)
Három orosz és egy ukrán állampolgár ellen adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben - közölte az ügyben eljáró, holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdán.
jún. 19
15:54
Így kezeld a szúnyogcsípést gyorsan és egyszerűen (Femcafe)
Mindig a táskádban van a "csodaszer", de talán mégsem tudtad, hogy erre is jó.
jún. 19
15:57
Hatalmas vihar mosta el Nagyvisnyót: özönvízként hömpölygött a sáros áradat (SzMo)
Házakba, pincékbe is befolyt. Mutatjuk a videókat!
jún. 19
16:00
Színházzal, slammel, inspiráló beszélgetésekkel erősít a Telekom VOLT (Femcafe)
A Telekom VOLTon - a zene mellett - mindig fontos szerepet kaptak az olyan nappali programok is, melyek során a fesztiválozók „lejjebb áshattak a lelkük bugyraiban”, részesei lehettek ismert zenészekkel való beszélgetéseknek vagy éppen ismereteket szerezhettek a környezetvédelemről. Ezúttal azonban minden eddiginél szélesebb kínálattal, a színházat
jún. 19
16:03
Új tanulmány: támogatások nélkül is a megújuló energia éri meg a legjobban (Privátbankár)
Egy friss felmérés adatai szerint a zöldenergia előállítása egyre gyakrabban és egyre nagyobb léptékben számít költséghatékonyabbnak a fosszilis energiafajták előállításánál. Még akkor is, ha a megújulók nem kapnának állami támogatást, miközben a fosszilisak igen - és az újabb számítások szerint ez a trend a jövőben is folytatódni fog.
jún. 19
16:06
Milyen alkalmakra bérelhetünk limuzint? (ProfitLine)
Manapság már nem lehet olyan alkalmat mondani, amire ne illene egy limuzin bérlés. Éppen ezért sorra veszünk néhányat, amin igen jól mutat egy ilyen menő járgány.
jún. 19
16:06
Májgyulladás - Okok, tünetek és kezelés (WebBeteg)
Májgyulladást (hepatitis) okozhatnak vírusok, autoimmun betegség, alkohol, bizonyos gyógyszerek és méreganyagok. Világszerte a vírusos májgyulladás a leggyakoribb. A betegségnek van akut és krónikus formája.
jún. 19
16:06
Visszatér Dortmundba a Bayern védője (Sport365)
Mats Hummels három év után tér vissza a sárga feketékhez.
jún. 19
16:06
Cseh Katalint választották az új liberális EP-frakció egyik frakcióvezető-helyettesének (444.hu)
A Renew Europe frakcióvezetője a volt román miniszterelnök Dacian Cioloș lett.
jún. 19
16:09
Hatalmas árvíz Hevesben: felszedte az aszfaltot, utakat kellett lezárni - butális videó (Infostart)
A Nagyvisnyó és Dédestapolcsány közötti útszakasz a hirtelen bekövetkezett heves esőzés és a kialakult villámárvíz miatt járhatatlanná vált, ezért azt a rendőrség lezárta a forgalom elől.
jún. 19
16:09
Korrupciós ügyben kell bíróság elé állnia Nicolas Sarközy-nek (Tiszta Jövő)
Korrupció gyanújával bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek.
jún. 19
16:09
5 tulajdonság, amiből következtethetsz, hogy érdemes vele tervezned (Spabook)
Egy bizonyos idő után már nem elegendő, ha pusztán jól érzitek magatokat együtt. Ez ugyan olyan korszak az ember életében, párkapcsolatában,...
jún. 19
16:12
Már jégeső is esik Fonyódon (ATV)
Már jégeső is esik Fonyódon - olvasónk (G.) videót küldött a helyszínről.
jún. 19
16:15
Európa markáns lépést tehet a vállalatokat terhelő emberi jogi kötelezettség előírása felé (Igényesférfi.hu)
Azt követően, hogy a nagyvállalatok emberi jogi gondossági kötelezettségeit egyre több nemzeti törvényhozás írja elő, úgy tűnik, hogy a finn EU-s elnökség alatt európai jogalkotási témává is válhat a kérdés. Bár sok vállalat saját maga kezdeményezi a jogalkotást ezen a téren, a legtöbb mégsem fogadja el önként ezt a kötelezettséget. A nagy infrastr
jún. 19
16:18
Választójogi reformot sürget a román államfő (HírTV)
A külföldi szavazóhelyiségeknél kialakult sorok felszámolását, a voksolás gördülékenységét garantáló választójogi reformot követel Klaus Iohannis román államfő a bukaresti kormánytól és parlamenttől.
jún. 19
16:18
Mindenki veszít Trump háborújával, de Amerika nagyobbat bukhat (Portfolio)
Nem egyenlőek az erőviszonyok a kereskedelmi háborúban, Kínában ugyanis az állami ösztönzéssel részben kompenzálhatják majd a negatív hatásokat, vagyis Amerika nagyobbat bukhat az ügyön - hangzott el a Fidelity International sajtónapján...
jún. 19
16:21
Súlyos összegeket bukhatnak, akik nem figyelnek erre lakásvásárláskor (Infostart)
Egy használt lakás eladásakor, illetve megvételekor sokszor nem jut elegendő figyelem az ingatlan állapotának bővebb leírására. Így aztán utólag nehéz is reklamálni.
jún. 19
16:21
Először jön Magyarországra az amerikai metálszíntér egyik legsikeresebb zenekara, a Disturbed! (SzMo)
A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized című lemezével, idén októberben pedig egy új albummal (Evolution) örvendeztették meg a rajongóikat.
jún. 19
16:24
Keményen nekiment a Fidesz Kálmán Olgának (ATV)
A nagyobbik kormánypárt szerint a DK által támogatott főpolgármester-jelölt „Gyurcsány embere” és ők „egyszer már tönkretették a fővárost”.
jún. 19
16:24
Sportfogadási csalás miatt büntették meg Paul Scholest (Sport365)
A Manchester United és az angol válogatott korábbi középpályását 2.9 millió forintos pénzbüntetésre ítélte az FA. Scholes elismerte, hogy hibázott.
jún. 19
16:30
Letartóztatják az áldozatát megverő, megkötöző és felgyújtó testvérpárt (Grill Receptek)
Az egyik dánszentmiklósi gyanúsított ügyvédje ugyan fellebbezett, de a döntés így is végrehajtható.
jún. 19
16:30
Lady Gaga teljesen összetört - Mindenki őt hibáztatja Bradley és Irina szakításáért (Femcafe)
Az énekesnő állítja: nem tehet semmiről.
jún. 19
16:33
Fidesz: Gyurcsányék egyszer már tönkretették a fővárost és az országot (Igényesférfi.hu)
Reagálás Kálmán Olga, a DK főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatóra.
jún. 19
16:33
Kiderült, mit tenne Budapestért Kálmán Olga (Tiszta Jövő)
Bemutatta programját az egykori műsorvezető.
jún. 19
16:36
Nem sikerült elhárítani a háborús veszélyt a Perzsa-öbölben (HírTV)
Az iráni válság súlyosbodására figyelmeztetett szerdán Párizsban Heiko Maas német külügyminiszter.
jún. 19
16:36
Országos startup verseny indul (ProfitLine)
Országos versenyt hirdet az információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó startupok (ikt-startupok) nemzetközi piacra lépését elősegítő Input program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
jún. 19
16:36
Moldován: Az LMP-t ledarálták (ATV)
„Ledaráltak minket, vereséget szenvedtünk” – ezt nyilatkozta Moldován László az atv.hu-nak egy nappal azután, hogy kilépett az LMP-ből. Pártja szerinte megbukott, mert nem tudta meghaladni a Fidesz és az óbaloldal uralta kétosztatú politikai teret. Moldován László arról is beszélt, hogy az általa vezetett és elhíresült etikai bizottság csak a „munk
jún. 19
16:36
Méghogy a házi olcsóbb mint a bolti: évtizedes tévhit dőlt meg (Pénzcentrum)
Sok alapvető élelmiszerre, főtt ételre igaz, hogyha mi magunk készítjük el otthon, az kevésbé terheli a pénztárcánkat, mint ha készen vesszük a boltban. Azonban idén, az aszályos időjárás következtében a gyümölcsök ára jelentősen...
jún. 19
16:39
Ferenc pápa: Ferenc pápa levele Jakubinyi György erdélyi érseknek (Tiszta Jövő)
Örvendtem, hogy személyesen megismerhettem egyházatok valóságát, mely oly gazdag a hagyományokban, olyan élő és elkötelezett a hit örömének megvallásában.
jún. 19
16:39
Kulcskérdés a vízkészletek megőrzése és fejlesztése (Agrofórum)
A vízgazdálkodást és a mezőgazdaságot egymással összhangban kell fejleszteni - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán, egy szakmai konferencián, Budapesten.
jún. 19
16:39
Miért sikertelenek a fogyókúráid? A csillagjegyedben a válasz (Spabook)
Új év, új test – az elhatározás sokakban megszületik, de csak kevesen képesek meg is valósítani a célt. Lehet, hogy a csillagjegyed árulkodik...
jún. 19
16:41
Kerpel-Fronius Gábor: Nem hazudhatok csodát (Tiszta Jövő)
Nem mondhatom azt, hogy könnyű lesz.
jún. 19
16:42
Lengyel és olasz politikus lett az Ecr Ep-frakciójának két társelnöke (HírTV)
A lengyel Ryszard Legutkót és az olasz Raffaele Fittót választotta két társelnökévé szerdán az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű európai parlamenti frakció.
jún. 19
16:42
A vállalkozók előtt tiszteleg a Telekom új reklámja (Kreatív Online)
„Egy vállalkozó álma olyan álom, amely aludni sem hagy” – hangzik el a Magenta 1 Business kampányában, és a főszereplő virágáruslány már hajnalban talpon is van.
jún. 19
16:42
A szíve vihette el Mohammed Morszit (USAracing)
Bírósági tárgyalásán összeesett, majd meghalt Mohammed Morszi korábbi egyiptomi elnök, aki az arab tavasz eseménysorozat következtében emelkedhetett ilyen magasságba.
jún. 19
16:45
Egy térkép, amiből kiderül, mennyire olajfókuszú Európa (Menedzsment Fórum)
Készült a Forbes listája lapján egy beszédes térkép Európa közel minden országának legnagyobb cégeiről. Magyarországot az OTP képviseli. A legnagyobb cégek alapvetően az energiaiparban és a bankszektorban tevékenykednek.
jún. 19
16:45
Így néz ki az egészséges és jó közérzetet biztosító iroda, ahol te is biztosan szívesebben dolgoznál (SzMo)
Életünk jelentős részét töltjük irodákban, ezért fontos, hogy ne négy fal közé zárva éljük meg, hanem valóban élvezzük az ottlétet. A WELL épületminősítési rendszer ezt támogatja. De mi is ez? És hogyan segíti a munkavállalókat? Utánanéztünk!
jún. 19
16:47
A bankrablóknak bealkonyult, a hackerek áldozata viszont te lehetsz (Menedzsment Fórum)
A magyar internetezőknek még sokat kellene fejlődniük az informatikai biztonság terén, például alig több mint a felük használ víruskeresőt mobiltelefonján. A rablók ma már online támadnak, nem fegyverrel, és a gyenge láncszem még mindig gyakran a felhasználó. Ezért a K&H Bank oktató programot indított ügyfeleinek.
jún. 19
16:47
67 szuper hely a magyar tengernél, amit nem érdemes kihagyni - Balatoni Gasztrotérkép 2019 (SzMo)
Éttermek, borászatok, szálláshelyek, cukrászdák a Balaton körül.
jún. 19
16:48
Intim részleteket árult el Hosszú Katinka edzője (Infostart)
Petrov Árpád szenvedélyesnek, vidámnak és keménynek tartja tanítványát, akivel egyetlen eredményére sem bontottak még pezsgőt, erre leghamarabb a tokiói olimpia után kerülhet sor.
jún. 19
16:48
Három orosznak és egy ukránnak kell felelnie az MH17-es utasszállító lelövéséért (Kripto Akadémia)
A nemzetközi nyomozócsoport elfogató parancsot adott ki ellenük, az ukrán titkosszolgálat hivatalosan is meggyanúsította őket. Oroszországban lehetnek, és igazából senki sem számít Moszkva együttműködésére a felelősségre vonásukban a 298 polgári életet kioltó tetteikért.
jún. 19
16:48
Július 1-én érkeznek az új Opus részvények a tőzsdére (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde az Opus Global és a Konzum összeolvadásából származó részvények tőzsdei bevezetésével kapcsolatban ma arról tájékoztatott, hogy a BÉT az Opus Global 165 261 574 darab, egyenként 25 forint névértékű részvényeit...
jún. 19
16:48
Fehérvár-Győr: együtt tovább! (Sport365)
Három évre szóló együttműködési megállapodást kötött egymással a Fehérvár AV19 SC és a Győri Eto HC jégkorongklub szerdán Győrben, a közeljövőben átadandó Nemak Jégcsarnokban.
jún. 19
16:48
Cseh Katalint választották az új liberális EP-frakció egyik frakcióvezető-helyettesének (444.hu)
A Renew Europe frakcióvezetője a volt román miniszterelnök Dacian Cioloș lett.
jún. 19
16:48
Századvég: Akár újra elérheti az 5 százalékot a gazdasági növekedés (AQUA)
Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.
jún. 19
16:50
Amikor a buszvezető is tátott szájjal néz - Élesben teszteltük a jövő közlekedését Budapesten (Portfolio)
Június eleje óta élesben is elérhető a mobiljegy a budapesti közlekedésben, egyelőre a 100E reptéri buszra lehet így megváltani a jegyet. Néhány bosszantó apróságtól eltekintve ezzel végre a magyar főváros is belépett a huszonegyedik...

Keresés