Pedagógusnapon szabadságot, tiszteletet, megbecsülést szeretnék kívánni minden tanárnak, azt hogy legyen végre egy olyan Magyarország, amely érti: amilyen ma az iskola, olyan lesz holnap az ország.
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.
Sok lesz a napsütés, de a jövő héten is többször lesznek záporok, zivatarok. Ezzel együtt meleg lesz, sokfelé 28-29 fokos maximumokra kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgála országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn...
A német kereszténydemokraták és bajor testvérpártjuk tovább kormányozna a szociáldemokratákkal – közölte a pártszövetség azt követően, hogy távozott elnöki tisztségéből a szociáldemokraták vezetője.
Az életünk egyik nagy traumája, amikor rájövünk, hogy a világon mindennek neve van (ha épp nincs, akkor lesz), és ha meg akarjuk értetni magunkat a felnőttekkel, akkor ezt mind-mind meg kell tanulni. Van ebben némi számítás is: mert hiába gügyögnek nekünk olyan felszabadultan az első években, látszik rajtunk, hogy ők sosem fogják elsajátítani a m
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) folytatni kívánja a kormányzást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték a pártszövetség vezetői vasárnap, miután az SPD elnöke bejelentette távozását.
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.
A zuhogó eső, a hideg és a sár sem tartotta vissza a zarándokokat attól, hogy megmásszák a Kissomlyó-hegyet, és részt vegyenek a pápai szentmisén. Szombat délelőtt 170 ezer ember hallgatta az egyházfőt. Sokaknak életre szóló vágya teljesült.
Olvasónk egy 26 éves, több mint 350 ezer kilométert futott Renault Twingo kapcsán írt Motorolajdoktorunknak. Igen, törődéssel egy ilyen autó is vígan futhat még.