A magyar-malajziai kapcsolatok kiválóak, a két ország közötti kereskedelem volumene folyamatosan bővül, a másik országból egyre több turista látogat el saját országunkba – ismertette.
Személyiségi jogi pert kezdeményez Orbán Viktor veje, aki a Kúria szerint nem közszereplő, így nem kell tűrnie a nyilvános kritikát. Karácsony Gergely közölte: állnak a per elébe.
Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Shavkat Mirziyoyev üzbég elnök kirúgta az ország főügyészét, Otabek Murodovot, aki ellen nemrég korrupciós vizsgálatot indítottak. A múlt héten az állambiztonság vezetőjét, Ikhtiyor Abdullayevet is hasonló indokkal váltották le. Mindkét tisztviselőt ugyanilyen tisztogatások után nevezték ki még tavaly. Murodovot elnök a parlamentben arról beszélt,
A Fidesz álláspontja szerint felháborító, hogy Brüsszel továbbra is ránk akarja kényszeríteni betelepítési kvótát - szögezte le Dunai Mónika pénteki sajtótájékoztatóján.
Pontosan ezt kérdezték azok a rendőrök is, akik éjjel találták meg a pacit az erdélyi Szatmár városának lakótelepén. Majd eláruljuk, mi válaszolt erre a gazdája.
Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de a kormány felelőssége, hogy alacsonyan tartsa a családok rezsikiadásait.
Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group.
Kilenc év után távozik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója. Csomai Kamilla 2019. június 21-ével közös megegyezéssel lép vissza a MAVIR éléről – olvasható a MAVIR közleményében.
Idén először díjazták Magyarország legjobb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit. A Káva Kulturális Műhely a Kreatív kategória győztese lett. Hogy kik is ők és mit csinálnak? Velük készült kisfilmünket megtaláljátok a cikkben.
Változékony. Éjszaka kevés helyen valószínű zápor, zivatar, majd szombaton ismét erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Többfelé várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső, és késő délutántól pedig délnyugaton, nyugaton heves zivatarok is kialakulhatnak. Éjszaka többnyire mérsékelt lesz a légmoz
A tárca elképzelései szerint a következő három évben legalább 167,5 milliárd forinttal segíti a magyar kkv-k technológiai megújulását, generációváltását és nemzetközi terjeszkedését.
A Portfolio több hazai és brüsszeli forrásból származó információi és egy példátlanul erős figyelmeztetéssel felérő péntek délutáni miniszterelnökségi közlemény abba az irányba mutatnak, hogy nagyon közel lehet (akár már meg...
Walter Lübcke CDU-politikus, hesseni államigazgatási vezető pár héttel ezelőtti meggyilkolása óta a kölni főpolgármesternő és az altenai polgármester is halálos fenyegetéseket kapott.
Még csak 25 éves, de máris kétszeres Fonogram-díjas, a koncertjeire szinte pillanatok alatt elfogynak a jegyek, rapszövegei miatt pedig elég sokaknál kiverte már a biztosítékot. Paródiáról, önazonosságról és a hirtelen jött népszerűségről kérdeztük.
A nemzeti jelképek megsértésével egyenlő, büntetendő cselekménnyé nyilváníthatják Németországban az Európai Unió (EU) zászlajának nyilvános meggyalázását egy pénteken ismertetett jogszabálytervezet szerint.
Rekordot döntött tegnap az S&P 500 részvényindex, de csak egy picivel volt feljebb, mint áprilisban vagy ősszel. Az emelkedő trend sokkal jobb képet mutat, ha az osztalékok hatását is figyelembe vesszük. Hosszú távon még az is jól járt, aki a dotkom-lufi csúcsa körül vásárolt részvényeket, legalábbis a hagyományos iparágakban.
Kutatások szerint egy állatbarát munkahelyen dolgozni kevesebb stresszel jár, ezt a Mars és a Royal Canin Munkatársai is megerősíthetik, mivel régóta magukkal hozhatják kedvenceiket a vállalat budapesti irodájába, ahol mára mindennapossá vált a kutyák jelenléte. Hosszú ideje Európa és a világ legjobb munkahelyei között szerepel a Mars, így a Royal
Rengetegen nem tudják, de a legtöbb esetben nem zsírúj kereket adnak el a kereskedések. A készlethalmozás miatt megeshet, hogy akár évekig is raktározódhat egy-egy abroncs. Ez egy bizonyos ideig oké, de a szakértők szerint sokan nem tudják...
Megtiltotta az Agrárminisztérium (AM) az állatok szállítását a klímaberendezéssel nem rendelkező járművekben, emellett az előrejelzett rendkívüli hőség miatt ismét tiltja a hosszú távú, Magyarországról Törökországba tartó kérődzőállat-szállítmányok indítását péntektől további utasításig - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)
Denisa Saková szerint a visegrádi miniszterek egyetértettek abban is, hogy a migránsok újraelosztására irányuló kísérleteket továbbra is határozottan el kell utasítani.
Az épületet megvásárló Indotek Group először teljes rekonstrukciót akar, majd egy luxus színvonalú nemzetközi hotelláncot bízna meg a szálloda működtetésével.
Orbán Viktor vejének nem tetszik, hogy róla neveznék el a félmilliárdos ingatlanokra kivetett adót, amellyel a lakhatási helyzetet rendezné Karácsony Gergely.
Egy észak-afrikai származású férfi leköpte a vallási vezetőt, sőt, egy késnek látszó tárggyal is megfenyegette, akit azonban sokáig nem tartóztattak a rendőrségen – adta hírül a Neokohn.
Nagyon nehéznek és összetettnek nevezte az Európai Bizottsággal való egyeztetést a Rómával szemben tervezett túlzottdeficit-eljárás miatt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Nem kell attól tartani, hogy a híddal összefüggő munkák és a hármas metró középső szakaszának felújítása komoly forgalmi akadályokat okozva összecsúszik - mondta Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában.