Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának keretében - mondta Varga Mihály az MTI-nek.
Bár az Európai Tanács ülésére érkező kormány- és államfőket nevek és pontos információk reményében rohamozták meg az újságírók, látni lehetett, hogy messze még a kompromisszum a csúcspozíciók ügyében.
A múlt hét végi és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt összesen mintegy háromezer lakásbiztosítással kapcsolatos kárbejelentésre számít az Aegon biztosító. A legtöbb káresemény, 1633 a múlt vasárnap történt, jelentős részük Kelet-Magyarországon.
A Norbi Update alapítója a Heteknek adott interjújában elárulta, nem tesz jót az üzletének, ha sokat szerepel a bulvársajtóban. Szerinte ez azért van, mert az emberek "ma már utálják a tündöklő csillagokat". Norbi úgy véli, az emberek ma már életérzéseket követnek, s ezért is annyira népszerű az influencer világ.
Kim Rasmussen együttese Romániával, Montenegróval, valamint a Nerea Pena fémjelezte spanyol válogatottal is találkozni fog a csoportmérkőzések során. Közben a szövetségi kapitány is nyilatkozott a sorsolásról.
Magántanuló helyett egyéni munkarend - többek között ezt indítványozza a köznevelési törvény módosító javaslata. Ám azt sehol sem definiálja a javaslattevő, nevezetesen Semjén Zsolt, hogy az mi is lenne.
Miközben rengeteg ország még tisztaságuk okán erősen támogatja az elektromos autókat, addig más helyeken már felütötte a fejét a velük kapcsolatos probléma: adózatlan vagy sokkal kevésbé adóztatott üzemanyaguk miatt sokkal többet vesznek ki az államkasszából, mint az első látásra tűnt. Az USA már meg is tette az első lépéseket.
Kim Rasmussen együttese Romániával, Montenegróval, valamint a Nerea Pena fémjelezte spanyol válogatottal is találkozni fog a csoportmérkőzések során. Közben a szövetségi kapitány is nyilatkozott a sorsolásról.
Tovább csökkenhet a dohánytermékeket árusító helyek száma Magyarországon, ha megvalósul az a javaslat, amit csütörtök délután nyújtott be Lázár János. A parlament oldalára felkerült törvényjavaslat értelmében ugyanis az eddiginél...
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon.
Amíg mi aludtunk, Donald Trump állítólag kis híján bombázni kezdte Iránt. Ennek ellenére a tőkepiacok nyugodtak, szerény emelkedés látható Európában. A BUX viszont esik, három részvény is lehúzza, és 324 forint körül jár az euró.
Június 21-én közös megegyezéssel távozik posztjáról a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) vezérigazgatója, Csomai Kamilla.
30 éve változatlan bérezés, megalázó feltételek, kiszolgáltatottság - a Bosszúállók-filmek magyar hangjai megunták, csatába indulnak a szinkronszakma érdekében.
Míg az Európai Bizottság és az eurózóna pénzügyminiszterei költségvetési megszorítást követelnek Olaszországtól, addig a Liga népszerű vezére és miniszterelnök-helyettese, Matteo Salvini éppen az ellenkezőjét akarja elérni: legalább...
A beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz.
A Pride-hónap az üzleti világ számára is kiváló lehetőség arra, hogy kifejezze szimpátiáját az elnyomottak iránt. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
A money.hu reprezentatív kutatása szerint többen, az internetezők 16 százaléka szeretne lakást vásárolni egy éven belül. A lakásvásárlást fontolgatók 67 százaléka saját célra venné az ingatlant. Az érintettek döntő része, 66 százaléka pedig hitelfelvétellel oldaná meg a lakásvásárlást. A lakáshitel-igénylést tervezők többsége tudatosan választanak,
Míg az Európai Bizottság és az eurózóna pénzügyminiszterei költségvetési megszorítást követelnek Olaszországtól, addig a Liga népszerű vezére és miniszterelnök-helyettese, Matteo Salvini éppen az ellenkezőjét akarja elérni: legalább...
Bár az árfolyamkockázat fontos kérdés, az ügyfelek nagyobb része – mint megtudtuk – mégsem emiatt indított pert mostanában a bank ellen. Eljárásból egyébként akad bőven.
Hogy lehetséges az, hogy míg a lakáshitelek kamatai között 1-2 százalékpontos különbség van bankonként, a személyi kölcsönöknél ez 10 százalékpontos is lehet? Kereshetünk racionális magyarázatokat: például az egyik bank költségesebben...
A tanárok munkaterheit és bérezését érintő szabályozásokat is összesűrítenék benne. Van, aki szerint ez életpályamodell kudarcának beismerését jelenti.
„Hej, Sátán” – így nyitották meg az alaszkai Kenai-félsziget kerületi kormányának kedd esti ülését a The Hill amerikai hírportál szerint és az AP hírügynökség szerint.
Javában tombol a nyár, a nagy melegben nehéz a munkára koncentrálni, de a mezőgazdaságban ilyenkor zajlik az élet igazán! A szántóföldeken lassan megkezdődik a kalászosok betakarítása, de a kertekben is van tennivaló bőven. Lássuk hát, milyen feladatok elé nézünk a következő hónapban!