Szerinte Palkovics nem igazán érti, hogyan működik egy tudományos műhely, mivel eddig csak egy nemzetközi járműipari nagyvállalat fejlesztési menedzsereként dolgozott.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságírók jelenlétében írta alá azokat az Irán elleni újabb pénzügyi szankciókat, amelyek Irán legfőbb vallási vezetőjét és közeli munkatársait érintik.
A TV2 számára igazi Jolly Joker a Bezár a bazár, hiszen a tavasz folyamán az új évad is remekül teljesített. A nyári szezonban még nagyobbat fogtak, hiszen a műsor ismétlése kimagasló közönségaránnyal fut. Nem véletlen, hogy az RTL Klub a hétköznapokon lemaradt.
A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután...
A kiéleződő iráni konfliktus, valamint a Fed kamatdöntő ülése állhat amögött, hogy öt nap alatt közel 5 százalékkal, hétfőn már 1410 dollár fölé drágult a sárga nemesfém. Ám szakértők szerint ezzel még nincs vége az árfolyamemelkedésének. A fizikai nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.-nél például úgy vélik, a következő hónapokban akár
Nagyon fiatalon, a pályájuk kezdetén, a színpadon szerettek egymásba. Legendás lángolásuk egyetlen percre sem szűnt meg: kerek ötven éven át voltak egymás támaszai.
Egy hét múlva, július 1-től igényelhetik a három- vagy többgyermekes családok a 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatást. Egy 7 személyes családi autókat vizsgáló elemzésből kiderült, hogy idén megötszöröződött az ilyen...
Újabb tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp), amelyben már kilenc vállalat vesz részt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.
A valaha volt legerősebb Cooperként érkezik az új GP csúcsmodell. Már külsőre is sokkal vadabbnak ígérkezik, mint eddig bármelyik Mini, élőben mutatkozott be az álcázott példány.
És még nem is ez a legforróbb dolog, amit kiderítettünk a Lupa-tónál, ami állítólag Budapest tengerpartja. A nagy titok: ez az egész az influencerek kedvéért épült.
„Mi békés nemzet vagyunk, nem akarunk háborút Iránnal, nem akarunk háborút senkivel” – mondta Trump. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.
Szimbolikus jelentőségű, hogy az ellenzék nyerte a megismételt isztambuli főpolgármester-választást – mondta az InfoRádiónak Hóvári János turkológus, volt ankarai nagykövet. Az Erdogan-rendszert azonban ez az eredmény nem fogja megrázni.
A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.
Milánó és Cortina d'Ampezzo közösen rendezi a 2026-os téli olimpiát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfői lausanne-i döntése alapján. A rendezésért Stockholmmal vetélkedett az olasz pályázat. Cortina 1956 után másodszor rendezhet...
Hétszeres életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték hétfőn Cipruson a szigetország első ismert sorozatgyilkosát, egy 35 éves hivatásos katonát, aki hét nőt - öt felnőttet és két gyereket - ölt meg 2016 szeptembere és 2018 júliusa között. Ez a legsúlyosabb ítélet, amelyet valaha is kiszabtak büntetőügyben Cipruson.
A magyar ökölvívó fölénye a pontozásban csak részben köszönt vissza, az ötből ugyanis négyen őt látták győztesnek, az amerikai pontozó viszont az azerit.
A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.
Közös nyilatkozatban hirdet harcot a tengeri szennyezések ellen a délkelet-ázsiai országok 10 tagú szövetsége, az ASEAN. A bejelentéssel a Japánban június 28-án kezdődő G20 csúcson részt vevő delegációkat is cselekvésre kívánják ösztönözni – számolt be a Thaiföldön tartott kormányközi találkozóról a Reuters nyomán a Qubit.