2019. június 25. kedd

jún. 25
8:09
Emlékoszlopot avattak a ludovikás hősök tiszteletére (Igényesférfi.hu)
Amíg az ország nagy része bénultan vette tudomásul a kiépülő diktatúrát, addig ezek a fiatalok megtették, ami az erejükből tellett – hangzott el az emlékmű átadásán. Száz éve tiszten és „akadémikusokon” kívül civilek is szembeszálltak a Vörös Hadsereg katonáival, a proletárdiktatúrával szemben.
jún. 25
8:09
„Anya, miért bántanak?” - Folyamatosan támadják Rubint Réka fiát, aki 12 kilót fogyott (SzMo)
A fitneszlady reagált a rosszindulatú kommentekre és elmondta, hogyan sikerült ledobnia Schobert Norbikának a fölösleges súlyt.
jún. 25
8:09
2020 végéig meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót (Agrofórum)
Vlagyimir Putyin orosz elnök jövő év végig meghosszabbította az Oroszországot szankciókkal sújtó országokra, egyebek között az Európai Unió tagállamaira vonatkozó élelmiszer-behozatali embargót hétfőn aláírt rendeletében.
jún. 25
8:09
5 súlyos tévhit az intim szőrzetről, amit ideje lenne elfelejteni (Spabook)
Napjainkban igazán kevés dolog maradt, amire az emberek még felkapják a fejüket, érdekes módon azonban az ősidők óta természetes jelenség,...
jún. 25
8:12
Az Alaptörvényt is sértheti a lakásbérleti díjak befagyasztása (Portfolio)
Több súlyos jogi aggály is felmerül az esetleg bevezetendő lakásbérleti moratóriummal kapcsolatban. A legfontosabb, hogy az Alaptörvényben foglalt tulajdonhoz való jog sérülne, de a Ptk. vonatkozó passzusával is ellentétes. Piacidegen...
jún. 25
8:12
Vége a viharoknak, visszatér a hőség: 30 fok feletti meleg lesz az egész országban (Háziállat)
A hétvégéig biztosan marad a kánikula, eső is csak néhol fordulhat elő.
jún. 25
8:15
Látványos grafikán a bizonyíték a hazai klímaváltozásra (NRGreport)
Egyetlen színképbe rendezték Magyarország éves átlaghőmérsékleti értékeit 1901-2018 között. Minél vörösebbre vált a szín, annál nagyobb az eltérés a korábbi időszakokhoz képest. Igen, a melegebb irányba.
jún. 25
8:18
Ismét bizonyosságot nyert a Hungary Helps hatékonysága (HírTV)
A nigériai Sokoto egyházmegyében tartott katolikus miséken egész júliusban megemlékeznek Magyarországról és a magyar miniszterelnökről.
jún. 25
8:18
Akár a helyszíni szemle napján is fizetnek a biztosítók a viharkárok után (Infostart)
Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok.
jún. 25
8:18
Gelencsér Timi elárulta tökéletes testének titkát - Ezzel a diétával őrzi alakját (Femcafe)
Két éve nyerte el a királynői címet.
jún. 25
8:21
Fényvédőkrémmel nem barnulsz? 5 hatalmas tévhit a fényvédelemmel kapcsolatban (Spabook)
A fényvédelem nagyon fontos, különösen a nyári szezonban. Mégis gyakran megesik, hogy egyesek sosem, vagy csak nagyon ritkán használják a leégés...
jún. 25
8:24
Három Aston Martin is feltűnik a legújabb Bond-filmben (Autónavigátor)
Az Aston Martin végre véget vetett a titkolózásnak: ez a három modell tűnik majd fel a 2020 tavaszán debütáló James Bond filmben!
jún. 25
8:24
Mit látsz meg először a képen? Ezt árulja el rólad (Femcafe)
Főként hozzáállásodról árulkodik.
jún. 25
8:27
Százmilliókat bukott a Népszabadság eladásán az MSZP (Menedzsment Fórum)
Miközben a lapot bezáró osztrák Heinrich Pecina milliárdokat keresett azzal, hogy a magyar médiapiacon Fidesz-közeli körökkel üzletelt, az MSZP és környezete meglepően olcsón adott túl és így százmilliókat bukott maradék médiaérdekeltségein az elmúlt években. Pedig ezek jelentős része is vagy éppen Pecinához, vagy közvetlenül a fideszes médiabiroda
jún. 25
8:27
Látványos grafikán a bizonyíték a hazai klímaváltozásra (NRGreport)
Egyetlen színképbe rendezték Magyarország éves átlaghőmérsékleti értékeit 1901-2018 között. Minél vörösebbre vált a szín, annál nagyobb az eltérés a korábbi időszakokhoz képest. Igen, a melegebb irányba.
jún. 25
8:30
A Fidesz megbüntette, az emberek megajándékozták (Alternatív Energia)
Pár nap alatt közel félmillió forintos támogatást érkezett a tiszafüredi pályázatból kizárt helyi madárvédő egyesülethez.
jún. 25
8:30
Minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat országszerte (ATV)
A Katasztrófavédelem azt írta: a héten 471 településen és 8 budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron permeteznek, illetve biológiai módszerrel is csökkentik a lárvák számát.
jún. 25
8:33
Kiderült, mikor érkezik a magyarok kedvenc gyümölcse - bár még nem lesz tökéletes (Infostart)
Kis késésben van a magyar szezon, de már tudni, mikor jelenik meg a magyar gyümölcs a boltokban. A dinnyének egyébként jót fog tenni a várható kánikula - véli az InfoRádiónak nyilatkozó szakember.
jún. 25
8:33
Az Unesco kérése ellenére sem állítja le a kormány a Liget-projektet (SzMo)
A szervezet több dolgot is kifogásolt, de ezt a miniszterelnökség szerint tárgyalás útján rendezni tudják.
jún. 25
8:36
Így alakul a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
jún. 25
8:36
Magyarországi eszközöket adhat el az E.ON (Portfolio)
Egyik versenytársának az eszközeit veszi meg az E.ON, ezért több piacon eszközöket kell eladnia, hogy megfeleljen a versenyjogi szabályoknak. Többek között magyarországi eszközöket is értékesíthet a vállalat. Tavaly áprilisban...
jún. 25
8:36
1 millió magyar bankszámlája menekülhet meg ma: nem az ő kezükben a döntés (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés ma tárgyalja az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat, és várhatóan több hónappal meghosszabbítja a banki adategyeztetés határidejét.  Az Országgyűlés...
jún. 25
8:38
Használatba vette LNCG-töltőállomását az Enefi leányvállalata (Portfolio)
Az Enefi 20 százalékos tulajdonában lévő Pannon Fuel Kft. használatba vette a saját beruházásában elkészült LNCG töltőállomását - jelentette be a társaság. A Pannon Fuel tájékoztatása alapján a nyitástól kezdve napi 1,5-2 tonna...
jún. 25
8:39
Beléptünk a Rákok időszakába: erre számíthatsz a következő néhány hétben (Spabook)
Nem nézünk túlságosan egyszerű és könnyed időszak elé, bár az elmúlt hetekben is egyértelműen érezhető volt egyfajta feszültség és ingerlékenység...
jún. 25
8:42
Fontos módosítás jöhet a babaváró hitelnél (Portfolio)
Akik július elejére várják a babájukat, komoly adminisztrációs feladattal találhatják szembe magukat, ha fel akarják venni a babaváró hitelt. A rendelet szerint csak a kölcsönszerződés megkötése után született gyermekek után jár...
jún. 25
8:42
Másfél év alatt 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál az adócsökkentés (AQUA)
Július 1-től nemcsak a szociális hozzájárulási adó mértéke csökken, hanem a kisadózó vállalkozások tételes adója és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályai is kedvezőbbekké válnak.
jún. 25
8:45
Új kulturális, kreatív és oktatási ügyfelek a Mitte portfóliójában (Márkamonitor)
A MITTE új ügyfelei között megtalálható a régió egyik legnagyobb aukciósháza, vezető felsőoktatási intézmény, illetve független ingatlantanácsadó cég is. Az ügynökség kulturális profilú ügyfelei között szerepel a régió egyik legnagyobb műkereskedelmi intézménye, a Virág Judit Galéria, amelynek teljeskörű sajtókommunikációt biztosít a MITTE Communic
jún. 25
8:48
Vihar előtti csend az európai tőzsdéken (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék keddi esése után lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek a keddi piacnyitás után, a kontinens börzéinek esése mellett a magyar tőzsde egyelőre az irányt keresi, a BUX előző napi záróértéke közelében...
jún. 25
8:48
Pusztító viharok: több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a hazai biztosítók (Háziállat)
Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt. A Groupama Biztosítóhoz a múlt hétvége óta tartó viharok miatt eddig több mint...
jún. 25
8:51
Több száz milliós károkat okoztak a hétvégi viharok (SzMo)
Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz, eddig már több ezret regisztráltak.
jún. 25
8:51
Új támogatást kaphatnak a méhészek (Agrofórum)
A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára. A magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
jún. 25
8:54
Spanyol virtus – Seat Tarraco 2.0 TDI DSG 4Drive (2019) teszt (Auto Pult)
Egy sok márkát összefogó óriáskonszern élete nem mindig egyszerű, főleg ha ezekből két-három gyártó vásárlóközönsége is fedi egymást. A Volkswagennél minden bizonnyal tudnának mesélni erről, de mostanra már egy egészen jól kidolgozott rendszerrel szembesülhetünk, melyben az azonos alapokra épülő, ugyanabban a kategóriában induló modelleknek is megt
jún. 25
8:57
Karácsony Gergely, Kálmán Olga és a csepeli párakapu (Igényesférfi.hu)
Egy Facebook-poszt tanulsága szerint az MSZP-P jelöltje „véletlenül” futott össze Csepelen a DK jelöltjével. Karácsony Gergely ezután egy csepeli párakapu alatt hűsölt.
jún. 25
9:00
Ugrásra készen várja a forint az MNB döntését (Portfolio)
Alig rezdült a forint kedd reggelre az euróval szemben, így kicsivel 324 alatt kezdi a napot a magyar deviza. A nap legfontosabb eseménye egyértelműen az MNB délutáni kamatdöntő ülése lesz, melyet sajtótájékoztató is követhet, így érdemes...
jún. 25
9:00
Profilból megvan – ilyen lesz az új Land Rover Defender (Auto Pult)
Közeledik a premier: az év végén lehull majd a lepel a Land Rover Defender új generációjáról, amely az évtizedes múlttal rendelkező klasszikus előd megszűnése után erős szívdobogást hivatott kiváltani a rajongók körében. Az már eddig sem volt kétséges, hogy szakít majd a hagyományokkal a brit márka, a profilból készült digitális kép alapján pedig n
jún. 25
9:03
Jött egy nagyon rossz hír a szúnyoginvázióban (Infostart)
A természetben járók próbálnak maguk védekezni, de egy komoly akadályba ütköznek.
jún. 25
9:03
Magyarországot és mezőgazdaságát az átlagnál is jobban sújtja a klímaváltozás, de Orbán leszavazza az akciótervet (Alternatív Energia)
Magyarországon a világátlagot meghaladóan emelkedett az utóbbi időben az átlaghőmérséklet, az időjárás egyre szélsőségesebb. Az első számú áldozat a mezőgazdaság.
jún. 25
9:06
Az elemzők ma is esésre számítanak a tőzsdéken (ProfitLine)
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden.
jún. 25
9:06
Gigantikus kibertámadás - Globális távközlési cégek ügyfelei érintettek (Portfolio)
Globális távközlési cégek ügyfeleinek adatait lophatták el gyaníthatóan kínai hekkerek, akiknek elsősorban az lehetett a célja, hogy kormányzati, bűnüldöző szervek tagjairól és politikusokról szerezzenek információkat. Több mint...
jún. 25
9:06
Érvényben a hőségriadó: a hét végéig kitart a kánikula (Pénzcentrum)
33 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk kedden, és ez csak melegedni fog egészen a hét végéig. Kedden túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, a kevés gomolyfelhőből inkább csak nyugaton, délnyugaton fordulhat elő...
jún. 25
9:08
Tarol a szuperállampapír: közel 900 milliárdot vettek már belőle a magyarok (Portfolio)
Az ÁKK adatai szerint az első heti 529 milliárd forintos jegyzést is jelentős kereslet követte az elmúlt hetekben a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) iránt, ezzel a papírból eddig már közel 900 milliárd forintot jegyeztek le. A lakossági...
jún. 25
9:09
Babszem Jankó és Cerceruska - népmesehősök lettek a Trónok harca szereplőiből (Kreatív Online)
Szert-Szabó Dorottya animációs tervező így búcsúzik egyik kedvenc sorozatától.
jún. 25
9:09
Sokba kerülhet ezután, ha nem csatolja be a biztonsági övet (Igényesférfi.hu)
A Véda mostantól élesben figyeli a biztonsági övek becsatolását is – tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 25
9:09
Kacsoh Dániel: Kétezermilliárdos csel (Tiszta Jövő)
Gyurcsány aligha fog megállni, a teljes ellenzéki térfél bekebelezése a célja.
jún. 25
9:09
Az Unesco kérése ellenére sem állítja le a kormány a Liget-projektet (SzMo)
A szervezet több dolgot is kifogásolt, de ezt a miniszterelnökség szerint tárgyalás útján rendezni tudják.
jún. 25
9:09
A szódabikarbóna 7 frappáns felhasználási módja, amiről eddig nem is tudtál (Spabook)
A szódabikarbóna, vagy kémiai nevén nátrium-hidrogénkarbonát talán már régóta hű társad sütés során. Ám nemcsak ebben az egy szerepben...
jún. 25
9:10
Milliárdokkal több EU-s pénzt ad a kormány középületek energetikai fejlesztésére (Portfolio)
9,2 milliárd forinttal, 6,3%-kal megemelték a keretösszegét és újra kinyitották a "Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései" című (KEHOP-5.2.2. kódszámú) felhívást - derült ki a hivatalos pályázati oldal egyik friss közleményéből....
jún. 25
9:12
Míg a dél-amerikai férfiak pihennek, a nők és az afrikaiak nem (Infostart)
A nyolcaddöntőknél tart a női foci-vb, az Afrikai Nemzetek Kupája még csak most kezdődött. Lesz még billiárd és sznúker is, aki nem érzi a kettő közti különbséget, kapcsolja be a tévét!
jún. 25
9:18
A döntés a kormánynál: marad az 5%-os áfa, vagy még durvábban szárnyalnak a lakásárak (Portfolio)
Az újlakás-piacon 2020. január 1-től érvényes 27 százalékos áfa várhatóan jelentősen visszaveti az új projekteket, a kínálat csökkenése pedig nyomást gyakorol a már így is nagy dráguláson keresztülment új lakások árára. Az Ingatlanfejlesztői...
jún. 25
9:18
Cavani távoli fejesével előzött a hajrában Uruguay (Sport365)
Japán és Ecuador nem bírt egymással.

Keresés