Aki szeretne apának egy jó napot szerezni, nyugodtan vegye meg a könyvet és olvassa végig gyermekével, tartalmas és nem haszontalan félóra lesz – és sokszor megismételhető.
Megérkezett az újabb K-vitamin szállítmány az egyik legnagyobb gyógyszer-nagykereskedőhöz - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Ütősen indult a Showtime sorozata, amit Ben Affleck és Matt Damon együtt készítettek. A főszerepben Kevin Bacon, akit talán még soha nem láttunk ilyen jónak.
Ukrajna felfüggeszti munkáját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, tiltakozásképpen az ellen, hogy Oroszország visszakapta öt éve megvont szavazati jogát a szervezetben - jelentette be az ukrán delegáció vezetője kedden Strasbourgban.
A barcelonai vezető sportnapilap, a Sport szerint megszületett a szóbeli egyezség Neymar és a Barça között arról, hogy a brazil szupersztár visszatér a katalán klubhoz. Neymar ötéves szerződést kap, ha a pénzügyekben sikerül egyezségre jutni a PSG-vel.
Meglehetősen szakszerűen levágták a fém rögzítéseiről és lebontották Szombathelyen azt a buszmegállót, amit még tavaly októberben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái állítottak a helyi Kresz-park mellett – írja az ugytudjuk.hu.
Károlyi Andrea a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitány szerint sikerült megtalálni azt az együttest, amely a következő komoly kihívásoknak is képes lehet megfelelni.
Virtuális ismerkedési felület híján sokaknak okozott nehézséget az, hogy egyáltalán megismerkedjenek valakivel. Viszont virágzott az újságok apróhirdetései között a társkereső rovat és a társkereső irodák.
Philip Alston, az ENSZ jelentéstevője rendkívül lesújtó véleménnyel van az egész világról, szerinte a katasztrófa elkerülésére tett lépések "teljesen aránytalanok a fenyegetés mértékével és a cselekvés sürgősségével".
Az előző hét viharokkal, özönvízszerű esőzésekkel tarkított időjárása jelentős károkat okozott a kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt. A sok eső az érőfélben levő termésben a mennyiségi kiesés mellett hatalmas minőségi romlást eredményezett.
Egyre erősödő fejlődési kényszer van a vállalatokon, a nagy méret és gazdag erőforrások már nem elegendőek a túléléshez, amelyik cég nem tud elég rugalmas lenni, az szinte biztosan elesik - ez volt a Gerendai Károly, Christopher Mattheisen...
A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben.
Trumpon és kelet-európai követőin kívül lassan mindenki leszűrte a következtetést, hogy a klímakatasztrófa nem olyasmi, mint a homeopátia, azaz nem hit kérdése csupán.
Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére - tudta meg a kolozsvári Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól.
Engedélyt adtak 58 200 doboz Konakion importálására, így a hiány megszűnik. Közben tiltakoznak a gyermekorvosok a bárányhimlő elleni védőoltás miatt, mert más időpontokaban szokták beadni, mint amit most kötelezővé tesznek.
Az Országgyűlés a kormány által beterjesztettnél kettő, a Magyar Bankszövetség által kértnél egy hónappal hosszabb ideig, 2019. október 31-éig tette lehetővé a banki adatok eredetileg június 26-áig kötelező egyeztetését.
Mi több, az új egyesület szinte szóról szóra ugyanazt adta le a bíróságon a szervezet cél szerinti leírásaként, mint a maguk egyesületét hónapokkal korábban bejegyző ellenzéki pártok.
A 8 százalékos világátlaggal szemben kétszer olyan márkahűek a magyarok: 15 százalékuk ragaszkodik a megszokott termékekhez. Ugyanakkor több mint egynegyedük nyitottabban áll a korábban nem próbált termékek/márkák vásárlásához...
Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.
A Napi.hu összeszedte több híres előadóművész pénzügyeit, amiből az is kiderül, hogy Nagy Feró cége az elmúlt évben megduplázta árbevételét, Kovács Ákos pedig rekordévet zárt.
Megérkezett hazánkba is az új Ford Focus sportosabb verziója. Az ST ötajtós és kombi karosszériával egyaránt elérhető, 280 lóerős 2,3 literes turbómotorja pedig hatfokozatú kézi és nyolcfokozatú bolygóműves automatával egyaránt kapható. Ha maradunk a manuális váltónál, akkor akad még egy 190 lóerős dízel is, de a lényeg a korábbi RS-től örökölt ben
A jelenlegi helyzetben a kormányzat nem kíván új energetikai célú hulladékhasznosító kapacitásba beruházni – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Palkovics László.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a győri FIEK-kel szemben az az elvárás, hogy növelje Magyarország vonzerejét az újabb beruházók szemében.
A legaktívabb kereskedői közösséget manapság a kis és közepes vállalatok tudják felmutatni a magyar tőzsdén, nyilván nem véletlenül, hisz a legnagyobb mozgásokat, kilengéseket pont ezekben a részvényekben láthattuk az elmúlt években....