Az EU azért vezette be a csúcsjelölti rendszert 2014-ben, hogy demokratikusabbá tegye az Európai Bizottság vezetőjének megválasztási folyamatát. Az volt a cél, hogy az új elnök személye ne csupán hatalmi alkuk eredménye legyen, hanem az uniós polgárok is beleszólhassanak a választásba. Ezt a rendszert rúgná fel most az uniós állam- és kormányfők
Egy apró tengerszoros felel a világ teljes olajexportjának az ötödéért, a tengeri szállítmányoknak pedig a harmadáért. Ez közel egymillió hordót jelent óránként, amivel a világ legfontosabb olajgócpontjának tekinthető. A Hormuzi-szorosról...
Egyre jobban féltik a fiatalok az idősebb generációt a modern technológia, és ezen belül is az internethasználat veszélyeitől. Bernschütz Mária generációkutató ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy egy jelentés szerint nem csak jobban aggódunk, de jobban is figyelünk a szülőkre, mint a környező országok.
A legelterjedtebb drog továbbra is a kannabisz, mondjuk az alkoholt nem tekinti drognak az ENSZ, mert ha annak tekintené, akkor természetesen az lenne a legelterjedtebb.
Egy titkosszolgálatnak az a dolga, hogy nemzetbiztonsági kockázatokat lásson minél több helyen, ezért fizetik őket – mondta a Népszavának Georgij Potapov, a Nemzetközi Beruházási Bank
A tavalyi évhez viszonyítva a gyerekek sokkal aktívabbak lettek az online kereskedelmi oldalakon: érdeklődésük több mint háromszorosára nőtt az elmúlt 12 hónapban – 2%-ról 9%-ra. Ezt az adatot a Kaspersky éves gyermekbiztonsági jelentéséből ismerhetjük meg, amely a Kaspersky szülői felügyeleti funkcióval ellátott termékeinek anonim statisztikáin al
A venezuelai hírszerzés vezetője az Egyesült Államokban tartózkodik - erősítette meg keddi sajtótájékoztatóján Washingtonban Elliott Abrams, az Egyesült Államok venezuelai különmegbízottja.
Hazánkban a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a cseresznye, amely szépen lassan ellepi a piacok és a boltok polcait. Számtalan fajta közül választhatnak a termelők, érdemes viszont olyan fajta termesztésébe fogni, amely igen keresett a vásárlók által. Jöjjön néhány népszerű cseresznyefajta, melyek termesztésével nem foghatnak mellé a gazdák.
A hatalmi játszma közepette továbbra sem lehet még csak sejteni sem, hogy ki lesz Jean-Claude Juncker utódja, gyakorlatilag napról napra több név kerül bele a kalapba.
A Mol 3 forinttal emelte meg a benzin és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A változást követően a benzin literenkénti átlagára 378 forintra, a gázolajé 391 forintra emelkedett. Az üzemanyagok ára legutóbb június 21-én, pénteken...
Az Airbus elkezdte gyártani a H145M könnyű, többcélú helikoptereket, amelyekből 20-at rendelt a Magyar Honvédség a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében.
Száz tehetséges fiatal sportolót díjazott ma a MOL Alapítvány összesen 32 millió forint értékben. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata olyan általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is bizonyítottak már. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra és egyéb
Több mint 62 ezren szavaztak eddig az ellenzéki előválasztáson. Voksolni még ma is lehet a jelöltekre, egészen délig, akkor ugyanis lezárják az urnákat.
Az amerikai képviselőház 230:195 arányban, három republikánus képviselő támogatásával 4,5 milliárd dolláros segélycsomagot szavazott meg a migránsválság enyhítésére. A Fehér Ház vétót ígért.
A Kaláka soha nem fordított a köpönyegén, soha nem akarta meglepni, meghökkenteni, horribile dictu sokkolni a hallgatót az ezredforduló ismert módszereivel.
Az uruguayi győzelemnek köszönhetően Cavaniék elkerülték az idei Copa América egyetlen százszázalékos csapatát, Kolumbiát, Peru ellen játszhatnak az elődöntőbe jutásért.
Válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára a kormányablakoknál jelentkező létszámhiány miatt - tudta meg a hvg.hu.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájának normalizálási folyamata meglehetősen lassú ütemű és fokozatos lesz. Idei kamatemelést a londoni elemzői közösség nem vár.
Ingyenes BKV-jegyek vagy bérletek osztogatása bármely társadalmi csoportnak olcsó politikai demagógia, emellett szétveri a rendszer finanszírozási alapjait — szögezte le a a közlekedési szakértő.
Miután Magyarországot végigtarolta, külföldön is terjeszkedni kezdett Tiborcz István korábbi cége. Szerbiában eddig 12 településen kerültek be a kivitelezők közé Elios-hoz kötődő cégek, néhány partnerük mögött pedig a szerb politikai elit tűnik fel.
A Világligában a Japán elleni, 5. helyért lejátszott mérkőzés volt az utolsó számára trikolóros sapkában. Éppen a kétszázadik. 36 évesen úgy látja: pályafutása kerek volt.