2019. június 26. szerda

jún. 26
11:09
Márki-Zay: „A testi fenyítés számomra nem azonos a gyerek bántalmazásával, verésével” (SzMo)
A hódmezővásárhelyi polgármester megpróbálta megmagyarázni a korábbi, megosztónak bizonyuló kijelentéseit a gyermeknevelésről. Elfogadja, hogy a társadalmi normák nem esnek egybe az ő személyes meggyőződésével.
jún. 26
11:09
Hányadik fázisban van a narancsbőröd? Mutatjuk, hogyan segíthetsz rajta (Spabook)
A narancsbőr eltüntetésre manapság már egy komplett iparág épült, ebből kifolyólag a legtöbb nőt talán jobban zavarja a jelenléte, mint az...
jún. 26
11:12
ADHD: gyakoribbak a munkahelyi és párkapcsolati problémák (WebBeteg)
A kezeletlen gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) felnőttkorban is komoly problémákat okozhat, a későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van - figyelmeztetett Dr. Pulay Attila.
jún. 26
11:12
A Fed jegybankárjai igyekeztek lehűteni a kamatcsökkentési várakozásokat (Portfolio)
Eséssel vágtak neki a hét harmadik napjának az irányadó európai részvényindexek, a kontinens börzéi lejjebb kerültek szerdán, a hangulatot részben a Fed jegybankárjainak keddi nyilatkozatai vetettek árnyékot, miután a Fed döntéshozói...
jún. 26
11:12
Forró autóba zárta magát egy kisgyerek Debrecenben, a tűzoltók tudták csak kiszabadítani (ATV)
A tűző napon álló kocsiba zárta magát egy gyerek Debrecenben. A szülei nem tudták kinyitni az autót, a tűzoltókat hívták segítségül. A dolog szerencsés véget ért: a gyereknek az ijedtségen kívül nem esett baja.
jún. 26
11:12
A Falco remek ütemben robbantott (Azenpenzem)
Harmadik nekifutásra lett bajnok a Falco férfi-kosárlabdacsapata, a szombathelyi együttes két ezüstérem után ünnepelhetett aranyat.
jún. 26
11:15
“Kúlságot” mér az Axe (Márkamonitor)
Június 1-től a Wesselényi utca / Erzsébet körút és Margit híd, budai hídfő 4-es, 6-os villamosmegállókban is találkozhatnak a járókelők az AXE egyedülálló, fiatalokat célzó Out Of Home megoldásával, az AXE Ice Chill “kúlságmérőkkel”. A márkázott megállók legérdekesebb elemei az interaktív LCD panelek, amiken – az egyre népszerűbb szavazós felületek
jún. 26
11:15
Skrabski Fruzsina: Nagyon nagy baj van az egészségügyben (Tiszta Jövő)
Elképesztő állapotok uralkodnak az egészségügyben.
jún. 26
11:18
Brutális drágulás a magyar patikákban: 10-szer annyiba kerül majd a Konakion (Pénzcentrum)
A május óta tartó konakion-hisztéria tovább gyűrűzött, hiába is rendelt az OGYÉI újabb készleteket külföldről. Az anyatejjel táplált csecsemők számára az anyák különböző fórumokon, közösségi médiában próbáltak K-vitamint...
jún. 26
11:18
Románia is lehagyhatja hazánkat a fizetésekben (ATV)
A kézhez kapott fizetés kisebb mértékben nőtt az utóbbi években, ebből adódóan pedig kevesebbet kapunk ma a pénzünkért, mint a 2008-as gazdasági világválság idején – nagyjából ezzel összegezte a magyar bérhelyzetet Kordás László az ATV Start című műsorban. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke arról is beszélt, hogy a V4-ek már elhúztak hazánk m
jún. 26
11:18
Joseph E. Stiglitz szerint a klímaváltozás világában is bőven menthető a kapitalizmus (444.hu)
A Nobel-díjas közgazdász szerint is világgazdasági válság közeleg, ennek oka pedig Trump, Orbán, Bolsonaro és a többi protekcionista vezető elhibázott gazdaságpolitikája.
jún. 26
11:18
Globális problémát okoz a mindent behálózó kábítószer-kereskedelem (USAracing)
Aki járt már Bolívia, Peru vagy Kolumbia kokatermelő vidékein, annak biztosan egy életre megváltozott a véleménye a kokainkereskedelem kérdéséről.
jún. 26
11:18
Sírva könyörögni fogsz Selena Gomez kabátjáért - Na már, ha egyszer újra hideg lesz (Glamour)
Azok a részletek, az a stíluskeverés.
jún. 26
11:21
3D nyomtató központot nyit a Continental (Menedzsment Fórum)
A Continental egy, az egész vállalat számára elérhető 3D nyomtató kompetencia központot nyitott meg a karbeni elektronikai üzemében. Saját fejlesztési és gyártási szolgáltatója, a Continental Engineering Services vezetése alatt a vállalat sokéves szaktudásának egyesítésével tette elérhetővé ezt a gyártási technológiát az összes divízió számára.
jún. 26
11:21
Piros, piros, piros, csak az olaj és a Bitcoin zöldell – szerdai piaci előzetes (Privátbankár)
Ma még tart az OPEC kedden kezdődött kétnapos ülése, de ezen kívül annyira sűrű volt a keddi nap, hogy nem maradt fontosabb esemény szerdára. Így viszont tartalékolhatják az erőiket a befektetők péntekre (és szombatra – bár az tőzsdei szünnap), vagyis arra a kétnapos időszakra, amikor végre sor kerül a G20-as csúcstalálkozóra. Amelynek a piaci hang
jún. 26
11:21
Komoly változásokat mérnek az arab világ muzulmán országaiban (Kripto Akadémia)
Az arab világban is mind többen nevezik magukat „nem vallásosnak”, s a társadalom igen megosztott – derül ki egy felmérésből, amely a helyi társadalmak különbözőségére világít rá.
jún. 26
11:21
Újra döntött a kormány a Magyar Gáz Tranzit Zrt. eladásáról (NRGreport)
A kormány eladja a Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt.-t a Mol Nyrt. FGSZ Földgázszállító Zrt.-jének azzal, hogy valakinek három éven át vételi joga lesz az MGT által működtetett magyar-szlovák vezetékekre. Hogy ki lesz a vevő, arról majd később dönt a kormány. Hasonló döntés született már 2017-ben is.
jún. 26
11:23
Adategyeztetés kitolása: nem felhőtlen a bankok öröme (Menedzsment Fórum)
Merthogy hiába kaptak a kértnél is hosszabb, négyhavi haladékot arra, hogy azonosítsák az azzal még adós mintegy egymillió ügyfelüket, az az új kötelezettség, miszerint a törvény hatályba lépésétől számított harmadik munkanap végéig, azaz e hét péntek délutánig értesíteniük kell a még érintett ügyfeleket, rendkívüli terhet ró rájuk.
jún. 26
11:23
Bűnösnek vallotta magát a neonáci politikusgyilkos (Kripto Akadémia)
A politikus, Walter Lübcke gyilkosa, Stephan E. szélsőjobbos kapcsolatokkal rendelkezett.
jún. 26
11:24
Tovább drágulnak az üzemanyagok (Autónavigátor)
Míg az elmúlt hetekben az üzemanyagok áresése volt sorozatos, most az áremelések követik egymást. Mutatjuk a pénteki pluszt.
jún. 26
11:30
DK: lehet, hogy Karácsony nem tudott a csalásról, de a stábja igen (ATV)
Elképzelhető, hogy az MSZP-P főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely nem tudott a választási csalásról, stábja viszont igen. Erről beszélt a DK-s Gréczy Zsolt az ATV Start című műsorban.
jún. 26
11:30
Tarlós: Valószínűleg Karácsonyt választanám a három közül (444.hu)
Ma délben zárul az előválasztás.
jún. 26
11:30
Döntöttek a kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvek módosításáról az EP-ben (AQUA)
A V4-ek vizsgálatának eredménye szerint más összetételű, többször gyengébb minőségű élelmiszerek kerülnek a kelet-európai piacra, mint a nyugatira.
jún. 26
11:32
A HírTV szerint Kálmán Olga jogtalanul használta a képeiket (ATV)
A DK által támogatott főpolgármester-jelölt több olyan képet is kirakott hivatalos Facebook-oldalára, amelyek még a HírTV-s időszakában készültek, a médium stúdiójában.
jún. 26
11:33
Több marketingszakmai megmérettetésen is előkelő helyezést ért el a Libri-Bookline (Márkamonitor)
Számos díjjal jutalmazták 2019-ben a Libri-Bookline kreatív szakmában nyújtott teljesítményét. A cégcsoport márkáinak több kampányát is elismerték a szakemberek. A Libri Váltsuk valóra a meséket című karácsonyi kampányával, a Bookline pedig az Olvass bajuszostól, illetve a Már egy perc olvasás is élmény elnevezésű kampányaival aratott sikert. Idén
jún. 26
11:33
Georgij Potapov: Nem vagyunk kémek (Tiszta Jövő)
Nem ezért vagyunk Budapesten. De minden kollégánkat átvilágítják, mielőtt megkapja a diplomáciai mentességét. Interjú.
jún. 26
11:35
Kaposvári család nyerte a „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági versenyt (Márkamonitor)
Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2011 óta rendezi meg „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára. A fődíj idén egy Skoda Fabia Ambition volt, de minden döntőbe jutott család értékes ajándékokat kapot
jún. 26
11:35
Schmuck Erzsébet: Ferenc pápa utat mutatott (Tiszta Jövő)
Számíthatunk-e a kormánypárti képviselőkre a klímavészhelyzet kihirdetésére vonatkozó javaslatunk támogatásában?
jún. 26
11:36
Nagy öröm mellett kis csalódás az Európa Játékokon (Infostart)
A kajakozó Kopasz Bálint 1000 méteren arany-, a Kárász Anna, Kozák Danuta duó pedig 500 méteren ezüstérmet szerzett szerdán a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében
jún. 26
11:36
Óvatos és kivár az MNB (AQUA)
Összességében egy kismértékű, nagyon enyhe szigorításként értelmezhető döntésre jutott júniusi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
jún. 26
11:39
A World Sustainability Organization megkezdi magyarországi tájékoztató kampányát (Agrofórum)
A világ egyik vezető fenntartható víz- és mezőgazdasági tanúsítványa már a magyar élelmiszeripari cégeket is segíti abban, hogy a piaci igényeket összehangolhassák a környezetvédelemmel.
jún. 26
11:39
Megcsaltad a párodat? Vezess végig 4 lépést, mielőtt elé állsz (Spabook)
Ha valaha csaltak már meg, akkor tudod, hogy az egyik legrosszabb érzés a világon – de mi van akkor, ha te vagy a helyzet másik felén, és te csaltad...
jún. 26
11:42
Exkluzív képek az épülő MOL-torony belső tereiről (Portfolio)
Javában zajlik a Kopaszi-gátnál az új MOL Campus építése. Noha az építkezés egyelőre a mélyépítési munkálatok fázisában van, a beruházás honlapján újabb látványtervek jelentek meg az épület belsejének várható kialakításáról....
jún. 26
11:42
Extrém sílesiklást tervez a Lenin-csúcsról Héjja Bálint (Síelők)
Extrém sílesiklást tervez Héjja Bálint hegymászó a Kirgizisztán és Tádzsikisztán határán fekvő 7134 méteres Lenin-csúcsról, másik nevén Ibn Szína-csúcsról.
jún. 26
11:42
Kánikula után hidegfront: ekkor érkezik a zápor, zivatar (Háziállat)
Már nem kell sokáig várnunk.
jún. 26
11:42
Megpróbálják megbuktatni a miniszterelnököt Csehországban (ATV)
Bizalmatlansági indítványt terjesztett szerdán a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babis vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen.
jún. 26
11:44
Betett az időjárás a magyar gabonának: több hetet csúszik az aratás (Háziállat)
Legalább két hetet csúszik az aratás az idén. Elsősorban azért, mert a hűvös május miatt még nem érett a termés, de a felázott földekre amúgy sem lehetne kombájnokkal rámenni.
jún. 26
11:45
Továbbra sincs fordulat: kevesebb a gyerek, több a temetés (Privátbankár)
Nőtt a népesség természetes fogyása az év első négy hónapjában.
jún. 26
11:45
ShareTheCare – Új kezdeményezés a P&G-t;ől: egyenlő esélyek mindkét szülő számára (Márkamonitor)
A Procter &Gamble progresszív „apasági szabadságot” vezet be a gyermek érkezésével, mellyel elkötelezettebb, motiváltabb dolgozókat és egyben boldogabb családokat teremt, valamint hozzájárul egy jobb hangulatú társadalom kialakulásához. Több vezető háztartási márka (Pampers, Ariel, Gillette vagy Pantene) mögött álló multinacionális vállalat, a Proc
jún. 26
11:45
Márki-Zay Péter: Szó sem volt gyerekbántalmazásról (Tiszta Jövő)
A gyermekeket a legtöbb ártalom nem egy fenékreütéssel éri, hanem válással, szeretethiánnyal, a mindent ráhagyó neveléssel.
jún. 26
11:48
Szakértő: Manfred Weber gyengült, de még nem bukott el (Infostart)
Még maradt esélye Manfred Webernek, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, de az Európai Néppártnak ezekben a napokban alternatív jelölteken is gondolkodnia kell - mondta Gyévai Zoltán, a BruxInfo uniós szakportál főszerkesztője.
jún. 26
11:48
Cseh ellenzéki kísérlet Andrej Babis kormányának megbuktatására (HírTV)
Bizalmatlansági indítványt terjesztett szerdán a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babis vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen.
jún. 26
11:48
Fertőzött víz folyik a 14 milliárdos sóstói stadion csapjaiból (444.hu)
A Vidi tavaly ősszel átadott stadionjában palackos vizet osztanak.
jún. 26
11:48
Felismernéd? Kylie Jenner, amikor nem Instagram-sztár - simán elmennél mellette (Glamour)
Illúzióromboló? Talán
jún. 26
11:51
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és az Agrárgazdasági Kutatóintézet integrációja (Agrofórum)
Erősödik a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ (Naik) az Agrárgazdasági Kutatóintézet (Aki) integrációjával, és így még magasabb színvonalon válik képessé a magyar agrárgazdaság versenyképességének növelésére - mondta Nagy István agrárminiszter.
jún. 26
11:54
Továbbra sincs fordulat: kevesebb a gyerek, több a temetés (Menedzsment Fórum)
Nőtt a népesség természetes fogyása az év első négy hónapjában.
jún. 26
11:54
Márky-Zay megmagyarázza gyermeknevelési elveit (Alternatív Energia)
A testi fenyítés számára egyáltalán nem azonos a gyermek bántalmazásával, verésével és elfogadhatatlannak tartja az abortuszt.
jún. 26
11:54
Már Ciprasz sem bízik a csodában (Kripto Akadémia)
Szakértők szerint a részvételtől is nagyban függ, milyen fölénnyel nyer Kiriakosz Micotakisz pártja. Várhatóan nem tud egyedül kormányt alakítani az Új Demokrácia.
jún. 26
11:54
A Fed jegybankárjai igyekeztek lehűteni a kamatcsökkentési várakozásokat (Portfolio)
Eséssel vágtak neki a hét harmadik napjának az irányadó európai részvényindexek, a kontinens börzéi lejjebb kerültek szerdán, a hangulatot részben a Fed jegybankárjainak keddi nyilatkozatai vetettek árnyékot, miután a Fed döntéshozói...
jún. 26
11:54
Folyóba fulladt apáról és lányáról készült fotó mutatja meg, milyen tragédiák történnek az amerikai-mexikói határon (444.hu)
A közép-amerikai országokból az USA-ba bejutni próbáló embereknek életveszélyes helyzetekkel kell szembenézniük.

Keresés