A várakozásoknak megfelelően újra a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, Manfred Webert választották meg az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének szerdán Brüsszelben. Az egyetlen jelöltként induló bajor politikus...
A Vidékfejlesztési Program ökológiai pályázatainak elsődleges célja az öko gazdálkodású területek növelésének ösztönzése. Ennek érdekében az Agrárminisztérium tavasszal háromszorosára, 36 milliárd forintra emelte az erre vonatkozó pályázat második felhívásának keretösszegét – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős
Egyre több forrásgyűjtési lehetőség áll a magyar vállalkozások előtt, a tőzsde és az MNB is több olyan programmal jött már elő, ami ezt a célt szolgálja. A Portfolio és a HVCA közös befektetési konferenciáján kiderült az is, hogy...
A balliberális ellenzék szócsöve azt állította, hogy az Európai Néppártban lefokozzák a fideszeseket és a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában.
Elindult a Clark Ádám hajódaru Komáromból szerda reggel Budapestre, az egy héttel ezelőtti hajóbaleset helyszínére, a vízi jármű várhatóan délután 3-4 óra körül érkezik meg az Újpesti vasúti hídhoz - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
A korábbi Forma-1-es főnök azt állítja, bár Michael Schumacher állapota jelenleg nem teszi lehetővé, egy napon a legendás autóversenyző minden kérdésre választ ad majd.
A jövő évi költségvetésben elkülönített tartalékok biztosítják a magyar gazdaság érdemi növekedési dinamikáját kedvezőtlen külgazdasági folyamatok mellett is – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A mögöttünk hagyott idényben további két magyar gyökerű klub ért el komoly sikert. A Topolya a szerb első, a Csíkszereda pedig a román másodosztályba jutott fel.
RFID azonosítóval is elindíthatják az e-autók töltését az NKM Mobilitás Kft. ügyfelei. Az NKM e-mobilitás üzletága bevezette az RFID-val, vagyis fizikai ügyfélkulccsal történő töltés indítását, amely használatával a társaság...
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2019 májusában, országosan 12 869 ingatlan adásvétel bonyolódott. Ez enyhe visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Májusban a szokásosnál kevesebb...
A tagság közfelkiáltással hosszabbította meg Gianni Infantino elnöki mandátumát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) párizsi tisztújító kongresszusán.
Ezermilliárdok a családoknak, belengetett további állami béremelés, plusz 1,5 havi juttatás az állami egészségügyi intézményeknek, több pénz a nyugdíjasoknak - csak néhány példa, hogy mely területeken várható plusz kiadás a 2020-as...
A megbeszélésen elhangzott, hogy Mianmar és Magyarország számára az illegális migráció jelenti az egyik legnagyobb kihívást, és mindkét helyen felmerült az egyre növekvő muszlim népességgel való együttélés kérdése.
Koncertekkel, köztéri rendezvényekkel, premierekkel, lakásszínházi előadásokkal és számos egyéb programmal várja a közönséget október 4. és 20. között a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
Jelentősen eltért a magyar költségvetési pálya 2018-ban az előírttól, ezért újra figyelmeztette a ma kiadott országspecifikus ajánlások között a magyar kormányt az Európai Bizottság. Mivel az ország nem tagja az eurózónának, így...
A BP a budapesti irodáját a HB Reavis által épített Agora Budapestbe költözteti, amely a globális energiavállalat üzleti szolgáltatóközpontjában foglalkoztatott, több mint 1800 fővárosi munkavállalóját érinti. 22 ezer négyzetméterrel...
Globesity – így nevezik angolul társadalmunk egyik legnagyobb kockázati faktorát, mely száz milliók életét közvetlenül, több milliárdét pedig közvetetten veszélyezteti. Magát a jelenséget 2001-ben nevesítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a globe (földgömb) és obesity (elhízás) szavakból.
A férfias típusú hajhullás (androgén alopecia) férfiak körében a hajhullás leggyakoribb típusa, de ritkán nőknél is előfordulhat. Körülbelül öt férfi közül négyet érint többé-kevésbé kifejezett formában. Oka a szőrtüszők férfi nemi hormonokkal szembeni genetikailag meghatározott túlérzékenysége.