Júniusban indult el az MNB vállalati kötvényprogramja, aminek keretében a jegybank összesen 300 milliárd forint keretösszegig vásárol hazai székhelyű vállalatok által kibocsátott, legalább B+ minősítéssel rendelkező vállalati kötvényeket. Az elmúlt hetekben sorban érkeztek a kötvényprogramban résztvevő cégekről készített minősítések a Scope Ratings
A Németországban, Romániában és Georgiában tartott teqballasztal-átadókat a jövőben hasonló események fogják követni Kazahsztánban, Kínában és Qatarban is.
Kína üdvözli Észak-Koreának a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások folytatására irányuló pozitív jelzéseit, s azt várja Washingtontól, hogy tegyen lépéseket a tárgyalások folytatására - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vang Ji kínai külügyminiszter.
Nem fogjuk következmények nélkül hagyni, hogy Orbán Viktor „bolsevik típusú rendőrállamot csináljon Magyarországból – fogalmazott a DK elnökségi tagja.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta az 1,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státuszért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 40 ezren kértek tartós letelepedési engedélyt.
A kullancsok a legkülönbözőbb kórokozók hordozói, melyeket a kullancscsípés során át is adhatnak a gazdának. Ily módon súlyos betegségek alakulhatnak ki.
25 Pest megyei önkormányzat nyert el mintegy 4,3 milliárd forint hazai fejlesztési támogatást a csapadékvíz-elvezető rendszereik felújítására, korszerűsítésére, vagy kiépítésére – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Összesen 1003 kérelem érkezett be, 133 milliárd forintnyi igénnyel, ezek közül első körben 352 kérelmet, mintegy 48,6 milliárd forinttal már biztosan támogatnak – ismertette Nagy István.
Visszavonulót fújhat Boris Johnson, és Nagy-Britannia végül akár megállapodás útján is kiléphet az EU-ból október végén. Legalábbis erről beszélnek londoni források.
Békésen játszó fiatalokat támadott meg gyerekek egy másik csoportja fényes nappal a Boráros téren. A pszichológus szerint szükséges a következmény, de még annál is fontosabb a szülők edukációja.
Kétség sem fér hozzá, hogy az alkotmányos demokrácia önmagában olyan érték, amelyet értékelnünk, védenünk és óvnunk is kell. Ma már azonban igen eltérőek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti alkotmányok védelme kinek a feladata. Nem elég, ha minden nemzet a maga módján őrzi saját alkotmányos tradícióit?
Az elmúlt hetek meleg időjárása miatt egyes borvidékeken felgyorsult a szőlő érése, de rendben, jó ütemben halad a szüret az országban - mondta az InfoRádióban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, Brazsil Dávid. Jó évjárat lehet a 2019-es, kiváló minőségű borok jönnek. Az ár viszont az áthúzódó tavalyi készletek és a nyomott szőlőár ellenér
Semmilyen törvénytelenséget nem követett el Pikó András, a VIII. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltje, és a Demokratikus Koalíció (DK) kiáll mellette - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja csütörtökön Budapesten.
Nemcsak a hagyományos szállodák, hanem a köznyelvben Airbnb-szállásként ismert apartmanok turistaforgalma is erőteljesen nőtt idén a fővárosban, különösen a nyári nagyrendezvények idején.
Azt mondják, az első benyomás valakiről másodpercek alatt kialakul a másikban és ezt nagyon nehéz megváltoztatni. Ha belegondolunk, hogy az öltözékünk...
A brit belügyminisztérium friss adatai szerint meghaladta az 1,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz.
A Budapesti Értéktőzsde közzétette a BUX és a BUMIX szeptember 23-tól érvényes összetételét. A BUX-kosár összetétele nem változik, míg a BUMIX indexbe új részvényként az Enefi, a FuturAqua, az OTT-One és a SET Group kerülnek be.
Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának, de az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban
Úgy tűnik, hiába az egyre több információ a bolygó tragikus helyzetéről, és arról, hogy mi vezet mindehhez, még mindig brutális ütemben növekszik az emberiség energiafelhasználása. Ezzel alapvetően azonban nem lenne gond, ha ez az energia tiszta forrásokból érkezne - ha az alábbi öt tipp megvalósulna, az jócskán hozzájárulhatna ahhoz, hogy az ember