Pozsony – Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba csütörtökön a hétfői magyar–szlovák válogatott labdarúgó-mérkőzést kísérő események miatt – közölte honlapján a szlovák szaktárca.
A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltoztatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető. A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen.
Jelentősen bővült az alkoholmentes sörök és radlerek forgalma a Heineken Hungáriánál az elmúlt öt évben. A Heineken 0.0 alkoholmentes sör egy év alatt megduplázta a forgalmát, míg az alkoholmentes radlerek értékesítése 2014 óta 130 százalékkal nőtt – közölte a piacvezető Heineken Hungária. A vállalat ezért 0.0% Zóna elnevezéssel egységes kereskedel
Debrecen élelmiszermentő város lett - mondta Széles Diána (Fidesz-Kdnp), a város szociális területet felügyelő alpolgármestere csütörtökön, amikor a Hajdúsági Sütödék telephelyéről útnak indították az első városi élelmiszermentő adományt a családok helyi átmeneti otthonába és a hajléktalanok menedékhelyére.
Újabb döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk az utóbbi évek legröhejesebb hazai drogbizniszéről, amelyben közel 100 millió forintért kokain helyett lisztet kapott a megrendelő.
Sokakat érintő és zavaró probléma a fogak elszíneződése. Ez lehet külső, ami a zománcon jelenik meg, vagy belső, ami a fogak zománc alatti részét, a dentint is besötétíti.
Cseppet sem veszített a motivációjából Torghelle Sándor (37). A 42-szeres magyar válogatott labdarúgó mindent elkövet, hogy újdonsült csapata, az NB II-ben szereplő Vasas vezére legyen – a pályán és azon kívül is.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön a várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett és úgy döntött, hogy újraindítja a nettó eszközvásárlási programot, miközben csökkentette az eurózónára vonatkozó inflációs és GDP-növekedési előrejelzését.
Biológiai növényvédelemmel már régóta foglalkozik az ember, illetve régóta foglalkoztatja annak minél hatékonyabb, minél szélesebb körben történő alkalmazhatósága.
A sörök címkézésének egységes módjáról egyezett meg a Brewers of Europe, vagyis az Európai Sörfőzők Szövetsége szeptember 5-én Brüsszelben, ahol egy egyetértési nyilatkozatot is aláírtak...
Jövő májusban elindul a nyaralóhajózás a Tisza-tavon, mely számos egyéb fejlesztéssel együtt robbanásszerű fejlődést ígér a térség, valamint a Felső-Tisza vidék számára - jelentette be Kisköre új kikötőjének csütörtöki átadásán az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a szülők véleménye a legfontosabb – derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által a Danone Kft. megbízásából készített felmérésből. A kutatás rávilágított arra is, hogy már minden más
Az elmúlt 5 hétben csaknem 500 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át a magyar államnak az Európai Bizottság, és az extrém mértékű pénzáramlásnak még nincs vége. A Portfolio számos forrásának jelzései azonban afelé mutatnak: súlyos ára van ennek a kedvező fejleménynek. Ahhoz ugyanis, hogy újra ömölhessenek a brüsszeli pénzek a magyar államhoz, e
Ezt állítja egy Tolna megyei állatvédő szervezet vezetője. Fiáth Szilvia azután fakadt ki, hogy a rendőrök arról értesítették, hogy Udvariban egy rendkívül rossz állapotban levő kutyát találtak. Az állatot egy zsinóron tartották, amely mélyen a húsába vágott.
Magyarországon a krónikus májbetegségek relatív kockázata a férfiaknál 7,4-, a nőknél 6,2-szerese az Európai Unió átlagának az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint.
Elég erős élményfaktorral rendelkezik egy teljesen mezei pickup is, az elpusztíthatatlanság érzete és a világhódítás mindegyikben benne van, de csak kevés képes rá. A Ranger Raptor közéjük tartozik.
A napokban Sölden is bejelentette; kezdetét veszi az idei síszezon. Így az előttünk álló hétvégén immáron három tiroli gleccseren csúszhatunk, nevezetesen Tuxon, Stubaion és Söldenben
2020-tól minimum egy B2-es nyelvvizsga és legalább egy emelt szintű érettségi kell majd az egyetemi vagy főiskolai továbbtanuláshoz. Aki pedig az iskola falai között nem tudja elsajátítani az ehhez elégséges tudást, annak marad a nyelviskola...
A vékánkénti 362 dollárcentes árfolyam fölött is kötöttek az árupiacon a kukoricával. Ez egyhetes csúcsot jelent, a kurzus már korrigál a 360 dollárcentes szint közelébe.
Hatvanöt program, népzenei és könnyűzenei koncertek, több száz fellépő, valamint a szekszárdi és a tolnai borvidék pincészetei várják a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet...
Óriási tételben, összesen 2,7 milliárdos értékben akadt július végéig illegálisan behozott vagy itt előállított cigarettára az adóhivatal – a nyár különösen nagy fogásokat hozott.
Még évekig nem épül semmi, de már milliárdokba kerül az M0-s körgyűrű befejezése. Az új nyomvonalról legkorábban jövőre születhet döntés, miközben az eredeti tervezői szerződéseket sem bontották fel, a kormányrendelet pedig változatlan.
Több mint 4 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a május elseje és augusztus 31-e közötti időszakban magán- és társasházak tulajdonosainak. Az idei viharszezon – biztosítási szempontból – azonban nem számít kiemelkedőnek, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) összesítéséből.
Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Támadások kereszttüzében találta magát Ursula von der Leyen bizottsági elnök, miután az egyik biztosi portfóliónak az Európai életforma védelme nevet adta.
2021-re az internetes reklámköltések a globális hirdetési költések több mint 50 százalékát teszik majd ki, a jelenlegi 47 százalékos arány 52 százalékra nő – derül ki a Zenith Advertising Expenditure Forecast című jelentéséről. Ugyanakkor a piac növekedése lelassulni látszik, a tavalyi 17 százalékos növekedéshez képest idén már csak 12 százalékos b
Oláh Lajos nagyon bedolgozta magát a kínai témába. Annyira sikeres, hogy még Szijjártó Péter külügyminiszter is rendszeresen mutatkozik vele együtt. Egyik ismerőse pedig havi 23 millióért üzemeltet kínai kereskedőházakat.
Napos idő kevés felhővel. Hűvös hajnalok, meleg délutánok. Igazi, kellemes, kora őszi idő. Nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül. Napközben időnként megélénkül az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 14, 21 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
A rendőrség hasonló pártpolitikai játszmákba sodródik, mint a pártokat szelektíven bírságoló Állami Számvevőszék – állítja a Transparency International Magyarország. Pikó András szerint ügyüknek az a tanulsága, hogy az orosz módszerek már nálunk is jellemzőek.
Még mindig az MSZP tagja Körmendi Gábor, aki a szocialisták által is támogatott Pikó Andrással szemben indult el az önkormányzati választáson Józsefvárosban. A polgármesterjelölt az ATV Start című műsorban azt is elmondta, hogy házon belülről többen támogatták és, hogy a mélyszegénység helyett a többségi társadalom érdekeivel kellene foglalkozni.
Közel hétmillió ember kényszerült otthona elhagyására a szélsőséges időjárás miatt szerte a világon az idei év első felében, és ilyen tekintetben előreláthatólag a mostani lesz az egyik legkatasztrofálisabb esztendő - közölte az országokon belüli menekültfolyamatokat figyelő, genfi székhelyű nemzetközi központ, az IDMC (Internal Displacement Monito