A klímaváltozás elleni védekezés ma már minden iparágban érezteti a hatását – így nem meglepő módon az építőiparban is. Az ennek okán elfogadott építési előírások azonban sokszor adnak vitára okot és nem egy esetben állítják komoly kihívás elé a hazai ingatlanpiac szereplőit.
A tavalyihoz képest megcsappant a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány támogatói köre és egyszázalékos bevétele, a hazai Transparency Internationalnak viszont nagyjából ugyanannyian adakoztak, de többet, mint egy éve. A soroslistára kényszerített szervezetek közül továbbra is tarolnak a jótékonysági, gyermeksegítő és állatmentő alapítványok.
A három év alatt 25 milliárd forintosra megnövelt Kecskemét Fejlődéséért Alapnál 10 milliárd forintos tőkeleszállítást rendelt el a magyar kormány egy friss kormányhatározat szerint és ezzel együtt jóváhagyta, hogy ezt a felszabaduló pénzt áttegyék az újonnan létrehozott Kecskemét Városfejlesztési Alapba. Teljesen átalakult tehát a visszatérítendő
Európában minden harmadik beteg kap széles spektrumú antibiotikumot, ami a helyettes országos tisztifőorvos szerint indokolatlanul nagy szám. Surján Orsolya erről a betegbiztonsági világnap alkalmából rendezett konferencián beszélt.
A Sanford C. Bernstein úgy véli, hogy a BMW-nek meg kellene vásárolnia az indiai Tata Motorstól a Jaguar Land Rovert, az elemzőház szerint a tranzakcióval nagyot nőhetne a BMW által eladott autók száma és a német autógyártó eredménye is, de az ügyletből szerintük a Jaguar Land Rover is profitálhatna.
Új nemzetbiztonsági tanácsadót nevezett ki Donald Trump amerikai elnök Robert O'Brien személyében. A kinevezést Trump szerdán reggel a Twitter-üzenetében.
Idén húsz éve, hogy tizenkét mindenre elszánt biztosítási vezető úgy döntött, hogy saját kezükbe veszik sorsukat és létre hoznak egy merőben új biztosítási tanácsadó céget. A PANNON-SAFE Biztosítási Alkusz Kft. az alkuszcégek között - árbevételét tekintve - évek óta a TOP 10-ben van, lelkesedésben és elkötelezettségben viszont talán még előrébb jár
A Mesterséges Intelligencia Koalíció és az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért felmérése a magyar MI-ről kíván átfogó helyzetképet adni az ökoszisztéma szereplőinek azonosítása és tevékenységeinek vizsgálata, valamint az ígéretes iparági irányok meghatározása révén. Az október végére lezáruló projekt a készülő MI országstratégiához is fontos a
Az Európai Unióban a legtöbb részmunkaidős dolgozó azért vállal munkát ebben a formában, mert egyszerűen nem talál teljes munkaidős állást. Sokan vannak persze azok is, akik azért "kényszerülnek" ebbe a foglalkoztatási formába, mert...
Itt volt nálam Karácsony Gergely valamikor tavasszal, és ő könyörgött, hogy ne legyen kemény a kampány. Ehhez képest egyfolytában gyalázkodik- nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István. A főpolgármester azt válaszolta: „Gergő, te bejöttél velem a ringbe, én ki foglak téged ütni”. A holnap megjelenő interjúban - melyből most részleteket közlünk -, azt
A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A Netlock becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az
A nyolcadik hónap végére így átlépte az 53 milliárd forintot, ha pedig így megy tovább, év végére már a 70 milliárdot ostromolhatja. Az is kiderült, melyik kórház a legnagyobb adós.
Az Európai Parlament képviselői szerdán jóváhagyták az Európai Unió kutatási programjaira és az Erasmus+ programra szánt források összesen 100 millió euróval való bővítését.
Hogyan tudok arannyal kereskedni? Fizikai aranyat vásároljak vagy a tőkepiacon megvásárolható arany kínálja a jobb lehetőségeket? Mi mozgatja az arany és az olaj árfolyamát, és hol vannak azok a szintek, ahol vételen érdemes gondolkodni? Meddig száguld az arany árfolyama? Amennyiben az előző kérdések felkeltették érdeklődésed, akkor díjmentes onlin
3 év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, mert a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.
Új nemzetbiztonsági tanácsadót nevezett ki Donald Trump amerikai elnök Robert O'Brien személyében. A kinevezést Trump szerdán reggel a Twitter-üzenetében.
Azonos feltételekkel jelennek meg a listát állító jelölőszervezetek, illetve a polgármesterjelöltek az óbudai önkormányzati lapban - egyebek mellett ezt tartalmazza az önkormányzati kampányra vonatkozó nyilatkozat, amit Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere kezdeményezésére írtak alá a listát állító pártok képviselői szerdán.
Az Európai Bizottság elnöke kétli, hogy a EU és az Egyesült Királyság képes lesz új megállapodást kötni az unióból való kilépés tervezett dátuma, október 31 előtt.
Patthelyzet jött létre az izraeli választásokon, így még napokba telhet míg a koalíciós tárgyalások nyomán eldől, melyik miniszterelnök-jelölt lesz képes kormányt alakítani. Nem hivatalos becslések szerint a kormányzó Likud egy hellyel kevesebbet szerzett a 120 fős izraeli parlamentben, mint legfőbb vetélytársa, a Kék-fehér párt.