Egy évvel korábban a kedvezményes áfa határideje miatt több mint 9 ezer új lakás átadását ígérték a fejlesztők 2019 utolsó hónapjaiban, azóta az időben elindított fejlesztéseknél már kitolódott ez a határidő, így enyhült a nyomás, amivel az utolsó negyedévben 3500-ra csökkent a várhatóan átadott lakásszám. Sok fejlessztő azonban nem úszta meg az új
"Vegyük vissza Budapestet!" címmel egy szabad, zöld és szolidáris Budapest kialakítását célzó programot mutatott be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt vasárnap, Budapesten.
Egyre több szörnyű részlet derül ki a monorierdei rabszolgatartó házaspár ügyében. Áldozatukra egy 60 centis fémlánccal a bokáján találtak rá, Ica éhezve, szomjazva keresgélt ennivalót egy vecsési üzlet környékén.
Tóth Barna a Susotázs tavalyi sikere után idén is érdekelt az Oscar-díjért folyó versenyben. Teljesen megérdemelten. VIGYÁZAT! A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!
Egy kitakart lajstromszámú csónakról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutató rendezvényét. A csónakra erősített hangszórókon most is a cirkuszi indulót játszották. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje Kálmán Olgával és Kerpel-Fronius Gáborral együtt hirdette ki programját. Minden évben 20 ezer forintos fűtéstámogatást adna a nyugdíjasok
A film, ami maga mögé utasította A keresztapát. A film, aminek főszerepére egy szupermodell is bejelentkezett. A film, ami miatt Tim Robbins magánzárkába jutott.
A címvédő Ferencváros a hajrában két gólt szerezve 2-1-re nyert az újonc Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és vasárnap pótolt mérkőzésen.
Az elmúlt hónapok során oldalazó OTP pénteken felfelé tört ki a korábbi időszak kereskedési sávjából, és a technikai kép alapján van rá esély, hogy az emelkedés folytatódhat. A Mol esetében is lehet még tér a további erősödés előtt, míg a Richter hamarosan fontos ellenálláshoz érkezhet meg. Összeszedtük, hogy a hazai blue chipek esetében mire érdem
A Downtown Abbey című film uralta a hét végén az észak-amerikai sikerlistát, 31 millió dolláros jegybevételével magasan megelőzte a Brad Pitt főszereplésével készült Ad Astra-t és Sylvester Stallone utolsó Rambóját.
Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a k
Harminc éve írták alá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon született megállapodást. Kónya Imre és Kajdi József beszélgettek az Antall József Baráti Társaság szervezésében.
Ki tudja már hányadszor – talán negyedszer-ötödször – hirdetett programot Karácsony Gergely, ezúttal egy dunai hajón, aztán hirtelen megint felcsendült a cirkuszi zene.