2019. szeptember 22. vasárnap

szept. 22
12:00
Jön a klímacsúcs, és már az óriásvállalatok is klímavédelemmel kampányolnak (Kripto Akadémia)
Több mint 20 trillió dollárnyi az együttes tőkéje a We Mean Business-hez csatlakozó cégeknek. Az energiaszektorból feltűnően kevés az érdeklődő.
szept. 22
12:06
Meghalt Sára Sándor (Spa Trend Online)
85 éves volt a néhai filmes, a Duna Televízió első elnök-főigazgatója.
szept. 22
12:06
Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli (ProfitLine)
A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
szept. 22
12:06
Komoly veszélyben vannak a magyar iskolások: erről minden szülőnek tudnia kell (Pénzcentrum)
Itt az új tanév, és ez nem mindenkinek a barátok viszontlátását és a felhőtlen iskolai élményeket jelenti: a szeptemberrel a fiatalok életébe visszatérhet a bullying, azaz a bántalmazás is. De hol a határ az ugratás és bullying közt...
szept. 22
12:09
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze (SzMo)
A filmrendező-operatőr 85 éves volt.
szept. 22
12:09
A 3 legfinomabb krémleves, különleges ízcsavarral (Spabook)
A krémlevesek elsőre talán nem tűnnek a világ legizgalmasabb ételeinek, azonban ha nem csak egyféle zöldségből készülnek, illetve ha különlegesebb...
szept. 22
12:12
Juncker: nem nyitható újra a Brexit-megállapodás (ATV)
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem nyitható újra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás, és katasztrofális következményei lennének, ha az Egyesült Királyság rendezetlen módon lépne ki az Európai Unióból.
szept. 22
12:12
Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze (autopro)
Életének 86. évében vasárnap elhunyt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.
szept. 22
12:15
Ahová a turul se jár (Alternatív Energia)
La Ciotat, ahol jelenleg lakunk, két dologról nevezetes. Az egyik igazából a franciák számára fontos, a másik az egész világot megváltoztatta. Ebben a kikötővárosban találták fel a pétanque
szept. 22
12:15
Hol lehet jó kínait enni Budapesten? (Promotions)
Fördős Zé és Wang mester most megmutatja nektek.
szept. 22
12:18
Kínában tényleg komolyan gondolják az elektromos autózást - Már több mint 1 millió töltőjük van (Portfolio)
Kínában az elektromos töltőállomások száma 1 millió fölé emelkedett.
szept. 22
12:18
A DK szerint vészhelyzet van az egészségügyben, itt egy megoldás (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak - mondta László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az ellenzék XI. kerületi közös polgármesterjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 22
12:18
Áder János: Az ENSZ szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás elleni harcban (USAracing)
A köztársasági elnök elmondta, most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kapnak szólási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.
szept. 22
12:24
Veréb István az olimpiai kvótáért birkózhat a kazahsztáni vb-n (Sport365)
A magyar a 92 kilogrammos kategória vigaszágának első találkozóján a hét évvel ezelőtti olimpia ezüstérmesét, Jaime Espinalt birkózta le.
szept. 22
12:27
Elhunyt Sára Sándor (Biztosító Magazin)
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család vasárnap az MTI-vel.
szept. 22
12:27
Októberben hamarabb utalják a nyugdíjakat (SzMo)
Az államkincstár honlapján található tájékoztató szerint az októberi utalás 12-e szombatra esik, ezért már pénteken, 11-én megtörténik az utalás.
szept. 22
12:33
Kiderült, mi történt az eltűntnek hitt magyar súlyemelővel – ő maga mondta el még napokkal ezelőtt (SzMo)
Most már inkább a szövetségi kapitány nyilatkozata a furcsa.
szept. 22
12:36
Napelemeket kap az ENSZ New York-i székháza (Portfolio)
Zöldenergiára vált és a tagországok létszámával megegyező számú, százkilencvenhárom napelem is táplálja ezentúl az ENSZ New York-i székházát, a beruházást kedden avatja fel Narendra Modi indiai kormányfő.
szept. 22
12:39
A te szerelmed is okosabb, mint az átlag? Akkor van egy rossz hírünk! (Spabook)
A legtöbb ember okosabbnak hiszi magát az átlagnál, és egy friss felmérés most azt is megvizsgálta, hogy a szeretteinkről vajon hasonlóképpen...
szept. 22
12:42
Irán régiós béketervet kíván benyújtani az ENSZ-ben a Hormuzi-szorosról (ATV)
Régiós béketervet fog benyújtani a stratégiailag fontos Hormuzi-szorosról az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán New Yorkban - közölte vasárnap Haszan Róháni iráni elnök.
szept. 22
12:45
Manfred Weber: A kötelező kvóták ügyét lezártuk (Tiszta Jövő)
Teljes újrakezdésre van szükség a migrációs kérdésben. Interjú.
szept. 22
12:48
Egy disznó ne túrjon Budán! - Kis magyar helységnév-etimológia (Alternatív Energia)
Azt tudták, hogy a Pasarétnek vajmi kevés köze van a török hódoltsághoz? És hogy a magyar Velencének viszont annál több az olasz településhez? Debrecen miért Debrecen, és miért Duna a Duna? A helynév-etimológia viszonylag fiatal tudomány, alig másfél száz éves, nem csoda, hogy sok még a fehér folt. Ám ebben a rövid másfél évszázadban is számos törv
szept. 22
12:48
Orbán Viktornak zengett az Avanti Ragazzi (USAracing)
Nagy pillanat.
szept. 22
12:50
A békés Keleten (Irak, Törökország 2019) (Alternatív Energia)
2014-ben első magyarként hazajöttem a selyemúton. A több mint tízezer lépést két és fél hónap alatt tettem meg Pekingtől Isztambulig. A selyemút misztikája azóta is orientál, az idén Isztambulból indultam, és az utam legvégső, legdélebbi állomása Babilon volt Irakban. Irakból visszatértem Dél-Törökországba, majd hazarepültem.
szept. 22
12:51
Az ENSZ szövetségesei vagyunk a klímaváltozás elleni harcban (Privátbankár)
Áder János szerint felkérése az ENSZ klímacsúcsán való felszólalásra azt jelenti, hogy a szervezet szövetségesként tekint Magyarországra a klímaváltozás elleni harcban.
szept. 22
12:52
Szenvedélyből embertelenül jó (Alternatív Energia)
Rajong Rahmanyinovért és Federerért, egy lakatlan szigetre a Pink Floyd lemezeit vinné magával, ha pedig nem zongorista lenne, leginkább az erdélyi havasokat járná erdészként. Szabó Marcell azonban zongoraművész lett, számtalan nemzetközi verseny legjobbja és az idén októberben már második alkalommal megrendezett Orosz Zenei Fesztivál művészeti vez
szept. 22
12:54
Timmermans Sorossal találkozik (HírTV)
Frans Timmermans holnap New Yorkban találkozik Soros György magyar származású milliárdossal - áll az Európai Bizottság naptárában.
szept. 22
12:57
Vészjelzést adtak ki a meterológusok (Háziállat)
Vasárnap estére mindenütt megvastagszik a felhőzet, illetve beborul az ég. Egyre több helyen várható eső, zápor. A déli, délkeleti szél mérsékelt vagy élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul. Hétfőn már többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és kisebb-nagyobb szünetekkel többfelé várható eső, zápor. Dél
szept. 22
12:57
Budapesti villámteszt: Vajon mennyire ismered fővárosunk hídjait? (Femcafe)
Mutasd meg, mit tudsz!
szept. 22
13:00
Szélsőségesek zavarták meg a párizsi klímatüntetést (HírTV)
A Fekete Blokk nevű anarchista csoporthoz tartozó szélsőségesek a klímavédelem erősítését követelő hatalmas tömeg élére álltak és a rendőrökre támadtak.
szept. 22
13:00
Manfred Weber új javaslatot sürget a menedékkérők elosztására (ATV)
Új javaslatot sürgetett a menedékkérők európai uniós tagországok közötti elosztására Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
szept. 22
13:03
Nézze meg Kunhalmi Ágnes új kutyáját! (Tiszta Jövő)
#ágielsőkutyája
szept. 22
13:03
Meghalt Sára Sándor (SzMo)
A filmrendező-operatőr 85 éves volt.
szept. 22
13:03
A Brabus ismét alkotott (Promotions)
A Frankfurti Autókiállításon mutatta be újdonságát a Brabus.
szept. 22
13:06
Előkerült a világbajnokság előtt eltűntnek hitt magyar sportoló (Infostart)
Szombaton még a súlyemelő válogatott szövetségi kapitánya is azt mondta, nem tudja mi van Magát Krisztinával, aki nem ment el Pattayába, a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságra.
szept. 22
13:06
Nőtt Svájc óraexportja (ProfitLine)
Nőtt Svájc óraexportja augusztusban éves összevetésben, a júliusihoz hasonló mértékben.
szept. 22
13:06
Ezek a legjobb új autók nyugdíjasoknak: 7 remek modell 6 millió alatt (Pénzcentrum)
Korosztályonként változank az autóvásárlási igények: nem könnyű kiválasztani a legjobbat, pedig elég fontos lenne, hiszen kocsit, jó esetben nem pár hónapra vesz az ember. A szakértők most olyan modelleket szedtek össze, amelyeket...
szept. 22
13:06
Manfred Weber új javaslatot sürget a menedékkérők elosztására (USAracing)
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a novemberben hivatalba lépő új Európai Bizottság feladatairól szólva kiemelte, hogy „újraindítás” szükséges három fontos területen.
szept. 22
13:09
Cecelia Ahern csupaszívvel ír női történeteket, és végre a férfiak is kezdik felfedezni zsenialitását (Glamour)
Lantmadár című regénye egy új közönséget is vonz, és ennek éppen itt volt már az ideje
szept. 22
13:09
Cukinak tűnő dolgok a párkapcsolat elején, amik hosszútávon nagyon károsak (Spabook)
Amikor egy kapcsolat kezdetén jársz, a rózsaszín köd miatt könnyen lehet, hogy nem látod tisztán, mit miért csinál a másik. Ezért kimondottan...
szept. 22
13:12
Mégsem indul Geraint Thomas a kerékpáros-vb időfutamán (Sport365)
Elmondása szerint messze van a legjobbjától, és ezért csak a jövő vasárnapi mezőnyversenyen láthatjuk.
szept. 22
13:12
Életműdíjat kapott Julie Andrews (ATV)
Életműdíjjal tiszteleg Julie Andrews Oscar-és Grammy-díjas színésznő előtt az Amerikai Filmintézet (AFI).
szept. 22
13:15
Gyász: elhunyt Sára Sándor (Femcafe)
A Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr és filmrendező 85 éves volt.
szept. 22
13:15
El akarta égetni exe szerelmes leveleit, felgyújtotta a lakását (SzMo)
Gyújtogatás miatt beidézték a rendőrségre, így legalább egy darabig ez biztosan leköti a figyelmét.
szept. 22
13:21
Jennifer Lopez a Versace bemutató után Még Egy dzsungelmintás ruhát viselt az afterpartira (Glamour)
Egyik szexibb mint a másik
szept. 22
13:24
A kómában fekvő autóversenyző felébresztésére készülnek az orvosok (Infostart)
Az amerikai Juan Manuel Correát, aki részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének három héttel ezelőtt a Forma-2-es sorozat belgiumi futamán.
szept. 22
13:24
Felébresztik a kómából az amerikai Juan Manuel Correát (Sport365)
A Forma-2-es versenyző továbbra is egy londoni kórház intenzív osztályán fekszik, ugyanakkor már nincs kritikus állapotban.
szept. 22
13:33
Leesik az állad: Ebben a helyiségben tart magánbulikat a királyi család (Femcafe)
Ha eddig azt hitted, hogy a zártkörű események a palotában zajlanak, nagyon tévedsz!
szept. 22
13:33
Magyar Liberális Párt: Konrád György a liberális örökségünk (Igényesférfi.hu)
Az a demokratikus építmény, ami egykor volt, mostanra víz alá került.
szept. 22
13:39
A jövőhét első napján esernyővel induljunk dolgozni (Háziállat)
A beboruló égboltból hétfőn több helyen várható eső, zápor. A nappali hőmérsékletek visszaesnek, az éjszakák enyhülnek.

Keresés