Az Y és Z generációs munkavállalók megtartása egyre nagyobb kihívást jelenthet a vállalatok számára az OTP Bank megbízásából készített friss felmérés szerint. A két korosztály válaszadóinak 46 százaléka folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik az éppen aktuálisnál jobb munkalehetőség. Az álláskeresési eszközök bővülésével manapság ráadásul jó
Boris Johnson brit miniszterelnök közölte, hogy nem ért egyet a brit parlamenti ülésszak lezárását törvénysértőnek minősítő legfelsőbb bírósági döntéssel, de tiszteletben tartja a határozatot.
Az Eurostat adatai szerint Magyarország jóval az EU-s átlag alatt, a mezőny utolsó 4-5 helyén áll az azonos neműekkel kapcsolatos kérdések megítélésében.
A lefelé mutató inflációs kockázatok erősödtek az utóbbi hónapokban - hangsúlyozta Nagy Márton MNB-alelnök a kamatdöntés utáni jegybanki háttérbeszélgetésen. A jegybanki illetékesek a délutáni fórumon sem adták annak jelét, hogy a gyenge forint ellentétes lenne a monetáris politikai célokkal. Az augusztusi inflációs adat szemlátomást megnyugtatta a
Az ALTEO rendkívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján. Az Alteo és a Mol Petrolkémia Zrt. tulajdonában álló TVK-ERŐMŰ Kft. a TVK-Erőmű hosszútávú üzemeltetésére és karbantartására vonatkozó, úgynevezett O&M szerződést kötött egymással.
Határozottan Schmidt Mária nélkül képzeli el a Sorsok házát a Mazsihisz – egyebek mellett erről beszélt a szervezet elnöke a Spirit Showban. Heisler András azt is elmondta, hogy pár hete tárgyalt Gulyás Gergellyel, és javaslattal éltek a kormány irányába. A zsidó szervezetek mai helyzetéről pedig annyit mondott: a hatalom nem döntheti el, hogy ki k
A múlt heti TISPOL akcióval elsősorban a kézben tartott telefonokra utaztak a rendőrök, ám mégis több sofőr kapott bírságot a be nem kapcsolt biztonsági öv miatt.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében, miután a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága kedden határozatképtelenség miatt nem tudott a kérdéssel foglalkozni - mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, Zugló polgármestere, bizottsági tag.
Miután a közelmúltban adtak át egy új építésű óvodát a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton több mint 641 millió forintnyi uniós támogatásból, egy másik veszprémi helyszínen, az Egry úti körzeti óvoda területén egy újabb, 1,11 milliárdos fejlesztés indul szintén EU-pénzből. Az utóbbi fejlesztés mai helyszínbejárásáról szóló MTI-tudósításból érdekes m
2010 óta több mint 6 ezer kilométer közút korszerűsítését végezték el Magyarországon – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
A perovszkit napelemek nagyon jó hatékonysággal lennének képesek dolgozni, ráadásul olcsók is, egyetlen probléma van velük: ha párával és oxigénnel érintkeznek, amiből ugye a levegőben van bőven, nagyon gyorsan romlani kezd a minőségük. Kaliforniai kutatók most erre találhattak működő megoldást, méghozzá nem is akármilyet: koffeint használtak a per
Mézzel töltött gránátalma, Raj Ráhel híres flódnija, tradicionális recept alapján készített falafel. Ám nemcsak a gasztronómiai különlegességek miatt volt figyelemreméltó az idei Judafest, amire mi is kilátogattunk.
A Veszprém megyei Balatonszepezden decemberre írták ki az időközi polgármester-választást, a Zala megyei Lakhegyen azonban még nem döntöttek az új polgármester és képviselők megválasztásának időpontjáról.
Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a stuttgarti ügyészség kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.
A cégek már régóta fizetnek a dolgozóiknak azért, ha valaki egy megfelelő álláskeresőt hoz be az üres pozícióikra. A Talentuno magyar startup segítségével már te is lecsaphatsz ezekre a díjakra!
Rengeteg fogyókúrás, diétás tippet olvashatunk az interneten, ezek közül az egyik leggyakoribb praktika a vacsora elhagyására vonatkozik. De valóban...
Optimistán látják a vállalatvezetők a jövő technológiái által hozott változásokat: 83%-uk úgy gondolja, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően jobb munkahelyi körülmények érhetők el – derül ki a Dell Technologies legfrissebb tanulmányából. Az olyan technológiák, mint a robotok, a kiterjesztett valóság és az 5G igazságosabb munkahelyeket, haté
Hosszú évek sűrű csendje után ismét hallat magáról a magyar súlyemelés. Ugyanúgy, mint a zajos években. Doppingesettel. Csak a műfaj változott: dráma helyett bohózat.
Nem változtatott a kamatkondíciókon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, azonban közleményében a lefelé mutató inflációs kockázatokat hangsúlyozta, amely arra utalt, hogy tartósan laza vagy a jelenleginél akár még lazább politikát is folytathat, miközben megemelték a kiszorítandó likviditás nagyságát. Elemzők szerint az MNB-t nem érdekli
A következő két napban magassági teknő alakítja időjárásunkat, emiatt nedves levegő érkezik hazánk fölé. Két hullámban kell csapadékra készülni, a nagyobb mennyiség szerda éjjel hullhat le - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
„Már nagyon várjuk a tavaszt!” – ezzel a címmel posztolt egy fotót az LMP országgyűlési képviselője. Demeter Márta az Alfahírnek árulta el, hogy kisfia fog születni tavasszal.
A Magyar Nemzeti Bank bejelentése előtt 335,32 forinton jegyezték az eurót, mintegy két perccel később rekordmagasan, 336,11 forinton állt, majd minimálisan korrigált.
50 ezer felhasználó, több mint 6 millió megtett kilométer. Ezek a számok fémjelzik a másfél évvel ezelőtt indult MOL Limo autómegosztó szolgáltatást. A 450 autóból álló flotta népszerűsége töretlen, hiszen bárki megtalálja a számára leginkább ideális autót, legyen szó a környezettudatos smart EQ fortwo és forfour (két- és négyajtós) autókról, a VW
Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a németországi Stuttgart ügyészsége kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen (VW) csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.
A Nagy-Adriának elnevezett földrész akkora lehetett, mint Grönland, és a kutatók szerint körülbelül 140 millió évvel ezelőtt került Dél-Európa alá, miután levált Észak-Afrikáról.
Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a stuttgarti ügyészség kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.
Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a stuttgarti ügyészség kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.
Usain Bolt, a XXI. század eddigi vitathatatlanul legnagyobb sprintere a FIFA kérésére összeállított egy különleges stafétát. Megnevezte azt a három játékost, akivel a futballisták közül a legszívesebben alkotna egy 4x100-as váltót.
A tettes zokon vette, hogy hirtelen lefékezett előtte egy személygépkocsi. Miután megelőzte a másik járművet, a férfi a kezében egy gáz-riasztó pisztollyal szállt ki.
Egy 28 országot magában foglaló felmérésből kiderült, hogy a magyar válaszadók majdnem 70 százaléka gondolja úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban. Arról is megkérdezték az embereket, hogy mi aggasztja őket a legjobban...