2019. szeptember 27. péntek

szept. 27
17:45
Újabb IMF-hitel szeretne Ukrajna, megkapta a feltételeket (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége kéthetes, pénteken véget ért ukrajnai látogatása alatt megkezdte egy új, három éves program megvitatását a kibővített finanszírozási mechanizmus keretében, amelyről a tárgyalásokat az elkövetkező hetekben folytatják - hozta nyilvánosságra látogatása befejeztével kiadott közleményében az IMF-küldöttség.
szept. 27
17:45
Szijjártó az ENSZ-ben: Keresztény országként felelősséget érzünk a világban üldözött keresztény közösségekért (ATV)
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen.
szept. 27
17:45
Felavatták a nagykanizsai N-ferrum Kft. új gyártócsarnokát (AQUA)
A nagykanizsai fejlesztéshez hasonlóan a vállalkozásokat számtalan pályázat segíti, hogy fokozni tudják teljesítményüket és hatékonyságukat – mondta Cseresnyés Péter.
szept. 27
17:45
Év végéig benyújtják a számlát az oroszoknak (NRGreport)
A lengyel PKN Orlen szakértői még mindig számolgatják, hogy cégük mekkora kártérítésre tartson igényt a Barátság kőolajvezetéken érkezett szennyezett olaj okozta kárért.
szept. 27
17:45
Apáti Bence: Kicsoda is Karácsony Gergely? (Tiszta Jövő)
Csak egy szerencsétlen lúzer, egy bukott, és a barátai által többszörösen átvert balek.
szept. 27
17:45
Akár már a jövő héten összeomolhat a baleseti ellátás Budapesten – ultimátumot adtak a dolgozók (SzMo)
68 baleseti sebész készül felmondani az Országos Baleseti Intézetnél október elsejével – írja a Népszava.
szept. 27
17:48
Tömeges vaddisznópusztulás Budapest határában, itt a sertéspestis (Infostart)
A budakeszi erdészet területén vaddisznótetemeket találtak, a Nébih szerint valószínűleg a sertéspestis miatt pusztultak el.
szept. 27
17:48
Caritas-felmérés: Nő a menedékkérők száma Olaszországban (HírTV)
Az utóbbi öt évben több mint 638 ezer külföldi részesült olasz állampolgárságban.
szept. 27
17:51
Az oroszok remélik, hogy nem adják ki a Putyin-Trump beszélgetések felvételeit (Portfolio)
A Kreml reméli, hogy nem szivárognak ki a korábbi beszélgetések felvételei Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között – mondta pénteken az orosz elnöki hivatal szóvivője. Az utóbbi napokban Trump és az ukrán elnök közti beszélgetések leirata került nyilvánosságra, ami miatt politikai támadások kereszttüzébe került az amerikai elnö
szept. 27
17:51
Ronaldo a Serie A történetének második legrosszabb szabadrúgáslövője (Sport365)
18-ból 0.
szept. 27
17:51
Szijjártó az ENSZ-ben: Keresztény országként felelősséget érzünk a világban üldözött keresztény közösségekért (ATV)
Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen.
szept. 27
17:51
Beteg? 10 Asperger-szindrómás híresség (Glamour)
Greta Thunberg és a ´bibije´
szept. 27
17:51
Először hozott haza aranyérmet a magyar vízimentős csapat az Európa-bajnokságról (SzMo)
Váltóban és egyéniben is nyertek még egy-egy bronzot az Olaszországban rendezett versenyen.
szept. 27
17:53
"A jó hely" - egy brutálisan abszurd sorozat, mégis imádom (Glamour)
És te is tutira szeretni fogod
szept. 27
17:54
Újabb nyugdíjpillér jöhet (Piac és Profit)
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége minapi konferenciáján ismét terítékre került az MNB terve, az úgynevezett Jóléti Számla, amely az elhangzottak alapján egy új nyugdíjpillér lehet.
szept. 27
17:57
AM-államtitkár: A világpiacra is ki kell juttatni a magyar pálinkát (AQUA)
Főzőmesterek, pálinkaházak, vállalkozók, szakmai érdekképviseletek a kormánnyal együtt azért dolgoztak éveken át, hogy a pálinka magas presztízse ne végcél, hanem kiindulópont legyen – mondta Zsigó Róbert.
szept. 27
17:57
Visszaadta a talált 100 ezer forintot a szegedi kisfiú, a bank megjutalmazta becsületességéért (SzMo)
Dávid látta, ahogy valaki a buszra sietve a bankautomatánál hagyta a felvett pénzét. Nagypapája adta le egy bankfiókban, így az összeg visszakerülhetett jogos tulajdonosához.
szept. 27
18:00
Pincébe zárta a zabigyereket, 77 év múlva szabadulhat - hétvégi túraajánló (Infostart)
Egy kicsi esővel számolni kell a hétvégén, de szép lesz az idő, ezért érdemes elmenni kirándulni. Útvonalajánlatok túrázóknak az InfoRádiótól.
szept. 27
18:03
Elérte csúcspontját a foglalkoztatás (ProfitLine)
Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás, a további bővítést a munkaerőhiány mellett elsősorban a bizonytalan világpiaci környezet akadályozhatja - írták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra reagálva.
szept. 27
18:03
Több mint 170 vaddisznó pusztult el Budakeszin, valószínűleg sertéspestis miatt (SzMo)
A Nébih is megerősítette a hírt.
szept. 27
18:03
Ryan Reynolds főszereplésével jön a Cluedo-film (Promotions)
A bűnügyi társasjátékon alapuló filmnek nemcsak főszereplője, de producere is lesz Ryan Reynolds.
szept. 27
18:09
Ilyen segítségre számíthatnak az anyák, ha visszatérnek a munka világába (Pénzcentrum)
Az elmúlt évek sikerei után negyedszer is meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work - Lendülj újra munkába! programot, amely legalább két év kihagyás után segít visszatérni a munkaerőpiacra. A tizenhat hetes programra november...
szept. 27
18:09
Több gyereket megfigyelés alatt tartanak szalmonellafertőzés miatt (ATV)
Még 14 gyereket tartanak megfigyelés alatt a szalmonellával megbetegedett iskolások közül - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
szept. 27
18:09
Igazak rád az alábbi jelek? Akkor lehetséges, hogy te is orrcseppfüggő vagy! (Spabook)
Ha alig bírsz kikecmeregni a megfázásból, és zsebkendő nélkül egy lépést sem teszel sehová, akkor itt az ideje elgondolkodnod, hogy talán...
szept. 27
18:15
Keresik az irányt a hét végén Amerikában (Portfolio)
Vegyesen álltak a vezető amerikai részvényindexek a pénteki kereskedés félidejében, egyelőre nincs egyértelmű irány a piacon. Nem is csoda, hiszen semmilyen hír nem jelent meg, mely bármerre kimozdítaná a piacot a holtpontról.
szept. 27
18:15
Lóvá tett ország – Chacco Blue II története (Tiszta Jövő)
Kincsem, a nagyszabású kosztümös filmben is megénekelt csodaló alkalmas volt rá, hogy egy közösséget erősítsen meg identitásában, hitet és reményt adjon. Ilyen szimbólummá válhatott volna napjainkban Chacco Blue II, a kalandos úton hazánkba kerülő versenyló, hacsak közbe nem szól egy érthetetlen döntés.
szept. 27
18:17
B. Varga Judit: Fölszarvazott emberiség (Tiszta Jövő)
Kemény szavak, nyers igazságok. Egy félrabságra kényszerült magyar főpap jelzői.
szept. 27
18:18
A Balaton nyolc áldozatot követelt (Infostart)
Miután a naptári és a csillagászati ősz is elkezdődött, érdemes összegezni, milyen nyarat zártunk. Tavainkban, folyóinkban kevesebben vesztették életüket, mint két éve.
szept. 27
18:21
A 80 szalmonellás betegből még 14 gyereket tartanak megfigyelés alatt (Alternatív Energia)
Minden érintett felnőtt és a gyerekek többsége is elhagyhatta a kórházat a hajdúsámsoni szalmonellafertőzés után.
szept. 27
18:21
„Paradox Europa”- Heller Ágnesre emlékeztek a bécsi Volkstheaterben (Kripto Akadémia)
Heller Ágnesnek kellett volna megnyitnia a bécsi Volkstheater csütörtök esti, Vienna Humanities című fesztiválját, felkérést is kapott rá, a filozófus váratlan nyári halála azonban emlékestté változtatta a rendezvényt . A „Paradox Europa. In memoriam Ágnes Heller” című esten, amelyet Bécs városa és az IWM nevű bécsi intézet közösen rendezett, az e
szept. 27
18:21
Kicsiben is nagy – Volkswagen T-Cross 1.0 TSI DSG teszt (Auto Pult)
Egy vérbeli autóbubus meg sem nyitna egy SUV tesztet, kis crossoverről készültet pláne. Ugyanis már a hócipője tele van velük. Pedig a kategóriák összeolvadása vagy épp a szegmensek közt átívelő típusok korszakában egyre kevesebb a klasszikus felépítésű újdonság, ami nyilván nem véletlen, hanem a kereslet következménye. Ezúttal a Volkswagen T-Cross
szept. 27
18:21
Döbbenetes részletek: Borospincében találták holtan a mohácsi polgármestert (ATV)
63 évesen, tragikus körülmények között meghalt Mohács polgármestere, Szekó József. A polgármester nagy erőkkel készült a választásokra. Húsz évig volt a város első embere.
szept. 27
18:21
Minden, amit az őszi hőszigetelésről tudnod kell (Player)
A szeptember és az október minden évben az építkezések szempontjából a hőszigetelés időszaka, mivel az időjárási körülmények ekkor a legalkalmasabbak. Összegyűjtöttük azt a pár fontos tudnivalót, amit érdemes a fejedbe vésni, mielőtt belevágnál!
szept. 27
18:21
Így lehet a sportos egyszerre elegáns (Glamour)
Lili megmutatja, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a bézs trendből
szept. 27
18:27
Hazard vs Costa – Csúcsrangadón néz farkasszemet a két jó barát (Sport365)
A belga játékos első madridi derbijére készül a bajnokságban
szept. 27
18:27
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására (AQUA)
Az 5 milliárd forintból megvalósuló program révén építés esetén 3 millió 730 ezer forint, felújítás esetén pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jut egy főre.
szept. 27
18:33
Az OTP húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,46 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 40 890,74 ponton zárt pénteken.
szept. 27
18:33
400 lóerővel debütált az Audi RS Q3 (Autónavigátor)
Most már kétféle Q3-ról beszélhetünk, hiszen a kupés vonalú Sportback is a paletta része. RS változat pedig mindkettőből készül.
szept. 27
18:33
Egyenlőtlen az elosztása az uniós kutatási-fejlesztési forrásoknak (AQUA)
Magyarország szerint az uniós kutatás-fejlesztési források ötödét a később csatlakozott tagállamokban kell hasznosítani – hangoztatta Bódis József.
szept. 27
18:33
Karácsony Gergely: Orbán sajnálkozott (Tiszta Jövő)
Szóljon a pincsikutyáinak, hogy álljanak le a vegzálásommal.
szept. 27
18:33
Tökfesztivál a Dunakanyar szívében, egy faluban, ahol az ősz olyan bájos, mint sehol máshol (Promotions)
Szívmelengető hangulat, kedves helyiek, gyönyörű környezet. Ez mind-mind Zebegény.
szept. 27
18:36
Kemény figyelmeztetést küldhettek a kormánynak a traumatológusok (Infostart)
A Traumatológiai Intézet vezetése nem tud arról, hogy felmondana 68 baleseti sebészük.
szept. 27
18:39
Oroszországban betiltották a dohányzást az erkélyeken (444.hu)
Azok is kártérítést követelhetnek, akiknek a lakásába bejut a füst az erkélyen dohányzó szomszédaiktól.
szept. 27
18:39
Az 5+1 legjobb élőszereplős Disney-film, amit megéri megnézned (Spabook)
A mesék nem csak a gyerekek számára lehetnek szórakoztatók, hanem a felnőtteknek is! Amellett, hogy csodaszépek ezek a történetek, még tanulsággal...
szept. 27
18:42
A srácok, akik milliókért adnak egy pár cipőt – mesés manufaktúrák I. (Menedzsment Fórum)
A Privátbankár.hu és az Mfor.hu a közelmúltban lehetőséget kapott arra, hogy betekinthessen néhány német manufaktúra életébe, elbeszélgessen a vezetőikkel, és választ keressen sikerük titkára. A német tapasztalatok részben tanulságul szolgálhatnak a hasonló magyar műhelyek számára is. Sorozatunk első részében egy olyan manufaktúrát mutatunk be, aho
szept. 27
18:45
Nincsenek felkészülve a recesszióra az amerikaiak – Megismétlődik 2008? (Portfolio)
Az amerikaiak többségének pénzügyi helyzete 2008-hoz hasonlóan jelenleg is kifeszített, vagyis nincsenek felkészülve egy esetleges recesszióra és annak következményeire – írja a Zerohedge egy friss felmérés alapján. Tizenegy évvel ezelőtt milliók veszítették el az állásukat, akik korábban hónapról hónapra éltek, nekik nehéz volt fedezni költségeike
szept. 27
18:45
Német-osztrák-magyar térkép készülhet az új meghajtású járművek töltőállomásairól (AQUA)
Palkovics László kiemelte: kezd kibontakozni, hogy a belső égésű motoros meghajtás mellett milyen új technológiák terjedhetnek el a közúti közlekedésben.
szept. 27
18:45
Aggódnak a rajongók Miley Cyrusért: Csont és bőr lett (Joy)
Ajjaj, Miley! Már megint mi történik az énekesnő körül, mióta kiderült, hogy válik?
szept. 27
18:45
Kiderült, melyik település lett Magyarország „szexfővárosa” 2019-ben (SzMo)
Itt nézik a legtöbb pornót egy friss felmérés szerint.
szept. 27
18:51
Hónapok óta újítják, most mégis beszakadt az úttest a Ferenciek terénél (ATV)
Egész nap forgalomkorlátozás volt Budapest belvárosában a Kossuth Lajos utca és a Városház utca kereszteződésénél, ahol beszakadt az úttest.

Keresés