Előbbi az argentin Schwartzmant, utóbbi a belga Mertenst búcsúztatta. Vegyespárosban az első kiemelt Chan, Venus kettős és a Mattek-Sands, Jamie Murray alkotta duó játssza a döntőt.
Az önkormányzati választás kitűzéséről szóló értesítők egy százaléka érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához (NVI), mert a címzettet nem találta a posta - közölte az NVI az MTI érdeklődésére.
Mindenki játszani akar a magyar fociválogatottban Szlovákia ellen, így a játékosok motivációja Montenegróban nem más, mint beverekedni magukat a sorsdöntő Eb-selejtező kezdőcsapatába.
Más nyelvet beszélnek, más világban nőnek fel a fiatalok. Mégis, hogyan lehetséges megközelíteni őket? Hogyan lehet átadni a keresztény értékeket az új generációknak? A budapesti nemzetközi keresztény konferencián Böjte Csaba, Bese Gergő és külföldi vitapartnereik kereszték a választ a nemzedéki kérdésekre.
„Olyan politikát szeretnénk, ahol az einstandolás véget ér” – hangoztatta azt is kiemelve, hogy vissza kell adni az embereknek az önrendelkezés jogát.
„Most, hogy érzem az európaiság gyengülését, próbálok rendet vágni a fejemben, a szívemben. Ki vagyok, mi közöm ehhez? A kereszténység, magyarság, görög és latin műveltség vajon elég-e bennem? Nem szalasztottam-e el, amire apáink olyan büszkék voltak, az európai magyar öntudatot?” Berecz Andrással beszélgettünk és tűnődtünk mesékről és más történet
A Belga Nagydíjat követően rögtön az olaszországi Monzában szerepel a Forma-1 mezőnye, a paddockban pedig ott lesz a száguldó cirkusz korábbi kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso is.
Az új lakáshiteleknél hatalmas fölényben vannak a legbiztonságosabb, több mint 5 évre fix törlesztést garantáló konstrukciók. Az 5-10 évre rögzített hiteleknél az idén 140 százalékos növekedés történt, a több mint 10 évesek pedig dupláztak. Az új hitelekkel szemben a meglévő lakáshiteleknél még továbbra is többségben vannak a rizikós, változó kamat
A friss adatok szerint 2006 óta nem volt olyan rossz évkezdetük a nagy befektetési bankoknak, mint idén - írja a Reuters. A Coalition adatai szerint az első félévben a befektetési bankok 76,8 milliárd dolláros bevételt értek el, ami 11%-kal...
Irán szeptember 6-tól egy harmadik fázisban tovább korlátozza a 2015-ös többhatalmi atomalkuból fakadó kötelezettségvállalásait - jelentette be szerdán este Haszan Róháni iráni elnök az állami Press TV televízió műsorában.
Szeptember közepén szakértői szintű egyeztetésre kerül sor az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi kérdésekben, ahol előkészítik a két ország minisztereinek október eleji tárgyalását - jelentették be csütörtökön Washingtonban...
Felfelé kapaszkodnak az irányadó európai részvényindexek, miután bejelentették, hogy az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásai október elején folytatódnak majd. A magyar tőzsde is emelkedik ma délelőtt, míg a hazai blue chipek felemásan...
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a brit miniszterelnök kezéből „máris kicsúszott a gyeplő”, miután a parlament megszavazta a megállapodás nélküli Brexitet megtiltó törvényt.
Mérséklődhet az ingatlanárak növekedése és az eladó lakások egyre hosszabb időt töltenek a piacon, ennek ellenére korai markáns fordulópontról beszélni a fővárosi ingatlanpiacon – fejtette ki Mester Nándor, a Portfolio elemzője az InfoRádió kérdésére.
Tízéves csúcson van az amerikai pénzpiaci alapok vagyona, a befektetők egyáltalán nem örülnek a globális gazdasági lassulás és az USA és Kína között húzódó kereskedelmi feszültségek miatt, pénzüket inkább a kisebb kockázatú...
Itt a szeptember, az iskoláskorú gyerekek szüleinek pedig a mindennapos fejtörés: mit csomagoljak a gyereknek tízóraira és uzsonnára, ami finom is, tápláló is, és kellőképpen változatos, hogy ne unja meg egy hét után? A Coca-Cola Magyarország Szűcs Zsuzsanna dietetikust és a Nosalty szakácsait hívta segítségül a kérdés megválaszolásához. „A gyermek
Orbán Viktor visszatért horvátországi pihenéséből, már dolgozik. Tegnap este a Karmelita kolostorban munkavacsorán fogadta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt, valamint Andrej Babis cseh és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt.
Átlépte az 5 milliós ügyfélküszöböt a Chime, egy fiók nélküli bank Amerikában - írja a CNBC. A bejelentésre alig 4 hónappal azután került sor, hogy a vállalat közölte, hogy 4 millióra négyszerezte ügyfélbázisát alig egy év alatt....
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát csütörtökön Kabul központjában, az afganisztáni NATO-misszió főhadiszállása közelében - közölte Naszrat Rahimi belügyi szóvivő.
Az egész világból érkeznek vendégek a csütörtökön kezdődő demográfiai csúcstalálkozóra, köztük a visegrádi négyek két miniszterelnöke a cseh Andrej Babis és a szlovák Peter Pellegrini. De egy szerda esti fotó tanúsága szerint itt van a szerb elnök Alexandar Vucsics is. Négy férfi, négy markáns hát a Miniszterelnökség teraszán, a Karmelita kolostorb