A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik - közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel.
Sebastian Vettel a legnagyobb csalódást okozta a tifosi számára a monzai versenyen. A négyszeres világbajnok az Ascari-kanyarkombinációban vesztette el uralmát az autója felett, majd tért vissza veszélyesen a pályára. A német ráadásul közel került az eltiltáshoz.
Gátépítés és sátorállítás. Csak néhány abból a feladatból, amit az önkéntes tűzoltóknak tudniuk kell szükség esetén. A hétvégén a Szabolcs-Szatmár-Berge megyei önkéntesek versenyeztek. A megye közel száz tűzoltója mérte össze tudását. A legjobb időeredményekért most is komoly küzdelem zajlott. További részletek a videóban.
A Hondával versenyző magyart a tizenegyedik helyen intették le Portimaóban, azt követően, hogy piros zászlóval megszakították a versenyt. Interjúval frissítve!
Az anya 39 évesen hozta világra első lányát, akit Cameron Diaz után neveztek el. Sosem tervezett ekkora családot, de most már nem is tudná elképzelni az életét kevesebb gyerekkel.
Nézték már cigánynak, arabnak és hajléktalannak. Nem lőttek nagyon mellé, hiszen barna a bőre, és sokszor megfordul cigányok, arabok és hajléktalanok között. Egyébként szinte biztos, hogy ő az egyetlen argentin, aki Kelet-Közép-Európában hajléktalanokkal foglalkozik. De idehaza biztosan.
A nemzetépítésre, az európai erőviszonyokra és a családpolitikára helyezte a hangsúlyt kötcsei beszédében Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint. A miniszterelnök kevés konkrétumot mondott, a közelgő önkormányzati választásokat pedig alig érintette. Az atv.hu információi szerint ugyanakkor a kormányfő bíztatónak látja a helyzetet. Az ellenzéki p
A Ferrari elnöke, John Elkann is megszólalt Charles Leclerc mai győzelmével kapcsolatban. A monacói versenyző duplázott és megtörte a maranellóiak hazai nyeretlenségi szériáját.
Ciklonná gyengülve érte el a Dorian Kanada délkeleti partjait, de még így is rendkívül veszélyes a helyzet. Eddig száz mm-nyi eső esett, csaknem félmillió háztartásban nincs áram, Halifaxben ledőlt egy építési daru. Közben zajlik a kárfelmérés a Bahama-szigeteken és az Egyesült Államok keleti államaiban, ahol a Dorian korábban végigvonult. További
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.
Az osztrák hegyeket is elérte a havazás, Tirolban helyenként 1400 métertől is havazik, a gleccsereken 30-60 cm friss havat várunk hétfő délig. A magasabb utak csak hólánccal járhatók.
Észak-Olaszország felett ciklon mélyül ki, ennek hidegfrontja alakítja hazánk időjárását a hétfői nap folyamán. Keddtől változékony időre számíthatunk, kánikula már nem lesz, de komolyabb lehűlés sem várható - derül ki az OMSZ előrejelzéséből.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában.
Helyhatósági és regionális választásokat tartottak Oroszország-szerte. A legnagyobb figyelem azonban Moszkvára irányul, ahol a helyi parlament tagjaira lehetett voksolni, az ellenzéki jelölteket azonban kizárták. A július óta tartó tiltakozó megmozdulásokon kétezer embert vettek őrizetbe a hatóságok.
Miközben a Demokrata Párt elnökjelöltjei szerint új, zöld New Dealre van szükség, Julián Castro szerint új kategóriát kell felállítani az élhetetlenné vált területekről menekülők kezelésére.
A két magyar párosból a Gulyás Michelle, Kardos Bence duó csak a tizenkettedik, míg a Kovács Sarolta, Regős Gergely páros mindössze a tizenötödik helyen végzett.
Megtalálták a Hold felszínén a második indiai űrmisszió, a Csandraján-2 űrszonda leszállóegységét, de továbbra sincs kapcsolat a Vikram nevű modullal, így azt sem tudni, milyen állapotban ért földet - közölte vasárnap az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO).
Egy nemzetközi gyakorlat miatt ismét katonai konvoj közlekedik majd több forgalmas útszakaszon hétfőn - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.
Marek Hamsik csapatkapitány szerint a szlovák labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnoki részvétel lesz a tét hétfőn a magyarok elleni budapesti selejtezőmérkőzésen.
Ha a teherbeesés nehezen megy, az ultrahangos diagnózis sokat segíthet a testi okok feltárásában, mindkét nemnél. A nőknek azonban első lépésként fontos tisztában lenniük a női nemi ciklus felépítésével, az ovuláció és a menstruáció ciklusával.
A tárgyalások az afganisztáni tálibokkal "jelenleg halottak" - jelentette ki vasárnap egy televíziós interjúban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki egy másik interjúban kiállt amellett, hogy Donald Trump amerikai elnök Camp Davidben tárgyalt volna a tálibok képviselőjével.
Több terhességi tesztje is pozitív lett, az orvosok is megerősítették, hogy várandós. Sajnos azonban a megtévesztő tüneteket egy rosszindulatú góc okozta.