A gyorsabb gazdasági növekedés érdekében adócsökkentést, privatizációt, állami befektetéseket és a bürokrácia csökkentését ígérte Kiriakosz Micotakisz görög kormányfő egy szombat esti beszédében.
Nem aggódik az önkormányzati választás miatt Orbán, Kötcsén alig ejtett szót erről. Arról viszont beszélt, hogy mit tervez határon túl, illetve hogy az azonos nemű párok életét érintő változtatást tervez.
Hivatalos levélben tiltakozik Györkös Péter berlini magyar nagykövet a ZDF-en szerdán bemutatott dokumentumfilm miatt. Az „A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek” című film a 2015-ös menekültválság magyarországi történéseit mutatja be, a Keleti pályaudvartól Merkel dolgozószobájáig.
Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a polgármester- és képviselőjelölteknek a helyi választási bizottságoknál (a főpolgármester-jelölteknek a Fővárosi Választási Bizottságnál) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket, eddig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.
Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 312,46 ponton zárt pénteken, 518,34 ponttal, 1,30 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Mónus József László íjász megcsinálta a lehetetlent! Leghosszabb lövése 918 méterig repült. Eredetileg a 907-es pozsonyi diadal nyomán 907 méter volt az álom.
A női tenisz legújabb csillaga, a 19 éves Bianca Andreescu Serena Williamst győzte le a fináléban. A győztesnek potyogtak az örömkönnyei a US Open döntője után
Dominic Raab brit külügyminiszter szerint a kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, amely megtiltja, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból, de "a tűréshatárig fogja tesztelni" a jogszabályt.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt elmondta: nem hiszi, hogy van olyan budapesti, aki újabb stadiont szeretne jól működő egészségügyi ellátás, jól működő szociális ellátás, vagy jól karbantartott zöldfelületek helyett.
Egyre jobban fizetik a kétkezi munkát, sok helyen ma már a szakképzettség sem fontos: a cégek tárt karokkal várják a dolgozni, tanulni, fejlődni vágyó lelkes magyar munkaerőt. Rengeteg képzettséget nem igénylő munkát lehet találni...
A 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen – mondta a szakértő.
Fennállt a veszélye, hogy összeütközik az Európai Űrügynökség műholdja és a SpaceX Starlink műholdrendszerének egyik első szatellitje. A kitérő manővert végül az európaiak hajtották végre, de nehézkes volt a kommunikáció a két vállalat között.
Szeptember 9-én startol az új évada Jakupcsek Gabriella talk showjának. Az ATV műsorvezetője az indulás előtt olyan dolgokról beszélt Rónai Egonnak a Húzósban, melyekről nem szokott: az egyes adások és saját lelki kulisszái mögé is betekintést adott.
Magyar szempontból eddig gyalázatos a mérleg: három vereség, két döntetlen és egyetlen rúgott gól. Az is még 2008-ból. Úgyhogy van min javítania Marco Rossi együttesének
ÉJSZAKA: Túlnyomóan borús lesz az égbolt az ország nagy részén. Délnyugat felől érkezik majd a csapadék, s egyre több helyen lehet számítani esőre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 11 fok körül alakul. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, Közép-és Nyugat-Szlovákiában keleti-délkeleti szél fog fújni (10-30 km/óra), aminek erőssége helyenként
Az elkészítés a XIX. század végén kissé megváltozott, Rézi néni szakácskönyvében azt ajánlották a háziasszonyoknak, hogy a kalácsot már a sütés előtt szórják meg mandulás cukorral.
Az elemzői előrejelzésekkel szemben csökkent Kína dollárban számolt exportja , míg a behozatal a várakozásokhoz képest kisebb mértékben csökkent augusztusban.
A Zrínyi-féle nemzetvédelem, a pozitív nacionalizmus (ami nem lehet kirekesztő), a jövőre száz éves Trianont meghaladó “mi felé megyünk” útmutatás - a tegnapi kötcsei piknik résztvevői ma azt is elmondták az atv.hu-nak: Orbán Viktor a nemzetvédelem gondolatkörben miért Szájer József, az izraeli Yoram Hazony és Békés Márton könyvét idézte.