Az Európai Parlament illetékes bizottságai a keddi bejelentést követően fogják meghallgatni Trócsányit és a többi biztosjelöltet, majd eldöntik, hogy alkalmasak-e a kijelölt feladatra.
Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét hétfő délután a Fővárosi Választási Bizottságon (FVB), eszerint a lapon várhatóan öt jelölt neve szerepel majd.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar gazdaság számára komoly károkat okozna a tokaji, a herendi, a kalocsai vagy a gyulai eredetjelzők mások által történő használata.
Harmadával kevesebb gyermek születik Magyarországon hétvégéken és ünnepnapokon, mint hétköznap - írja a KSH adatai alapján végzett elemzésében a g7.hu.
Varga Mihály pénzügyminiszter szavaira reagált Matolcsy György MNB-elnök egy hétfőn megjelent cikkében. A kettejük közötti ellentét már a közgazdász-vándorgyűlésen is érzékelhető volt, ezzel az írással viszont az eddiginél látványosabbá vált.
Sok elhúzódó betegséggel ellentétben a megfázásból és az influenzából általában egy-két hét alatt fel lehet épülni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ez az időszak ne lenne stresszes.
Európa egyik legnagyobb pénzhamisító hálózatát sikerült felszámolni Portugáliában, az ügyben öt gyanúsítottat vettek őrizetbe - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) hétfőn Hágában.
Hatalmas vihar csapott le Szegedre! A szél több épület tetejét megrongálta, így a jogi kar épületének tetejét is feltépte,az ablakok pedig betörtek. Megsérült a színház és több lakóépület is a városban. A nagy szélben a Széchenyi téren kidőlt egy platánfa, az egyik ág éppen a padon ülők fejére csapódott, a szegedi hivatásos tűzoltók láncfűrésszel s
Az MNB összesen 29,5 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, egyebek közt a belső működés szabályozottságának hiányosságai, az informatikai területen feltárt problémák és a pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással szembeni gyenge védelmi rendszer miatt.
Szokatlan helyen tette le gépét a szegedi vitorlázórepülő-ifivébé egyik versenyzője, aki a tarlón kötött ki Kétegyházán. A szakértő azt mondja, nincs ezzel semmi baj, sőt.
A héten befejeződik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
A világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott meglepetésre csupán 1-1-es döntetlent játszott az eddig pont nélküli Azerbajdzsán vendégeként hétfőn az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában, ahol a magyar csapat a szlovákokkal játszik 20:45-től.
Hétről-hétre izgalmas receptekkel és beszélgetésekkel várja a nézőket Lola az M2 Petőfi TV csatornáján. A hétfőnként jelentkező Lola kicsi konyhája című vadonatúj műsorban a nézők az énekesnő egy teljesen új oldalát ismerhetik meg. Lola már korábban is bizonyította, hogy van tehetsége a műsorvezetéshez, azonban ilyen otthonos közegben még soha nem
Rég várt bámulatos látványnak örülhettek a szurkolók, míg a magyar válogatott a szlovákok elleni sorsdöntő csatára készült. A Puskás Arénáról jelentek meg eddig sosem látott fotók. Összeállításunkban a képek mellett számos érdekességről is írunk.
Ausztrália a halak sürgősségi áthelyezése mellett döntött, miután szembesültek azzal, hogy a legnagyobb folyórendszerük az összeomlás szélére sodródott.
Fekete-Győr András szerint Budapesten többségben lehetnek a kormánypárti polgármesterek október után – a Momentum elnöke ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta. Erre reagálva Dobrev Klára, a DK EP-képviselője kijelentette: szívesen fogad vele egy bambiban, szerinte ugyanis az ellenzéki polgármesterek lesznek többségben a fővárosban.