Az Örkény Színház eléggé kreatívan és impozánsan indítja az új évadát. Horváth Judit fotósorozatából megtudhatjuk, hogy Csuja Imre teremőr, Epres Attila pilóta, Pogány Judit állatkerti gondozó, Mácsai Pál pedig gyerekorvos lett volna - írja a contextus.hu.
Vannak időszakok, amikor az építkezésnek van itt az ideje, máskor a gyors tűzoltás a fontosabb. A zöldszüret kényszerű, de a termelők számára önkéntes megoldása a...
Tavaly 109 vállalkozás gyártott sört Magyarországon, a piacot azonban négy nagy gyár uralja. Az ágazat forgalma az előző évihez képest 14,4 százalékkal nőtt, a profit pedig a 24-szeresére ugrott - olvasható a Világgazdaságban.
Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára a 40. Halasi Szüreti Fesztiválon.
Minden tagállam maga vállalta, hogy a csatlakozással elfogadja a közös szabályokat – emlékeztette az Orbán-kormányt Georg Milbradt, Szászország egykori kereszténydemokrata miniszterelnöke.
Összesen 11 Cash & Carry üzletét értékesítette Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban a Metro Properties, a Metro AG ingatlanvállalata. A portfóliót egy eladás-visszabérlés ügylet keretén belül a FLE GmbH, a francia LFPI Group leányvállalata vásárolta meg. Az ügylet 2019 augusztusában vált véglegessé, teljes értéke meghaladja a 2
A nemzet jövőjének záloga a magyar családok megerősödése, az európai civilizáció megmaradása csakis a keresztény kultúra alapján lehetséges – közölte a párt az MTI-vel.
Összesen 11 Cash & Carry üzletét értékesítette Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban a Metro Properties, a Metro AG ingatlanvállalata. A portfóliót egy eladás-visszabérlés ügylet keretén belül a FLE GmbH, a francia LFPI Group leányvállalata vásárolta meg. Az ügylet 2019 augusztusában vált véglegessé, teljes értéke meghaladja a 2
Magyarország a régióban első helyen végzett, sőt elemzői várakozások alapján Európában is első lesz az 5 százalékot meghaladó GDP-növekedéssel és kitűnik az uniós országok közül a gazdasági bővülést támogató ingatlanfejlesztési piaccal is.
A világszerte észlelhető gazdasági bizonytalanság, az alacsony kötvénykamatok miatt emelkedésnek indult az arany árfolyama, ami csak most érte el hat évvel ezelőtti szintjét. Az elemzők növekedést várnak.
A magyarok kedvenc gyümölcse az alma. A zamatos gyümölcs frissen a legegészségesebb, de néha nem árt egy kis „bűnözés”. Készítsünk csodás süteményeket belőle!
Európa 26 legismertebb és legrangosabb gyógyszállodája, köztük öt kiemelkedő magyarországi hotel, a mai napon az ígéretes, új Ensana márka alatt egyesült.
A negyedszázados jubileumot ünneplő Junkies játszik Amerikában az idén 30 éves Tankcsapda előtt. A két banda október 4-én San Franciscóban, október 5-én pedig Los Angelesben, a legendás Whisky a Go Go-ban lép fel, ahol a debreceni zenekar a hivatalos születésnapi koncertjét tartja. A hollywoodi eseményhez a somorjai Rómeó vérzik csapata is csatlako
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy élve elásott három fekete macskát egy 64 éves nő Budapesten, a XXIII. kerületi Fűzfa közben, egy társasház udvarán. A Bors bekopogott a nyugdíjas Ancsához, aki magyarázatot próbált adni tettére.