El kell juttatni a digitalizációt a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak - mondta a miniszterelnök Nemzetközi Távközlési Egyesület Telecom World 2019 budapesti konferenciájának megnyitóján.
„Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött, és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét” - mondta a magyar kormányfő.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hétfőn bemutatta a biztosjelöltek végleges névsorát, a portfóliók tervezett elosztásának ismertetésére azonban még egy napot várni kell.
Kiemelt kockázatú az esti magyar–szlovák Eb-selejtezőmérkőzés, ezért fokozott rendőri jelenlét lesz a Groupama Aréna közelében. A nézők esernyőt ne vigyenek magukkal, viszont a személyazonosító igazolványukat ne felejtsék otthon – mondta Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek.
Augusztusban 158 milliárd forintos hiánnyal zárt a központi költségvetés - közölte a Pénzügyminisztérium. Ez a deficit lényegében tökéletesen megfelel az előző években tapasztaltaknak, az idei nyolcadik havi zárás nem lóg ki a sorból semelyik irányba sem.
200 kilométeres sebességet is meghaladó széllökésekkel pusztít Tokió környékén a Fakszaj tájfun. A hatóságok árvíz és fölcsuszamlás veszélyére és szokatlan hőségre is figyelmeztetnek.
Koraszülötteken és beteg gyerekeken segítő alapítványoknak adott át összesen három millió forintot idei családi napján a pécsi Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. A támogatott szervezeteket a cég munkavállalóinak szavazatai alapján választották ki.
Szeptembertől egy teljesen új Portfolio-val találkozhatnak az olvasók: Magyarország gazdasági hírportáljánál a megújulás nem csak dizájnfrissítést, hanem a tartalmi elemek, az adatbázisok és az informatikai háttér teljes átalakítását...
Az intézményesített áldozathibáztatás témájával indul újra ma este a Jakupcsek plusz című műsor. Jakupcsek Gabriella ezzel kapcsolatban kifejtette az ATV Start plusz című műsorban, hogy eddig csaknem 1,2 millió nőt ért valamilyen erőszakos cselekmény otthon, de hogy történjen valami, ahhoz legalább öt intézményhez kellene fordulnia az érintetteknek
„Az abortusz nem csak a választás lehetőségéről szól, hanem elsősorban egy emberi élet elvételéről” – mondja Obianuju Ekeocha. Az élet-, nő- és családpárti nigériai aktivistát Afrika legfontosabb társadalmi kihívásairól és kulturális konfliktusairól kérdeztük. A Culture of Life Africa alapítója szerint „a népességszabályozásra adott segélyezési pén
A felhasználói óvatlanság miatt a zsarolóvírusok jelentik az egyik legnagyobb IT-biztonsági veszélyt a KKV–szektor számára. A becslések alapján minden 14. másodpercben esik áldozatul egy vállalat valamilyen támadásnak, ami a 2017-es adatokhoz képest 97%-os növekedést jelent
Egy hete kezdte el kézbesíteni a rezsiutalványokat a Magyar Posta. Logisztikai okokból először a budapesti nyugdíjasok kapják meg a háromszor 3000 ezer forintos utalványt, de mint az a Magyar Államkincstár oldaláról kiderül, a külföldön élők és a börtönbüntetésüket töltők is megkapják a kormány extra ajándékát.
Súlyos bírói hibák miatt újra kell tárgyalni egy hajléktalan ügyét, akit nyáron állítottak elő utcán alvás miatt a rendőrök a hajléktalanrendelet értelmében.
Fokozott lesz a rendőri jelenlét a Groupama Aréna közelében, a nézők esernyőt ne vigyenek magukkal, viszont a személyazonosító igazolványukat ne felejtsék otthon - hangsúlyozta Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője.
A General Electric nem csak egy nagyvállalat, hanem egy igazi amerikai szimbólum is. A nevét elődje, a Thomas Edison-féle Edison General Electric Companytól örökölte. A GE jelentős részt vállalt abban, hogy villamosítsák az Egyesült Államok minden háztartását, de úttörők voltak a repülőgép-hajtóművek és az orvostechnikai eszközök fejlesztésében is.
A TASZ szándékosan nem kérte, hogy bírságot szabjanak ki, mivel az ilyen típusú jogsértéseknek nem volt eddig joggyakorlata. A TVB most viszont elvi éllel adott ki határozatot.
A klasszikus banki környezet a digitális technológiáknak köszönhetően dinamikus ökoszisztémává alakult, ahol az ügyfelek már nem elégednek meg a hagyományos offline ügyfélkiszolgálási folyamatokkal. Helyettük személyreszabott, játékos...
A pénzügyi fogyasztóvédelem több területén is érzékelhető a javulás, ám egyes termékek, szolgáltatások esetében még mindig akadnak kifogásolható pontok.
Nemrég készült kutatás arról, hogy milyen szennyeződések vannak az Északi-sarkkörről gyűjtött hóban, az eredmény pedig elég elkeserítő: lakk- és gumimaradványokat találtak benne, ami azt jelenti, hogy ilyen elhagyatott területekre is elér a közlekedés okozta szennyeződés. Az autók és más járművek okozzák a második legnagyobb mennyiségű mikroműanyag