A cukorbetegség a felnőtt lakosság körében a fejlett világban a leggyakoribb vaksági ok. A csak egy kis cukrom van felfogás nem helyén való. Cukorbetegség esetén az egész életét ennek megfelelően kell átszervezni, átértékelni.
Már egy fővárosi kórház neurológiai osztályán kezelik az ország egykori első számú diszkósát: péntek hajnalban még életveszélyben volt Keresztes Tibor, azaz Cintula (75)! A bársonyos hangú, örökifjú lemezlovast a klinikán látogattuk meg, miután megtudtuk, sztrókot kapott és az egész bal oldala lebénult. Szerencsére ez a múlté, Cintula már próbál mo
Januárban csökkent a forgalomba helyezett új személygépkocsi száma az Európai Unióban éves összevetésben részben annak a hatására, hogy néhány EU-országban változtak az adók, és emiatt sokan előrehozták autóvásárlásaikat decemberre.
A Tbrfv (Tomato brown rugose fruit virus) vagy ToBrfv néven is emlegetett vírus először 2014-ben jelent meg Izraelben. A tünetek nagyon hasonlítottak a Tobamovírusok által okozott tünetekre, így először mindenki Tmv-re (Tobacco mosaic virus), vagy ToMv-re (Tomato mosaic virus) gondolt.
Egy, a nyílt utcán bántalmazott lánynak próbált segíteni Rékasi Zsigmond (18), ám a végén neki kellett menekülnie kedvesével az őket üldöző banda elől. Rékasi Károly (57) tart a fia elleni bosszútól, ezért azonnal gondoskodott a védelméről.
A villanyszámla elkészítéséhez az áramszolgáltatónak tudnia kell a villanyóra mérőállását, hiszen az óra által jelzett és elfogyasztott kwh (kilowattóra) alapján fogják tudni kiszámítani a fizetendő összeget. Mi van akkor ha valaki elmulasztja bediktálni a villanyóra állását? A választ az ELMŰ-Émész áramszolgató a honlapján lévő Gyik menüpontban ad
Nagyon kevés olyan magyar van, aki ne hallotta volna életében legalább egyszer Török Ádám és a Mini valamelyik számát, esetleg ne vett volna részt egy-egy koncertjükön. Most Török Ádám elmesélte, milyen út vezetett 1968-tól, amikor zenélni kezdett, idáig. Tinédzserként, amikor társaival a rendszer, a társadalom, a szülei és általában az öregek, meg
Labdarúgás. Három olyan alakulat is harcba száll ma a negyeddöntőért a Bajnokok Ligájában, amelyet csak nagyon kevesen vártak oda, de ettől ez még nem igazságtalan
200 ezer forintos pénzbírságra ítélték azt a kakasdi férfit, aki vasvillával nyársolt fel egy kutyát, amiért az állat rendszeresen átjárt a kertjébe. A férfi a bíróságon azt mondta: megbánta a tettét.
Őrsi Gergely II. kerületi szocialista polgármester felügyelőbizottsági elnöki tisztségéért évi négymillió forintot kaphat, szerinte a két poszt nem összeférhetetlen, a törvény szerint igen
Elindultak a felújítási munkálatok a balatonvilágosi Club Aliga területén. Az évtizedek óta elhanyagolt, sok esetben balesetveszélyes épületek elbontása és a zöldterület rekultivációja mellett a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt. megkezdi az üdülőterület teljeskörű korszerűsítését is. Ennek köszönhetően már az idei szezonra megújul a st
A tenziós fejfájás a fejfájások leggyakoribb típusa. Bár nem jár súlyos szövődményekkel, a munkavégző képességre és az életminőségre jelentős befolyással bír.
A használtautó-import miatt egyelőre nem képes megfiatalodni a gépjárműállomány, de a jelek szerint előkészítés alatt van egy intézkedéscsomag, amely javíthat a helyzeten.
Fiala János Keljfel Jancsi! című műsorában L. Simon László fideszes képviselő és Gerhard Ákos polgármester a velencei sportuszoda körül kialakult viszonyokról vitázott a Spirit Fm-en.
Ismét virágba borít öt szerencsés települést a Meglepetés magazin. A mára hagyománnyá váló pályázatuk nemcsak közösségek mindennapjait teszi vidámabbá, a kezdeményezésnek már egy egymásra találó fiatal pár is köszönheti a boldogságát. Eddig több mint 10 ezer színpompás egynyári virágpalántát ültetettek el országszerte, és izgatottan várják az idei
Idén kifut a Yaris jelenlegi generációja, ám mielőtt elfogynak a kereskedésből a modellek és megérkezik az új generáció, néhány egyedi szériával kedveskedik a Toyota. Például a GR Sport változattal.
A Ripost ott járt: megrázó és gyomorforgató a látvány a hajdúsámsoni horrorerdőben, ahol több mint száz kutyatetemet találtak állatvédők egy tömegsírban. A borzalmas helyszínen több másik gödröt is találtunk. Az egész város találgat, kik tehették ezt a szörnyűséget, és a helyiek most már értik, miért tűntek el örökre a házak udvarából kiszökött, el
Hiába nő a magyarok egészségtudatossága a szakemberek szerint, még mindig kevesen járnak az 1-5 évente rendszeresen javallott szűrővizsgálatokra, akár egy vérvételre is. Ennek hátterében állhatnak a hosszú "sztk-s" várólisták,...
Megközelíti a kilencvenmilliárd forintot az az összeg, amelyet eddig a magyar fél lehívott a rendelkezésére álló orosz hitelkeretből a Paks Ii-beruházáshoz.
Rettentően büszkék az érdiek a kézis lányok sikereire, azt viszont nem bírja el a város, hogy maga teremtse elő a kézilabdacsapatnak a szükséges 700 millió forintot – egyebek mellett ezt mondta Érd polgármestere az ATV Start című műsorban. Csőzik László szponzorokkal tárgyal, ennek hiányában valószínűleg személyi változások lesznek a következő idén
Átmenetileg kereszténydemokrata kormányt javasol a politikai patthelyzet feloldására a németországi Türingia tartományban a legutóbbi helyi törvényhozási választáson kisebbségbe került baloldali koalíció. Mindeközben a CDU elnöke lehetséges utódjával, korábbi vetélytársával találkozott. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Kiss J. László szerint ve
A megújuló energia iparban, de még inkább az épületek energiahatékonyságának javításához kapcsolódóan a gép- és építőiparban annyi új munkahely jöhetne létre az Észak-magyarországi régióban, mint amennyit a Mátrai Erőmű 2030-ig tervezett "zöld" átalakítása veszélyeztet. Ezzel a létrehozható munkahelyek száma várhatóan 2030-ban még nem, csak 2050 kö