Az EHEP mai bejelentése alapján Kis Ferenc szavazati jogának mértéke 24,97 százalékról 30,99 százalékra változott, ezzel együtt a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. szavazati jogának mértéke 35,61 százalékról 32,63 százalékra csökkent.
Ma ül össze a Közfejlesztések Tanácsa Budapesten. Ezzel kapcsolatban Fürjes Balázs elmondta, hogy milyen témák kerülhetnek napirendre, illetve azt, hogy az egyetértések mellett viták is biztosan lesznek. A Városligetet érintő változtatási szabállyal kapcsolatban megjegyezte: Karácsony Gergely időnként a „radikálisok befolyása alá kerül”.
London nem kívánja meghosszabbítani a brit EU-tagság január végi megszűnése után kezdődött 11 hónapos - az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni kapcsolatrendszer kialakítására szolgáló - átmeneti időszakot, sőt már júniusban dönteni kíván arról, hogy érdemes-e folytatni az erről szóló tárgyalásokat az EU-val - áll a brit kormány által csütörtökön ismert
A koronavírus globális terjedése miatt nagyot estek az elmúlt napokban a világ tőzsdéi, a magyar részvénypiac is megsínylette az elmúlt napokat, a BUX a csúcsról már 7 százalékkal került lejjebb, ezzel kulcsszintre esett.
Az uniós Tanács égisze alatt összeülő egészségügyi miniszterek korábban felmérték a készültség szintjét, illetve gondoskodtak arról, hogy legyenek tervek a készültség fokozására.
Egy hét alatt megharmincszorozódott a fertőzöttek száma az országban, ahol egy szekta áll a terjedés középpontjában. Közben a hatóságok versenyt futnak az idővel, 200 ezer embert akarnak letesztelni a vírusra.
Dézsi Csaba András Győr fideszes polgármestere Facebook-oldalán osztott meg fotókat, melyen éppen átadják a győri kórház felújított szülészeti részlegét. A fotó érdekessége, hogy míg ketten ollóval, addig Dézsi az ujjaival "vágta át" a szalagot.
Fahidi Gergely a Soros-féle CEU-n tanult, dolgozott a szintén az amerikai milliárdos által finanszírozott Helsinki Bizottságnak és munkatársa volt a HVG-nek
Gulyás Gergely személyesen beszél Karácsony Gergellyel. A főpolgármester szerinte zsarolás áldozata lett. “Az a megoldás, ami létre jött, egy szerencsétlen, kapkodást tükröző javaslat” - mondta a Bán Teodóra személye körül kialakult színházi konfliktusról az ATV kérdésére. A minisztert a koronavírusról, a Giro d’Italiáról és Kövér László kijelentés
A kivitelezési árakban a válságot követően egy jelentős emelkedés kezdődött, aminek kapcsán a kapacitáshiányról és a minőségi kérdésekről is fontos beszélni. Milyen innovatív ötletek vannak a szakmátokban, amit még nem látunk, de 3-5 év múlva biztosan találkozni fogunk vele? – tette fel a kérdést Kiss Gábor, a Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető iga
Dolgozik a zöld rendszámhoz kapcsolt támogatási rendszer átfogalmazásán a kormány, mint ahogy az elektromos autók vásárlásának támogatási rendszere is hamarosan megújul.
A Diario de Avisos című lap beszámolója szerint összesen négy turistánál mutatták ki eddig a koronavírust a Tenerifén kedden karantén alá vont szállodában, ahol öt magyar is tartózkodik. „Részünkről nincs pánikhangulat, tudjuk, hogyan kell kezelni a csapból, a médiából és a közösségi platformokból folyó hisztériakeltést” – mondja egy lassan kilenc
Nem segít a külügyi tárca azoknak a magyaroknak, akik ezt visszautasítják, a segítség nem kötelező - jelentette be Menczer Tamás államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Egyre több helyen üti fel a fejét a koronavírus, a fertőzés rohamos terjedése miatt pedig fokozódnak az aggodalmak, hogy globális járvány lesz belőle, aminek szemmel látható hatása lesz a gazdasági növekedésre és a vállalati profitokra is. Nyilvánvaló, hogy a légitársaságokat és a turizmust érzékenyen érinti a koronavírus, hiszen járatokat kellett
Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac - közölte a Magyar Lízingszövetség főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A kormány felhívást intézett a fertőzött térségben járt magyarokhoz - A szakminisztériumok kérték az általános és középiskolákat, valamint az egyetemeket, hogy ne szervezzenek kirándulásokat a gócpontnak számító térségekbe
Szerdán a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest költségvetését. Az ülésen elutasították Ughy Attilának (Fidesz-KDNP) a 3-as metró kocsijainak utólagos klimatizálására vonatkozó módosító javaslatát.
Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy év alatt átfogó szabadkereskedelmi megállapodás szülessen az Európai Unió és az Egyesült Királyság között.
Pénteken viharos szél, zivatar és havazás is lehet. Vasárnap, a tavasz első napján ismét csapadékos lesz az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, csapadék is egyre inkább már csak keleten lehet. Csütörtökön a keleti határszélen is kisüt a nap, napközben felhőátvonulások várhatók helyenként záporral, hózáporral.
A kormány kiemelten kezeli a koronavírus-járványt, az Operatív Törzs folyamatosan működik. "Magyarországon továbbra sem tudunk koronavírusos betegről, de sajnos nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, hiszen Magyarországhoz egyre közelebbi országokban megjelent a vírus: a gócpont Észak-Olaszországban van. A járvány megelőzéséhez mindenki eg
Pénteken viharos szél, zivatar és havazás is lehet. Vasárnap, a tavasz első napján ismét csapadékos lesz az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken kezdetben többfelé...