Bár tavaly lendületesen nőttek az átlagos keresetek, megállt a megyék közti felzárkózás. Sőt, tovább mélyült a szakadék a főváros és a vidék, valamint a nyugati és a keleti megyék között a különbség az átlagos nettó bér tekintetében is.
Igazi gasztroforradalom zajlik az utóbbi években Magyarországon, ma már nem csak a fővárosban, hanem az ország szinte minden szegletében lehet részünk kitűnő ízekben és színvonalas kiszolgálásban. Az ínyencek hálásak: a hazai vendéglátóhelyek 2019-ben együttesen összesen 1500 milliárd forint árbevételt értek el, a forgalom volumene tehát egy év ala
Nem csoda, ha a szülők aggódnak, hiszen a tévéből, internetről egyre több erőszak zúdul a gyerekekre. Pedagógusok és gyerekpszichológusok sem értenek egyet a kérdésben, vajon tiltani kell-e a játékfegyvereket.
A hírügynökség forrásként egy magas rangú török tisztségviselőt említ, de név nélkül. Állítólag a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriaiaknak.
Az angol futballklub hazai pályán 5-0-ra győzte le a 23. perctől emberhátrányban játszó Brugge együttesét, így 6-1-es összesítéssel lépett a legjobb 16 közé
Budapesten éjszaka havazás várható, a Fővárosi Közterület-fenntartó (Fkf) Nonprofit Zrt. munkatársai és célgépei "bevetésre készen várják a csapadékot" - olvasható a társaság csütörtökön, késő este az Mti-hez eljuttatott közleményében.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése miatt az Fkf munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik az időjárást, már a havazás kezdete előtt kivonulnak és megelőző szórást végeznek.
Az Otp Egészségpénztárhoz érkező befizetések a munkáltatói hozzájárulások visszaesése ellenére 2,6 százalékkal, a kifizetések pedig több mint 5 százalékkal nőttek tavaly az előző évihez képest.